„ACÉL A SZÍV!”
Felemás hétvége
A tolna ellen nagy csatában nyerni tudott, következő mérkőzésén visont nyert helyzetből veszített akadémiánk U11-es együttese az Erima bajnokság legutóbbi játéknapján.
Újabb két találkozóval folytatta az Erima Gyermekbajnokság küzdelmeit hétvégén akadémiánk U11-es csapata, mely ezúttal Szekszárdon vendégszerepelt, ahol a Tolna és a Fehérvár KC együtteseivel mérte össze erejét.
Mint azt Takács Józsefné edző érdeklődésünkre elárulta, a Tolna elleni mérkőzés első tíz percében az történt a pályán, amire számítottak. Jó iramú mérkőzésen, könnyű gólokat dobva szereztek biztos vezetést, ám a második tíz percben nagyon sok eladott labdájuk volt, amiből az ellenfél fel tudott zárkózni, így a játékrész végén már csak két góllal álltak jobban ellenfelüknél.
A második felvonásban sajnos elmaradt a mieink megszokott jó játéka, hullámzó teljesítményt nyújtottak a dunaújvárosi fiatalok, ezért hol ők, hol a Tolna állt jobban egy-két találattal. A véghajrára azért összekapta magát a csapat, így végül három góllal sikerült legyőznie első ellenfelét (18-15).
A Fehérvár KC elleni találkozót álomszerűen kezdték a dunaújvárosi fiatalok, akik sorozatban lőtték góljaikat, s mivel tíz szerzett találatukra csak hárommal tudott válaszolni az ellenfél, úgy tűnt, hogy nem maradnak izgalmak a folytatásra. A térfélcsere után azonban nagyon visszaesett a mieink teljesítménye, gyakorlatilag semmi nem jött össze U11-eseinknek, így a fehérváriak nem csak felzárkóztak, hanem ki is egyenlítettek sőt, egy időntúli büntetővel a győzelmet is sikerült kicsikarniuk (14-15).
Eredmények:
DKKA – Tolna KC 18–15 (9-8)
DKKA – Fehérvár KC 14–15 (10–3)
A csapat tagjai: Fülöp Fanni, Hódosi Kamilla – Kiss Flóra (3), Sztanó Kincső (14), Váradi Hanna (6), Szabó Danielle (1), Wenszky Janka (3), Varjas Lara (2), Imre Viktória (1), Dobos Hanna (2), Török Elvira, Varga Tessza, Balogh Dóra. Edző: Takács Józsefné.
További hírek
We begin the next season at home
2022. Jul. 05.This morning, the draw for the NB I for the 2022/2023 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of DKKA
Wéninger Alexa to be loaned out
2022. Jun. 14.Our net guard, who was performing well in the season, is spending the 2022/23 season at the newly promoted league rival.
Petra Horváth in DKKA
2022. Jun. 10.The left-back switches the jersey of Szombathely to the one of DKKA for the 2022/2023 season.
Serbian international arrives
2022. Jun. 07.Ana Tomkovic, who was previously in Kisvárda, will also join the adult team of our Academy for the 2022/2023 season.
EHF Cup winner goalie is back
2022. Jun. 03.After four years time the excellent goalkeeper can take on the jersey of Dunaújváros once again.