„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Második hely a diákolimpián

DKKA utánpótlás
2016. Jan. 26.
  • Facebook

Remekül szerepelt az országos diákolimpia veszprémi fináléjában a Rudas iskola leány kézilabda együttese, mely folyamatosan javuló teljesítménnyel végzett a második helyen.

Veszprémben, az V-VI. korcsoport összevont országos diákolimpiai döntőjében szerepelt hétvégén a Rudas iskola leány kézilabda csapata. Akadémiánk utánpótlás együtteseire épülő formáció a nyolccsapatos mezőny "A" csoportjába kapott besorolást, ahol a budapesti Ady, a debreceni Kölcsey, valamint a szintén debreceni Csokonai iskolák együtteseivel kellett farkasszemet néznie. Fiataljaink azonban nem kezdték túl jól a viadalt, hiszen első meccsükön rögtön vereséget szenvedtek a fővárosiaktól (21-22), ám a folytatásban már szebbik arcukat mutatták az értük szurkolóknak, s az Ady elleni 24-22-es, valamint a Csokonai felett aratott 41-20-as sikerrel végeztek a csoport első helyén.

Az elődöntőben a Ferencváros utánpótlására építő budapesti Telepy volt a mieink ellenfele, ám a Rudas diákjainak lendülete itt sem tört meg, s szinte végig vezetve arattak magabiztos, 31-23-as győzelmet. A fináléban a győri Bercsényi várt kézilabdázóinkra, s bár a félidőben még dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző, a mérkőzés hajráját az ellenfél bírta jobban, mely végül 25-22-es győzelemmel szerezte meg a döntő első helyét. Nem kellett azonban szégyenkeznie a Rudas csapatának sem, mely összességében remek teljesítményt nyújtott a veszprémi megméretésen, s mint azt György László edző elmondta, méltán lehetnek büszkék az ezüstéremre.

"Az első csoportmeccsünkön nem játszottunk jól, de átbeszéltük a mérkőzés tanulságait, s a folytatásra nagyon feljavult a teljesítményünk. Különösen az elődöntőben játszottunk jól, ahol nagyon kemény találkozót vívtunk a ferencvárosi fiatalokra épülő Telepyvel, de gólerős támadójátékunknak köszönhetően végül megérdemelten nyertünk. A győriek elleni finálé szintén nagy csatát hozott, de a nagyon jó erőkből álló Bercsényi a második félidő derekától átvette az irányítást, s végül megérdemelten nyerte meg az aranyérmet. Ezzel együtt nagyon büszke vagyok az együttesre, melynek tagjai kiválóan küzdöttek, s teljesen megérdemelten lettek az ország második legjobb csapata" – értékelt György László.

A Rudas kézilabdázóinak eredményei

Csoportkör:
Rudas – Kölcsey (Budapest) 21-22
Rudas – Ady (Debrecen) 24-22
Rudas – Csokonai (Debrecen) 41-20)

Elődöntő:
Rudas – Telepy (Budapest) 31-23

Döntő:
Rudas – Bercsényi (Győr) 22-25

Az országos diákolimpiai döntő végeredménye: 1. Bercsényi (Győr), 2. Rudas (Dunaújváros), 3. Ady (Debrecen), 4. Telepy (Budapest).

A Rudas összeállítása: Fodor Noémi, Ferenczy Fruzsina, Molnár Beatrix, Klujber Katrin, Udvardi Laura, Berta Bianka, Frányó Laura, Nagy Zsuzsanna, Müller Kamilla, Iván Emese, Bab Ágota, Csiszár Ramóna, Druzsin Rebeka, Büki Adrienn.

Főoldali kép: kohaszkezi.hu

 

További hírek

A Slovenian right-back arrives

A Slovenian right-back arrives

2021. May. 20.

Dominika Mrmolja from Slovenian ŽRK Mlinotest Ajdoviščina is coming to our Academy's adult team for the 2021/2022 season.

We strengthened our team with a young goalscorer

We strengthened our team with a young goalscorer

2021. May. 19.

Johanna Farkas, a 19-year-old goalscorer from Győr who was on loan at Balatonboglár this year, will also strengthen the adult team of our academy in the 2021/2022 season.

Home games with supporters!

Home games with supporters!

2021. May. 18.

Announcement in regard to the admission to DKKA's home matches.

Czech international left-back arrives

Czech international left-back arrives

2021. May. 18.

Jana Šustková will also join the adult team of our academy in the 2021/2022 season.

Both legs won by DKKA

Both legs won by DKKA

2021. May. 17.

The adult team of our academy reached the final of the League Cup with a double victory, as they succeeded the second match of the semi-finals in the home of Vasas SC.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat