„ACÉL A SZÍV!”
Döntetlen a juniorok mérkőzésén
Nem játszott jól, s csak 29-29-es döntetlent ért el Békéscsabán akadémiánk junior csapata az alapszakasz utolsó előtti fordulójában.
Ahogy a felnőttek, úgy akadémiánk junior együttese is Békéscsabán lépett pályára a bajnokság legutóbbi fordulójában. György László csapata esélyesként várta a kilencedik helyezett hazaiak elleni összecsapást, melyen egy esetleges győzelemmel komoly lépést tehetett volna az alapszakasz harmadik helyének megszerzése felé. A hazaiak azonban egyáltalán nem adták olcsón magukat, már az első félidőben is hatalmas csatára késztették a kissé álmosan játszó juniorjainkat, így harmincpercnyi játékot követően csak egy góllal 15-14-re vezetett a Kohász. A térfélcserét követően hiába lépett meg több alkalommal is három-négy góllal együttesünk, a csabai fiatalok továbbra is remekül küzdöttek, a véghajrában a vezetést is átvették, de az utolsó másodpercekben értékesített hétméteressel legalább az egyik pontot megmentették a DKKA kézilabdázói (29-29).
Nem is volt elégedett tanítványai teljesítményével György László, aki szerint a játék minden elemében sok hibával játszott együttese.
"Nem számítottunk könnyű mérkőzésre, de abban reménykedtünk, hogy a két pontot azért elhozzuk Békéscsabáról is. Sajnos már a kezdő sípszótól igen rossz felfogásban játszottunk, támadásban és védekezésben is sokat hibáztunk, s ezúttal a kapuban sem nyújtottunk jó teljesítményt. Ez a második félidőben sem változott, hiába próbáltunk ki többfajta védekezést is, most nem igazán működött egyik sem.Ezzel együtt többször is sikerült ellépnünk a hazaiaktól, ám a hajrában újra sokat hibáztunk, s a végén még nekünk kellett küzdenünk azért, hogy legalább egy pontot el tudjunk hozni a nagyon lelkes vendéglátónktól. Győzni szerettünk volna, de a mutatott játék alapján reális a döntetlen, s ahhoz, hogy holnap délután nyerni tudjunk a győri fiatalok ellen, a játék minden elemében nagyon komoly javulásra lesz szükség a csapat tatjaitól" – értékelte a békéscsabai döntetlent junior csapatunk szakvezetője.
További hírek
Splendid home victory
2019. Oct. 12.With some excellent defending and fantastic saves from Kyra Csapó we got a nice home victory against Mosonmagyaróvári KC.
We got Mosonmagyaróvár in the Hungarian Cup
2019. Oct. 11.We will face the team of Motherson-Mosonmagyaróvár away in our first - althogether the third - round of the competition.
One point against MTK
2019. Sep. 21.Our adult team managed to equalize in the last period of the game despite being three goals down a few minutes earlier.
Season ticket info - Szekszárd
2019. Sep. 18.Season tickets in the Sport Center of Szekszárd (Szekszárdi Sportközpont) go on sale. The first match taking place there due to the renovation of our Arena will be on 25th October from 18.00 DKKA vs. Győri Audi ETO KC.