„ACÉL A SZÍV!”
Orosz ellenfél a kupában
Az orosz Asztrahanyocska lesz akadémiánk felnőtt csapatának ellenfele az EHF Kupa negyeddöntőjében.
Mint azt minden helyi sportbarát bizonyára tudja, a Siófok elleni párharcból – idegenben lőtt több góljának köszönhetően – a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese jutott be az EHF Kupa legjobb nyolc együttese közé. A nemzetközi kupaküzdelmek véghajrájába a mieinken kívül két dán (Odense, Randers), két német (Leipzig, Metzingen), a román Brassó, az orosz Asztrahanyocska, valamint a svéd H65 Höörs együttese jutott, így ezek a csapatok várhatták a negyeddöntő ma délelőtti sorsolását.
Ahogy azt megszokhattuk már, a sorsolást az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) bécsi központjában rendezték meg, s a mieink számára erősen felemásan alakult a párosítás, hiszen az orosz Asztrahanyocska együttesét sodorta Zdravko Zovko tanítványainak útjába Fortuna. Együttesünk következő kupaellenfele jelenleg a hatodik helyen áll az orosz bajnokságban, kilenc meccsen szerzett tizenkét pontjával. Az EHF Kupában két könnyű párharccal a háta mögött várhatja a mieink elleni csatát az orosz csapat, mely a harmadik fordulóban a görög O.F.N. Ionias, míg a nyolcaddöntőben az orosz Sinara együttesét búcsúztatta kettős győzelemmel. A negyeddöntős párharc első találkozóját Oroszországban rendezik, míg a visszavágón a DKKA együttese lesz a pályaválasztó.
A sorsolással kapcsolatban természetesen megkerestük együttesünk ügyvezetőjét, Szemenyei Istvánt is, aki szerint gazdaságilag az egyik legköltségesebb ellenfelek kaptuk, ugyanakkor a DKKA szakmai stábja szerint nem jelenthet megoldhatatlan feladatot a négy közé jutás kiharcolása együttesünk számára.
"Úgy látszik, hogy kijár nekünk minden évben egy keleti túra, s azt mondanom sem kell, hogy amit a Siófok elleni párharcon nyertünk gazdaságilag, azt most "elveszítjük", mert a legköltségesebb túra vár ránk az oroszországi utazással. Ilyen szempontból tehát nem volt kedvező a sorsolás, ugyanakkor az edzői stábbal egyeztetve elmondhatom, hogy az Asztrahanyocska egy olyan csapat, amelyiken túl lehet jutni, s talán az is kedvező lehet számunkra, hogy az első mérkőzést idegenben játsszuk. A visszavágóval kapcsolatban egyelőre annyit szeretnék elmondani, hogy felvesszük a kapcsolatot az Európai Kézilabda Szövetség mellett a magyar szövetséggel is, s próbáljuk elérni, hogy bizonyos feltételek árán is, de a Dunaújvárosi Sportcsarnokban rendezhessük meg a párharc második mérkőzését. Remélhetőleg ezzel kapcsolatban hamarosan újabb, számunkra kedvező információval is szolgálhatunk szurkolóinknak" - fogalmazott Szemenyei István ügyvezető.
További hírek
Viktória Oguntoye is back
2017. Oct. 02.After more than a 6-month-long abscence, our talented goalie could return to the court.
A Visit to the animal shelter
2017. Sep. 25.Our team members visited the Ágica Sérült Állatmenedéke Alapítványnál and took some food for the furry ones. It's good to be good
The two points matters
2017. Sep. 21.Our team missed a lot of oppotunities on the match today, still managed to win quite easily, by 13 goals against Vasas in the Arena.
A nice away win
2017. Sep. 16.After an oposeless start the team kept its lead and gained a comfortable win in Békéscsaba.
A great start of the season
2017. Sep. 09.A confident 33-22 victory against Budaörs on the first match of the season 2017/2018.