„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Rangadó Siófokon

2016. Mar. 23.
  • Facebook

Az alapszakasz végeredménye szempontjából sorsdöntő mérkőzés vár ma este együtteüsnkre a Siófok otthonában.

A válogatott Európa-bajnoki selejtezői hosszú ideje nem játszott tétmérkőzést felnőtt együttesünk, mely ma este hat órától Siófokon méreti meg magát a bajnokság 20. fordulójában. Igazi rangadó vár tehát a Kohászra, egy olyan mérkőzés, mely nagyban befolyásolhatja az alapszakasz végeredményét, hiszen egy esetleges győzelemmel óriási lépést tenne csapatunk a harmadik hely megszerzése felé. A feladat azonban egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, hiszen mai ellenfelünk úgy is nagyon erős kerettel rendelkezik, hogy egyik legjobbja, a doppingvétség miatt felfüggesztett Orbán Annamária nem léphet pályára a mai összecsapáson.

A két gárda három alkalommal találkozott egymással az idei szezonban, s bár a bajnokság és az EHF Kupa dunaújvárosi mérkőzésen a mieink örülhettek a győzelmeknek, addig a nemzetközi kupasorozat siófoki visszavágóján a Balaton-partiak arattak 24-19-es sikert. Nem számít könnyű mérkőzésre csapatunk másodedzője, György László sem, aki szerint csak akkor lesz esélyünk a remélt győzelem megszerzésére, ha támadásban és védekezésben is kiemelkedően teljesít csapatunk összes játékosa.

"Komoly gondot jelentett számunkra is, hogy hosszú ideje nem játszottunk tétmérkőzést, de ennek ellenére is igyekeztünk tűzben tartani a csapat tagjait. Játszottunk két felkészülési találkozót, egyet a japán válogatott, egyet a Vác ellen, ám az elsőn még egyik válogatottunk sem léphetett pályára, míg a váciak ellen Kovács Annára nem számíthattunk. többször találkoztunk már idén a Siófokkal, s annak ellenére, hogy Orbán Annamária kivált a csapatból, egy nagyon erős gárdáról van szó, mely biztosan elkövet majd mindent azért, hogy otthon tartsa a bajnoki pontokat. Ahogy tudtunk, felkészültünk belőlük, a saját tapasztalatainkon kívül több mérkőzésüket is megnéztük, s úgy gondolom, hogy jól felkészültünk belőlük. Úgy gondolom, ha védekezésben semlegesíteni tudjuk őket, míg támadásban pontosan és fegyelmezetten játszunk, akkor reális esélyünk lesz arra, hogy győzelemmel térjünk haza. Csapatunkból csak Kamper Olívia játékára nem számíthatunk, a többiek elszántan várják a találkozót, melyen két szerzett ponttal igen nagyot léphetnénk az alapszakasz harmadik helyének megszerzése felé" – fogalmazott György László, a DKKA együttesének másodedzője.

 

További hírek

Friendlies during the long break

Friendlies during the long break

2019. Nov. 27.

Our adult team will use well the usual international break in the league and will play some friendly matches as well.

We do not travel to Siófok tomorrow

We do not travel to Siófok tomorrow

2019. Nov. 12.

BREAKING NEWS! Tomorrow's match of the first team Siófok KC - DKKA has been postponed.

Back on track

Back on track

2019. Nov. 08.

After last week's bad performance we managed to correct the key points in our game which meant that we got our first victory in our second home, Szekszárd.

Without goals...

Without goals...

2019. Nov. 02.

In offense nothing seemed to work against Szombathey and this led to a clear defeat.

DKKA got into the next round

DKKA got into the next round

2019. Oct. 22.

In a close contest, but leadig throughout most of the game DKKA won 31-29 in the third round of the Hungarian Cup against Mosonmagyaróvár.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat