„ACÉL A SZÍV!”
Debrecenben a négy közé jutásért
Ötgólos előnyből várja a bajnoki negyeddöntő ma esti, debreceni visszavágóját együttesünk.
Ötgólos hátrányból fordítva nyerte meg 29-24-re a Debrecen elleni bajnoki negyeddöntő első mérkőzését akadémiánk felnőtt együttese, mely hatalmasat küzdve szerzett előnyt az oda-visszavágós párharcban. A siker értékét növelte, hogy nagyon kemény két hét állt már ekkor kézilabdázóink mögött, akik a Győr elleni döntetlen, majd a Randers csapatával szemben megvívott EHF Kupa elődöntő után kellett pályára lépjenek a honi pontvadászat rájátszásában. Zdravko Zovko tanítványai nem voltak frissek a dunaújvárosi összecsapáson, elsősorban fejben tűntek fáradtnak a csapat tagjai, de amikor bajba kerültek, nagyon összeszedték magukat, s megérdemelten győzték le az addig remekül játszó debreceni csapatot.
A párharc azonban ezzel még nem dőlt el sőt, ma este hat órától nagyon nehéz mérkőzés vár együttesünkre, melynek ezúttal Debrecenben, telt ház előtt kell bizonyítania azt, hogy jobb csapat, mint ellenfele. Ehhez azonban hatvan percen keresztül komoly odafigyelésre lesz szükség a Kohász kézilabdázóitól, akik nem engedhetik meg még egyszer azt, hogy ellenfelük állva hagyja őket az első félidőben, hiszen arra könnyen rámehet a négy közé jutás, s ezzel együtt az egész bajnokság.
Szerencsére tisztában vannak ezzel játékosaink is, akik az elmúlt egy hétben kicsit kifújhatták magukat, ám emellett komolyan készültek a ma esti visszavágóra is, s mint azt György László másodedző elmondta, tisztában vannak azzal, hogy mit kell tenniük a továbbjutáshoz.
"Tudjuk, hogy mekkora az előnyünk, mégsem foglalkozhatunk azzal, hogy annak őrzésére törekszünk, mert arra ráfázhatunk. A lehető legjobban felkészültünk a mai mérkőzésre, gondoltunk arra is, hogy az ellenfél esetleg védekezést vált, igyekeztünk a legtöbb taktikai variációt átvenni, s tovább csiszolni. Az idei szezonban már negyedszer találkozunk a Debrecennel, s ezekből kettőn csúnyán belealudtunk a mérkőzések elejébe, s ezt a hibát nem szabad elkövetnünk újra, de ezt szerintem most már a lányok is tudják és átérzik a meccs, a párharc fontosságát. Az biztos, hogy nem kapkodhatunk, igyekeznünk kell lassítani a hazaiak támadójátékát, s nagyon odafigyelni arra, hogy a debreceni kapu előtt ne szórjuk el felelőtlenül a labdákat, mert azt már Dunaújvárosban is bebizonyította vetélytársunk, hogy ezekből képes nagyon könnyű gólokat szerezni" – árulta el a DKKA csapatának másodedzője.
Jó hír a csapatért szurkolók számára, hogy a közelmúlt találkozóihoz hasonlóan azok is nyomon követhetik a ma este hat órakor kezdődő debreceni összecsapást, akik nem tudnak elutazni Debrecenbe. Akadémiánk média stábja ugyanis újra élő videóközvetítéssel jelentkezik együttesünk mérkőzéséről, melyet a már megszokott csatornán, az alábbi linken tekinthetnek meg a dunaújvárosi kézilabda szerelmesei.
További hírek
Returning home from Érd with points in the pocket
2021. Oct. 29.We had to fight hard for it, but we got the long-awaited victory!
Talented youngsters at our Sports Hall
2021. Oct. 26. #DKKA utánpótlásAlmost forty young handball players took part in our Academy’s “festive” selection day.
A huge fight
2021. Oct. 20.Adult ensemble of our Academy excelled for 45 minutes against the defending title holder, but Ferencváros with a better final part were able to win in the Dunaújváros Sports Hall.
No success this time
2021. Oct. 01.The match was open for almost fifty minutes, but in the end, Mosonmagyaróvár could enjoy the victory.