„ACÉL A SZÍV!”
Kemény meccs vár együttesünkre a Vác ellen
A tabella nyolcadik helyén álló Ipress Center-Vác otthonában lép pályára ma este hat órától együttesünk a bajnokság 17. fordulójában.
A kőkemény januári hajtásban már-már szokatlanul hosszú szünetnek örülhetett együttesünk, mely a Ferencváros elleni mérkőzést követően egy hétig nem lépett pályára. Edzéseket persze tartott tanítványainak Zdravko Zovko vezetőedző, hiszen ma már újabb feladat vár csapatunkra, mely este hat órától az Ipress Center-Vác otthonában lép pályára a bajnokság tizenhetedik fordulójában. Ugyan a két csapatot négy helyezés, s tíz pont választja el egymással a tabellán, mégsem vár könnyű feladat a Kohász kézilabdázóira, hiszen a váciak gőzerővel küzdenek azért, hogy bejussanak a legjobb nyolc közé, amihez komoly előrelépést jelentenek számukra a DKKA legyőzése.
Ehhez persze a mieinknek is lesz egy-két szava, hiszen a Zovko-csapat szintén nagyon motiváltan várja az összecsapást, mivel a remélt négy közé jutásért elérésében együttesünk számára is nagyon sokat jelentene a két bajnoki pont megszerzése. A két gárda őszi, dunaújvárosi mérkőzésén a mieink örülhettek a 29-26-os győzelemnek, így van miért visszavágnia a váciaknak, akik a bajnokságban november 7-én örülhettek utoljára győzelemnek, ugyanakkor a Magyar Kupában komoly bravúrt sikerült elérniük azzal, hogy debreceni döntetlenjükkel bejutottak a sorozat legjobb nyolc együttese közé.
Mint azt vezetőedzőnk elárulta, ahhoz, hogy a nehéznek ígérkező váci mérkőzésen győzelmet arathassunk, mindenképpen kiegyensúlyozott játékra lesz szükség, s arra, hogy támadásban pontosan, a technikai hibák számát lecsökkentve játsszon együttesünk. Emellett természetesen nagyon fontos lesz az, hogy védekezésben is keményen, határozottan állítsák meg játékosaink a vendéglátók gólszerzési próbálkozásait, s ha hatvan percen keresztül sikerült ezt megoldani, úgy Vácról is képes lesz elhozni csapatunk a nagyon fontos bajnoki pontokat.
További hírek
A Slovenian right-back arrives
2021. May. 20.Dominika Mrmolja from Slovenian ŽRK Mlinotest Ajdoviščina is coming to our Academy's adult team for the 2021/2022 season.
We strengthened our team with a young goalscorer
2021. May. 19.Johanna Farkas, a 19-year-old goalscorer from Győr who was on loan at Balatonboglár this year, will also strengthen the adult team of our academy in the 2021/2022 season.
Home games with supporters!
2021. May. 18.Announcement in regard to the admission to DKKA's home matches.
Czech international left-back arrives
2021. May. 18.Jana Šustková will also join the adult team of our academy in the 2021/2022 season.
Both legs won by DKKA
2021. May. 17.The adult team of our academy reached the final of the League Cup with a double victory, as they succeeded the second match of the semi-finals in the home of Vasas SC.