„ACÉL A SZÍV!”
Sima győzelem Békéscsabán
Magabiztos játékkal aratott nyolcgólos, 36-28-as győzelmet együtteüsnk a Békéscsaba otthonában.
Idegenben, Békéscsabán lépett pályára ma este hat órától együtteüsnk, melynek ahhoz, hogy a legjobb négy között végezzen az alapszakasz végén, mindenképpen nyernie kellett a tabella tizedik helyén álló házigazdák ellen.
Hamar megszerezte a vezetést együttesünk, s bár Triscsuk góljára hamar válaszoltak a vendéglátók, a folytatásban Bulath és Kovács Anna is betalált, így alig öt perc elteltével már 3-1-re vezetett a DKKA. Zdravko Zovko tanítványai ezt követően is pontosabban játszottak a hazaiaknál, Oguntoye hetest védett, Kovács duplázott, s a 10. percben Triscsuk harmadik találata után már 7-3-as Kohász-előnyt mutatott az eredményjelző. A Békéscsaba a nyolcadik dunaújvárosi találat után törte meg hosszú gólcsendjét, majd gyorsan szerzett még kettőt, s fel is jött két találatra (6-8).
A zsinórban szerzett három hazai találatra a lehető legjobban válaszolt együttesünk, melyből Szalai is feliratkozott a góllistára, majd miután Kovács és Bulath újabb átlövései találtak utat a kapuba, időt is kellett kérnie a Békéscsabának (6-11). A házigazdák elsősorban Walfisch révén igyekeztek tartani magukat, s mikor a vendéglátók gólgyárosa egymás után két gólt is szerzett, már Zdravko Zovkonak kellett magához hívni játékosait (9-13). Walfisch újabb gólja után már csak hárommal vezetett a Kohász, ám erre Szalai, Tricsuk, majd Horváth válaszolt, s máris nyugodtabban figyelhettük a meccset, melynek első félidejét ötgólos előnnyel zárta együttesünk (11-16).
A térfélcserét követően gyors játékkal nyitott mindkét alakulat, kevésbé figyeltek a védekezésre a felek, így sorozatban potyogtak a gólok, de a nagy rohanásból is jól jöttek ki a mieink, akik szűk tízpercnyi játékot követően már hét góllal meglógtak ellenfelüktől (16-23). A hazaiak Bulath kiállítása alatt próbálkoztak meg a feljebb zárkózással, de Triscsuk és Kovács emberhátrányban sem hibázott, így továbbra is tartotta megnyugtató előnyét a Kohász (18-25). A házigazdák azonban ekkor sem adták fel, de hiába jöttek fel öt találatra, Triscsuk és Takács Dusmáta újabb góljai után nagyon kedvező helyzetből várhattuk a véghajrát (23-30). A találkozó utolsó tíz percében mindent megpróbált a Békéscsaba, de a Kohász esélyt sem adott ellenfelének, s végül nagyon simán, 35-28-ra nyerte az alapszakasz utolsó előtti összecsapását.
Békéscsaba – DKKA 28-36 (11-16)
Gólszerzőink: Kovács A. 10, Triscsuk 8, Bulath 3, Takács D. 3, Vincze 3, Klujber 3, Szalai 3, Horváth 2, Azari 1.
További hírek
We begin the next season at home
2022. Jul. 05.This morning, the draw for the NB I for the 2022/2023 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of DKKA
Wéninger Alexa to be loaned out
2022. Jun. 14.Our net guard, who was performing well in the season, is spending the 2022/23 season at the newly promoted league rival.
Petra Horváth in DKKA
2022. Jun. 10.The left-back switches the jersey of Szombathely to the one of DKKA for the 2022/2023 season.
Serbian international arrives
2022. Jun. 07.Ana Tomkovic, who was previously in Kisvárda, will also join the adult team of our Academy for the 2022/2023 season.
EHF Cup winner goalie is back
2022. Jun. 03.After four years time the excellent goalkeeper can take on the jersey of Dunaújváros once again.