„ACÉL A SZÍV!”
Felidézték a régi hagulatot
Komoly bravúrnak, hatalmas sikernek értékeli együtteüsnk továbbjutását az EHf Kupában Radulovics Bojana, akadémiánk szakmai vezetője is.
Mint arra minden dunaújvárosi kézilabda szurkoló nyilván emlékszik, a pénteki 26-23-as vereséget követően sem adta fel a párharcot, s vasárnap már 25-20-as győzelmet aratva jutott tovább az orosz Asztrahanyocska elleni EHF Kupa negyeddöntőből együttesünk.. Zdravko Zovko tanítványai elsősorban remek védekezésüknek, s kiváló kapusteljesítményüknek köszönhették azt, hogy összesítésben két góllal felül tudták múlni remek erőkből álló vetélytársukat, s mint azt csapatunk szakmai vezetője, Radulovics Bojana elmondta, végre sikerült magából kijátszania azt a teljesítményt a csapatnak, melyet már régóta reméltek az együttestől a vezetők és szurkolók egyaránt.
"Nagyon örülök annak, hogy a lányok végre átérezhették ezt az eksztázist, hiszen egy olyan párharcból jutottak tovább, amiért nagyon keményen meg kellett dolgozniuk. Voltak az idei szezonnak már sikerei és kudarcai egyaránt, mégis úgy érzem, hogy ez volt az a hétvége, az a meccs, amin mindenki megtapasztalhatta, hogy milyen játék, milyen hozzáállás kell a sikerhez, szóval le a kalappal a csapat minden tagja előtt. A csapat hozzáállása az első mérkőzésen is példamutató volt, mert nem játszottunk jól, nagyon sok volt a hibánk, de a fogukat összeszorítva küzdöttek a lányok, hétgólos hátrányból jöttek vissza háromra, így maguknak is megadták a lehetőséget arra, hogy vasárnap a továbbjutás reális esélyével lépjenek pályára. A második meccsen kiemelkedően védekeztünk, amit egy remek kapusteljesítmény is kiegészített, de nem csak a nyolc gólig jutó Triscsuk Krisztina, illetve a bravúrokat sorozatban bemutató Oguntoye Viktória érdeme volt a szép siker, hanem a csapat minden tagjáé. Bulath Anita igazi csapatkapitányként harcolt, Takács Dusmáta nemkülönben, a szélsők is hozzátették a magukét, Vincze Melinda, valamint a második meccsen mindössze tíz percet játszó Azari Fruzsina is nagyon fontos pillanatokban szerzett gólt, szóval minden pályára lépő játékos nagyon koncentrált, s maximálisan tisztában volt azzal, hogy mekkora a tét, s ehhez neki mit kell hozzátennie. Röviden összefoglalva, nagyon elégedett vagyok, két remekhangulatú meccset játszottunk, melyek végén szerencsére mi örülhettünk a továbbjutásnak, melyből mindenki, edző, játékos és szurkoló is kivette a részét, úgy érzem, hogy most sikerült visszahozni valamit a régi idők nemzetközi kupameccseinek hangulatából" – értékelt Radulovics Bojana.
Az EHF Kupa elődöntőjében sem vár könnyű feladat együttesünkre, melynek a dán Randers ellen kellene kivívnia a fináléba jutást. A DKKA szakmai vezetője szerint a vasárnap mutatott játék jó alap lehet az elődöntőben is, ám a lényeg továbbra is az, hogy megfelelő színvonalú mérkőzéseken edződhessenek akadémiánk játékosai, hiszen így biztosítható leginkább a fejlődésük.
"Úgy állunk, ahogy azt korábban elterveztük, lépésről lépésre haladunk, most egyelőre a bajnokságban vár ránk több mérkőzés, legközelebb csütörtökön a szintén nagyon erős Érd ellen, ami a hétvégihez hasonlóan nehéz csatának ígérkezik. A Randers elleni elődöntő még elég messze van, ellenük is a maximumot kell nyújtanunk, ha tovább akarunk jutni, de a hétvégén szerintem bizonyítottuk azt, hogy megfelelő hozzáállással és játékkal van esélyünk még tovább jutni az EHF Kupában. A legfontosabb azonban az, hogy számukra ezek a mérkőzések kellenek ahhoz, hogy formában tartsuk magunkat és tovább fejlődjünk. A hétvége egyik nagy bravúrja is az volt, hogy a lányok saját bőrükön tapasztalhatták meg, hogy ami a bajnokságban olykor elég, az a nemzetközi kupában már nem, s rá tudtak tenni még egy lapáttal saját teljesítményükre, s folyamatosan javulva hozták ki magukból azt a játékot, ami a továbbjutást eredményezte" fogalmazott a DKKA csapatának szakmai vezetője.
További hírek
No miracle this time
2022. Feb. 02.Our team fought really well, but in the end the better team won, we suffered a 36-26 defeat in the home match against Győr.
After a close game a defeat in the final stage
2022. Jan. 30.Kohász did not find any antidote to the massive defense of the home team, so unfortunately we are leaving Kisvárda without a point.
We're into the next round in the Hugarian Cup
2022. Jan. 26.Fighting huge for sixty minutes, but playing extremely tactically, our team got qualified into the best eight teams in the Hungarian Cup against MTK.
All the players got a chance
2021. Dec. 17.The adult ensemble of our academy played a close match with Mosonmagyaróvár with some youth players in the squad.