„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Újabb két pontban bízva

2016. Jan. 23.
  • Facebook

Hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban látja vendégül a Debrecen csapatát akadémiánk felnőtt együttese ma este hat órától.

Egyelőre igen jól alakul felnőtt csapatunk erőltetett januári menetelése. Zdravko Zovko tanítványai három bajnoki találkozót játszottak az idén, melyeken rendre győzelmet arattak, s az EHF Kupában is továbbjutottak a sorozat legjobb nyolc együttese közé. A Siófok elleni kupavisszavágó óta volt egy kis ideje a feltöltődésre együttesünknek, mely ma este hat órától tovább nyújthatja jó bajnoki szériáját, amihez "mindössze" annyit kell tennie, hogy legyőzi a Debrecen csapatát.

A Dunaújvárosi Sportcsarnokban sorra kerülő összecsapás előtt a mieink a harmadik, míg a vendégek a hetedik helyet foglalják el a tabellán, így a papírforma alapján a Kohász számít a találkozó esélyesének.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy együttesünk félvállról venné az összecsapást, hiszen a kellemetlen stílusú debreceni alakulat az ősszel már meglepte a mieinket, s 28-26-ra legyőzte a bajnokságot szintén három győzelemmel kezdő piros-fehéreket. Tisztában van ezzel Zdravko Zovko vezetőedző is, aki szerint csapatának az első perctől az utolsóig oda kell figyelnie mai vetélytársa ellen, ám szakvezetőnk természetesen azt reméli, hogy sorozatban negyedik idei bajnokiján is győzelemnek örülhet majd.

"A Siófok elleni kupapárharc és az előtte lejátszott három bajnoki sokat kivett belőlünk fizikálisan és mentálisan is, így jól jött, hogy most közel egy hetünk volt arra, hogy összeszedjük magunkat. Nem számítok könnyű mérkőzésre a jó erőkből álló Debrecen ellen, szóval ezúttal is száz százalékra lesz szükség ahhoz, hogy győztesen hagyhassuk el a pályát a mai esti összecsapás után. Fontos lesz, hogy támadásban odafigyeljünk a befejezésekre, ezzel Siófokon komoly gondban voltunk, rengeteg tiszta ziccert kihagytunk, míg saját kapuk előtt kemény és határozott védekezést kell nyújtanunk, s ha ez jó kapusteljesítménnyel is párosul, akkor itthon tartjuk a nagyon fontos bajnoki pontokat" – árulta el vezetőedzőnk.

További hírek

Csapó Kyra has joined Metz

Csapó Kyra has joined Metz

2017. Oct. 28.

Our young goalkeeper who were trained here at the Academy will play the rest of the season in France at the team of Metz that has not lost so far any points neither in the league nor in the Champions League this season.

DKKA travels to Copenhagen in November

DKKA travels to Copenhagen in November

2017. Oct. 24.

The Danish team Koebenhavn Haandbold will be our oppontent in the next round of EHF Cup.

DKKA is in the 3rd round of EHF Cup

DKKA is in the 3rd round of EHF Cup

2017. Oct. 22.

Unfortunately the adult team of Kohész lost by two goals in Romania, still considering both matches our qualification to the next round was not in danger.

Victorious first leg

Victorious first leg

2017. Oct. 14.

Although being one goal down at halftime, with a confident performance in the second half Kohász won by seven goals against CSM Roman in the EHF Cup.

Only a draw against MTK

Only a draw against MTK

2017. Oct. 07.

In the capital city today our girls did not perform well, had lots of ups and downs during the game and they could not get both of the points.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat