„ACÉL A SZÍV!”
A jó védekezés dönthet
Játékosaink szerint a védekezések közti különbség döntheti el a fináléba jutást az EHF Kupa elődöntőjének holnapi összecsapásán
Akadémiánk játékosai is nagyon várják már az EHF Kupa elődöntőjének vasárnapi, dunaújvárosi visszavágóját. A megkérdezettek kivétel nélkül úgy vélik, hogy a két csapat védekezése közti különbség dönti majd el a győzelem és a továbbjutás sorsát, ám abban is reménykednek együttesünk tagjai, hogy végül mi örülhetünk majd a délután négy órakor kezdődő összecsapás után. Az első mérkőzésen nyolc találatot jegyző Triscsuk Krisztina nem nagyon szeret köntörfalazni, s nagyon egyszerű recepttel rukkolt elő a vasárnapi mérkőzés előtt. "Ki kell menni a pályára, kiadni magunkból a maximumot, s másodszor is le kell győzni a dánokat" – árulta el a remélt siker titkát balátlövőnk, aki természetesen bízik a Kohász továbbjutásában.
Nehéz csatára számít, de szintén bizakodva tekint a visszavágó elé a DKKA jobbátlövője, a dániai találkozón hétszer eredményes Kovács Anna, aki szerint a két csapat védekezése közti minőség dönti majd el a továbbjutás sorsát.
"A védekezés döntheti el a meccset, a visszafutás, a visszarendeződés. A saját bőrünkön is tapasztaltuk már, hogy mennyire gyorsak a dánok, rövid idő alatt képesek sok gólt lőni, amennyiben nem vagyunk eléggé felkészülve a lerohanásaikra. Sokkal nehezebb mérkőzésre számítok, mint amilyen az első volt, de remélem, hogy ezt az akadályt is sikerrel vesszük majd. A lehető legjobban felkészültünk belőlük, kielemeztük a játékukat, tisztában vagyunk azzal, hogy mi az erősségük, s mi az, amiben mi jobbak lehetünk. Az első meccsen szépen kivettük a lövőiket, s bár a szélsők, valamint a beállós megszórt minket, most már rájuk is jobban tudunk figyelni, mert ismerjük őket. Nem gondolom, hogy bármivel is meg tudnának lepni minket, elképzelhető, hogy sokat fogják erőltetni a hét a hat elleni játékot, de ezt az idei szezonban elég jól levédekeztük, s bízom benne, hogy minden lépésükre meglesz a megfelelő válaszunk. Nagyon remélem, hogy telt ház, remek hangulat vár ránk vasárnap, a szurkolóink nagyon sokat jelentettek számunkra a dániai mérkőzésen is, ezért holnap is nagyon várunk minden dunaújvárosi drukkert a sportcsarnokba" – fogalmazta meg gondolatait a vasárnapi meccsel kapcsolatban együttesünk jobbátlövője.
Takács Dusmáta szerint nagyon komoly lehetőség kapujában áll a csapatunk, s egyértelműen arra számít, hogy kettős sikerrel jutnak be a nemzetközi kupasorozat fináléjába.
"Nagyon várom már a vasárnapi mérkőzést, de szerintem ezzel így van a csapatból mindenki, mert ez egy mérföldkő lehet az életünkben. Hazai pályán, a szurkolóink segítségével egyértelműen győzelemre számítok és továbbjutásra, de az biztos, hogy ezért keményen meg kell majd dolgoznunk. A jó védekezés lehet a siker kulcsa, mert, ha hátul rendben vagyunk, akkor a kapusok is tudnak védeni, s amennyiben kihozzuk magunkból azt, amit tudunk, akkor itthon is nyerni fogunk. Felkészültünk az ellenfelünkből, úgy gondolom, hogy minden lépésükre meglesz a taktikánk, szóval én bizakodva tekintek a visszavágó elé" – mondta a Kohász beállósa.
Remek formában védi együttesünk kapuját az utóbbi időszakban Oguntoye Viktória, aki nagyon izgatott a vasárnapi mérkőzés miatt, de biztos abban, hogy a csapat minden egyes tagja átérzi azt, hogy milyen komoly téttel bíró meccs vár rájuk, s ennek megfelelő elszántsággal vetik magukat küzdelembe vasárnap is.
"Mindenképpen bizakodó vagyok, becsülettel készülünk egyénileg és csapatként is, átvesszük azokat a taktikai elemeket, amikre számíthatunk a dánoktól. Ahogy a többiek, én is nagyon várom a találkozót, viszont izgulok is egyben, mert ez egy komoly téttel bíró mérkőzés, de nagyon remélem, hogy sikerülni fog, amit elterveztünk, s bejutunk az EHF Kupa döntőjébe. Nem foglalkozhatunk az előnyünkkel, nem dőlhetünk hátra, a két gól a mai kézilabdában pillanatok alatt ledolgozható, s ismerjük a dánokat, ők nem fogják feladni az utolsó pillanatig sem, biztos hajtani és küzdeni fognak, de így teszünk majd mi is. A Dániában aratott győzelem ellenére sem érzem azt a csapaton, hogy elbíztuk volna magunkat, mindenki tisztában van azzal, hogy milyen célért küzdünk, s ugyanolyan alázattal fogjuk végighajtani a meccset, ahogy tettük azt Randersben is. Nagyon fontos lesz a védekezésünk minősége, s oda kell figyelnünk nagyon a mérkőzés véghajrájára is, hatvan percen keresztül koncentrálnunk kell, s akkor elérhetjük a célunkat" – árulta el csapatunk kiváló formát mutató hálóőre.
További hírek
A tough season awaits our team
2017. Sep. 07.Both the executive and the professional director of our Academy are looking forward to the new league season that starts on Saturday.
6 Bllion for our new arena
2017. Sep. 06.The Hungarian government has given its permission to the renovation of our current Arena and building a new one ant the same time the investment has got the priority task with high importance status.
A future twin town: Vukovar?
2017. Aug. 30.Marijan Pavliček, the deputy mayor of Vukovar and his delegation visited our Academy.
A tribute to Nikolett Horváth
2017. Aug. 22. #DKKA utánpótlásTwo age groups, all together eight teams join on Sunday to the tournament organized by our Academy in remembrance of Nikolett Horváth, playmaker of DKKA who tragically passed away at a very young age in 2016.
Kohász Cup has started on Friday
2017. Aug. 18.Six teams will participate on the two-day long contest in the arena of Dunaújváros.