„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Elődöntőzik a Kohász - élőben is közvetítjük!

2016. Apr. 03.
  • Facebook

Rendben megérkezett Dániába, s elszántan, bizakodva várja a Randers elleni EHF Kupa elődöntő első mérkőzését akadémiánk felnőtt csapata.

Ahogy haladunk előre egy-egy nemzetközi kupasorozatban, úgy válnak egyre fontosabbá felnőtt csapatunk előtt álló mérkőzések. Nincs ez másként most sem, hiszen az Asztrahanyocska elleni fényes diadal és továbbjutás után ma újabb, még fontosabb meccs vár kézilabdázóinkra. Zdravko Zovko tanítványai ugyanis ma este fél nyolctól a dán bajnokság alapszakaszának ötödik helyezettje, a Randers HK otthonában lépnek pályára az EHF Kupa elődöntőjének első mérkőzésén.

Együttesünk még szombaton délelőtt indult útnak, s mint azt Szemenyei István ügyvezetőtől megtudtuk, este hét óra körül foglalhatta el szállását, ami Randers városától körülbelül 15-20 kilométerre található. A késői érkezés miatt már nem volt lehetősége az edzésre a Kohász kézilabdázóinak, akik így sem unatkoztak, egy kisebb sétát követően újabb mérkőzését elemezték ki videón mai ellenfelüknek.

Persze azért mozogni is kell a kőkeménynek ígérkező esti odavágó előtt, ezért délelőtt tizenegytől egy átmozgató edzést vezényel a csapat tagjainak a Zdravko Zovko, György László edzőpáros, mely a csapat tagjaihoz hasonlóan elszántan, bizakodva várja az este fél nyolckor kezdődő kupameccset. Remélhetőleg a délelőtt folyamán a Kohász csapatának lelkes drukkerei is megérkeznek Randersbe, s szokásukhoz híven buzdítják együttesünket a párharc első összecsapásán. Azoknak sem kell azonban szomorkodnia, akik nem tudtak elutazni Dániába, hiszen – amennyiben a technika is akarja – a tervek szerint élő közvetítéssel is kedveskedik a szurkolóinak együttesünk. A mérkőzés előtt élesedő "sztrímet" erre a linkre kattintva érhetik el a drukkerek.

Ma délelőtt azonban nem várt nehézségekkel kellett szembenéznie csapatunknak, mely sem a mérkőzés helyszínén, sem a második lehetőségként kijelölt csarnokban nem tudott edzést tartani, mert a Randers Arénában tornaverseny, míg a másik csarnokban egy utánpótlás kézilabda viadalt rendeztek meg. A gyakorlásra azért szükség volt, így némi telefonálgatás után végül egy tornateremben sikerült megtartania átmozgató edzését a mieinknek, akik a kellemetlenségek ellenére is jó hangulatban várják az esti mérkőzést, melyen piros mezben lépnek pályára Bulath Anitáék.

 

További hírek

Preparation for the new season has started

Preparation for the new season has started

2017. Jul. 17.

Luca Dombi signed for Dunaújváros, Kitti Kudor has however left the team. These changes and some more interesting hot topics were discussed today in the season opening ceremony of DKKA.

The order of play in NB1 is now ready

The order of play in NB1 is now ready

2017. Jul. 13.

The Hungarian Handball Association (MKSZ) has drawn the rounds of the upcoming season.

Csapó Kyra az év játékosa!

Kyra Csapó has been voted the best player of the season

2017. Jun. 23.

Our supporters had the opportunity to signify their opinion.
 

Season closing event of the Academy

Season closing event of the Academy

2017. Jun. 07.

The management of our Academy considered the past season successful concerning the first team and the results of the youth teams are superb as well at DKKA.

A massive season is behind us

A massive season is behind us

2017. Jun. 01.

Still there is place to improve but the 4th place in the league is considered as a success - says László György, head coach of our first team.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat