„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Sima siker a serdülőknél

DKKA utánpótlás
2016. Mar. 14.
  • Facebook

Könnyed, tizenhat gólos győzelmet aratott második számú serdülő csapatunk a Százhalombatta elleni bajnoki találkozón.

A Százhalombatta ellen folytatta az Országos Serdülő Bajnokság alsóházának küzdelmeit akadémiánk második számú együttese. Mint azt az együttes edzője, Ferling Bernadett elmondta, már a mérkőzés elején nyilvánvaló volt, hogy jobb csapatot alkotnak, mint ellenfelük, csak az volt a kérdés, hogy ezt mikor tudják érvényre juttatni. szerencsére már a meccs elején meg tudták törni vetélytársukat, s végül jó játékkal arattak 31-15-ös győzelmet úgy, hogy már a félidőben kilenc góllal vezettek. A győzelem legnagyobb pozitívuma ezúttal az volt, hogy a csapat minden tagja játszott, s hozzá is tudott tenni a szép sikerhez.

DKKA II – Százhalombatta 31-15 (15-6)

Gólszerzők: Jilling Linett 4, Wenszky Dorka 1, Cserepes Laura 1, Somogyi Anna 2, Matucza Gabriella 1, Hetyei Kincső 3, Szalai Vivien 2, Ongai Ramóna 2, Panczák Petra 4, Borbás Dzsenifer 5, Szabó Viktória 6.

További hírek

German pivot to arrive

German pivot to arrive

2021. May. 24.

Saskia Weisheitel will change the jersey of the French band Dijon to Dunaújváros in the 2021/2022 season.

Squad is almost complete

Squad is almost complete

2021. May. 23.

A young and talented playmaker, Panna Borgyos joins our team on loan for the upcoming season.

Three goalkeepers will be part of the squad

Three goalkeepers will be part of the squad

2021. May. 22.

A goalkeeper with serious international experience will join the adult team of our academy for the 2021/2022 season.

Nice win in front of visitors

Nice win in front of visitors

2021. May. 21.

Thanks to the good performance in the second half DKKA won against Kisvárda.

Tímea Polics signed for DKKA!

Tímea Polics signed for DKKA!

2021. May. 21.

Tímea Polics, the top goalscorer of Kozármisleny, who is excellent both the NB I/B  league and in the League Cup contest, will also join the adult team of our Academy.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat