„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Már minden meccs élet-halál harc

2016. Apr. 15.
  • Facebook

Fejben, mentálisan kell egyensúlyba hoznia magát együttesünk tagjainak a szezon véghajrájának kulcsfontosságú mérkőzéseire.

Ötgólos hátrányból fordítva aratott 29-24-es győzelmet a Debrecen elleni bajnoki negyeddöntő első mérkőzésén akadémiánk felnőtt csapata. Zdravko Zovko tanítványai közel negyven percen keresztül csak szenvedtek, sem támadásban, sem védekezésben nem nagyon találták meg a rendkívül motivált debreceni játék ellenszerét. A mérkőzés utolsó szakaszára viszont nagyon összeszedte magát együttesünk, s remek véghajrát produkálva, tíz gólt hozott ellenfelén, így kedvező helyzetből várhatja a párharc jövő heti visszavágóját.
A találkozó után együttesünk vezetőedzője is a csapat küzdeni tudásában látta a fordítás okát, s ezt erősítette meg György László másodedző is, akit arra kértünk, hogy tekintsen vissza kézilabdázóink szerda esti összecsapására.

"Nagyon kényelmes tempóban kezdtük a mérkőzést, nagyon rossz felfogásban, sajnos pont úgy, ahogy a Randers elleni visszavágót befejeztük. Azt kell tudomásul venni, hogy itt kilencven százalékos hozzáállás kevés bármilyen mérkőzésen, itt igenis minden meccsbe maximális odaadással kell beleállni. Persze tudom, hogy fáj az ütközés, fáj, hogy előre, majd vissza kell futni oxigénhiányos állapotban is, tudom, hogy ez nem jó érzés, de muszáj elviselni, tűrni a fájdalmat az eredményesség érdekében. A Debrecen ellen negyven perc után tudatosult a csapat tagjaiban, hogy nagy a baj, elkezdtek védekezni, elkezdtek egymásért küzdeni, jöttek a jó megoldások, lendületbe jött az együttes, s onnantól kezdve átfordult a mérkőzés a mi javunkra. Az tény és való, hogy nagyon nehéz két hét áll mögöttünk, de a szerdai találkozó is bebizonyította, hogy nem a fizikai fáradtság okozta a rossz időszakunkat, hanem az, hogy mentálisan nem voltunk megfelelő állapotban. Az a csapat, amelyik egy pihentebb ellenféllel szemben ilyen utolsó húsz percet tud produkálni, annak nem fizikálisan, hanem fejben kell rendbe tennie magát. Rengeteget dolgoztunk a télen, mert tudtuk, hogy így jönnek majd egymás után a mérkőzések, s mindegyik élet-halál harcot jelent majd, ezért nagyon fontos a fejben való felkészülés, az állandó figyelem, ezeket a dolgokat kell rendbe tennünk, hogy a jövőben ne legyenek ilyen problémáink" – fogalmazott csapatunk másodedzője.

György László szerint a visszavágó sem lefutott, ezért nagyon oda kell figyelniük a felkészülésre, hiszen a Debrecen mindent meg fog tenni azért, hogy ők jussanak be a legjobb négy közé.

"Kritikus párharca ez a bajnokságnak, hiszen egy rosszul sikerült meccsel is eldobhatjuk magunktól azt, amiért az alapszakaszban nagyon keményen megküzdöttünk, s ezért is volt fontos számunkra nagyon, hogy végül ki tudtunk egyenesedni a szerdai mérkőzésen. Ezzel együtt sem lefutott azonban a visszavágó, nagyon nehéz dolgunk lesz. Ez az ötgólos előny nem kevés, de nem is sok, szóval nagyon jól kell játszanunk ahhoz Debrecenben, hogy továbbjussunk, mert a Loki egy pillanatig sem fogja feladni, ráadásul az ország egyik legjobb szurkolótábora előtt játszhatnak majd, ami biztos plusz erőt ad majd nekik. Most szerencsére van egy pár napunk, hogy rendezzük a sorainkat, de nagyon oda kell figyelnünk a megfelelő edzésmunkára és a regenerálódásra egyaránt. Csütörtökre szabadnapot kaptak a csapat tagjai, de mától már megkezdjük a felkészülést, lesz fizikai, taktikai és technikai gyakorlás is, hogy a lehető legjobb állapotban vághassuk neki a debreceni visszavágónak" – árulta el a szakember.

 

További hírek

No success in attack

No success in attack

2023. Jan. 26.

Despite being neck and neck for forty minutes, we only scored two goals in the last 15 minutes of the game and suffered a large defeat in tonight's league round.

Big fight, but finally defeat against Fradi

Big fight, but finally defeat against Fradi

2023. Jan. 18.

For 45 mins the team kept up with theit opponent, but Fradi finally took the league points from Dunaújváros with a 33-27 victory.

A második félidőre lehet építeni

Second half to build on

2023. Jan. 11.

After falling behind early on ours fought hard in the second half, but we had no chance for a close game in Győr.

Defeat on the final game of 2022

Defeat on the final game of 2022

2022. Dec. 22.

Despite the good 25 minutes, we comitted too many unforced errors to have even a slight chance against Vác

Számolni kell velünk!

Fantastic victory on the last home game of the year

2022. Dec. 18.

DKKA is a team to be considered this season!

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat