„ACÉL A SZÍV!”
Ahogy vártuk
Már az első félidőben eldöntötte a pontok sorsát együttesünk a Budaörs elleni bajnokin, melyet végül simán, 36-22-re nyertek meg Zdravko Zovko tanítványai.
Hathetes szünet után végre ismét tétmérkőzés várt felnőtt együttesünkre, mely a sereghajtó Budaörs otthonában lépett pályára ma este hat órától a bajnokság tizenkettedik fordulójában. A két gárda közti erőkülönbség alapján egyértelmű elvárás volt a mieinktől a győzelem megszerzése, de mint azt György László másodedző a találkozó előtt elmondta, a két pont megszerzése mellett azt is remélik, hogy a csapat minden pályára lépő tagja végig komolyan veszi majd az összecsapást.
A kezdésre nem is lehetett panasza Zdravko Zovko vezetőedzőnek, illetve a csapatot elkísérő drukkereknek, hiszen az első öt percben három dunaújvárosi, s csak egyetlen hazai gólt láthattak, vagyis úgy tűnt, hogy igyekszik korán kezébe venni az irányítást a Kohász, mely újabb öt perc elteltével már 7-3-ra vezetett, köszönhetően Azari, Bulath és Kovács góljainak. Ugyan a mérkőzés előtt úgy tűnt, hogy a világbajnokságon kézsérülést szenvedő Triscsuk Krisztina nem lép pályára ma, ám végül mégis vállalta a játékot sőt, egy értékesített büntetővel a góllistára is feliratkozott, s mikor Szalai is betalált a 14. percben, már időt kellett kérnie a házigazdáknak (3-9).
A rövid pauza után valamivel összeszedettebben játszott a budaörsi egylet, mely vonalról és átlövésből is bevette az egyébként jól védő Oguntoye kapuját, ám a Kohász továbbra sem akarta leadni előnyét sőt, Vincze harmadik, majd Bulath második találata után már 12-5-re vezetett. A félidő hajrája is egyértelműen a mieinkről szólt, akik az edzői várakozásoknak megfelelően komolyan vették az összecsapást, s már a 25. percben tízgólos fórnak örülhettek a Kohász-drukkerek (8-18). A félidő hajrájára kicsit csökkent a figyelem és a fegyelem, elsősorban védekezésben volt ez tetten érhető, s ezt ki is használták a házigazdák, akik az utolsó öt percet két góllal megnyerték ugyan, de összességében sima Kohász-vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok (11-20).
A térfélcserét követő első percek igen változatosan alakultak, előbb a mieink, majd a házigazdák szereztek egymás után két gólt sőt, ha a csereként beállt Triffa nem véd hetest, akár tovább is faraghatták volna hátrányukat. Zdravko Zovko előbb Kamper, majd Hajtai kiállítása miatt bosszankodhatott, de Szalai emberhátrányból és Klujber indításból lőtt gólja után újra tízzel vezetett a Kohász (15-25). A Budaörs becsületére váljon, hogy ekkor sem adta fel a küzdelmet, s rendre felelni tudott a mieink sikeres támadásaira, ami miatt nem feltétlenül lehetett boldog a dunaújvárosi szakvezetés.
A remekül játszó Klujber Katrint azonban nem tudták tartani a vendéglátók, egymás után három gólnak is örülhetett a fiatal dunaújvárosi szélső, majd miután Hajtai is betalált, már 29-17-es vendégelőnyt mutatott az eredményjelző. A játék azonban kissé kapkodóvá vált a félidő derekán, s ezt nem is sokáig bírta Zdravko Zovko, aki a 48. percben időkéréssel igyekezett felhívni tanítványai figyelmét a pontosabb játékra. Vezetőedzőnk ezzel együtt sok lehetőséget adott a fiataloknak, Kovács Krisztina, Gindeli Panna is pályára lépett, a gólokat azonban továbbra is Klujber, valamint Hajtai szerezték, így szűk tíz perccel a meccs vége előtt már tizenöt góllal állt jobban ellenfelénél a Kohász (18-33). A mérkőzés hajrájára Molnár Beatrix is szerepet kapott, azonnal be is talált, s bár Azari góljaira már válaszolni tudtak a vendéglátók, a mieink végül nagyon sima, 36-22-es győzelmet arattak az új esztendő első bajnoki találkozóján.
Budaörs – DKKA 22-36 (11-20)
Részletes jegyzőkönyv később
További hírek
Csapó Kyra has joined Metz
2017. Oct. 28.Our young goalkeeper who were trained here at the Academy will play the rest of the season in France at the team of Metz that has not lost so far any points neither in the league nor in the Champions League this season.
DKKA travels to Copenhagen in November
2017. Oct. 24.The Danish team Koebenhavn Haandbold will be our oppontent in the next round of EHF Cup.
DKKA is in the 3rd round of EHF Cup
2017. Oct. 22.Unfortunately the adult team of Kohész lost by two goals in Romania, still considering both matches our qualification to the next round was not in danger.
Victorious first leg
2017. Oct. 14.Although being one goal down at halftime, with a confident performance in the second half Kohász won by seven goals against CSM Roman in the EHF Cup.
Only a draw against MTK
2017. Oct. 07.In the capital city today our girls did not perform well, had lots of ups and downs during the game and they could not get both of the points.