„ACÉL A SZÍV!”
Két meccs, két győzelem
A Győr elleni korosztályos bajnokin, illetve Marcaliban, az NB I/B-s felnőtt pontvadászatban is nyerni tudott akadémiánk junior csapata.
Két napon belül két mérkőzést is játszott akadémiánk junior együttese, mely előbb korosztálya bajnoki rájátszásában, majd az NB I/B-s felnőtt pontvadászat alapszakaszában volt érdekelt. A junior bajnokság rájátszásában a Győr vendégeként léptek pályára György László tanítványai, akik már a mérkőzés elején meglepték vetélytársukat, s bár a folytatásban összekapta magát a zöld-fehér alakulat is, ez sem segített a hazaiakon, mert akadémistáink az első, valamint a második félidőt is két-két góllal nyerték meg, s végül 28-24-es győzelemnek örülhettek, így nem csak megerősítették harmadik helyüket a tabellán, de két pontra megközelítették a második Ferencvárost is.
Az NB I/B-s felnőtt bajnokság alapszakaszában már a 23. fordulóra került sor szombaton, s fiataljaink ezúttal az utolsó előtti helyen álló Marcali vendégeként húztak szerelést. A mérkőzés esélyesének egyértelműen a mieink számítottak, akik nem is okoztak csalódást edzőjüknek, s 14-10-es félidei vezetés után nagyon sima, 32-25-ös sikert aratva szilárdították meg negyedik helyezésüket a másodosztályú felnőtt bajnokság tabelláján.
Érthetően elégedett is volt tanítványai eredményeivel György László edző, aki a győzelmek mellett a jó egyéni teljesítményeknek is örülhetett.
"A győri juniorok ellen a csapat minden tagja átérezte, hogy mi a mérkőzés tétje, s ennek megfelelően kezdtük is a mérkőzést, hiszen gyorsan megléptünk 4-0-ra ellenfelünktől. A folytatásban feljött az ETO, míg mi egy kicsit visszaestünk, de a védekezésünk továbbra is jól működött, így tulajdonképpen végig vezetve arattunk négygólos győzelmet. Bár tisztában vagyunk a helyezésünkkel, egyelőre nem ezzel foglalkozunk, mindig az előttünk állómeccs a legfontosabb, igyekszünk a lehető legjobban teljesíteni, s majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég a rájátszás végén. A Marcali ellen szintén jól kezdtünk, megérdemelten arattunk hétgólos győzelmet, ám a bajnoki pontok mellett elsősorban azzal lehettem elégedett, hogy egy-két kézilabdázónk igen szép fejlődést mutat az egyéni játékban" – értékelt junior csapatunk edzője.
További hírek
DKKA - Győri Audi ETO KC post match interviews
2021. Mar. 24.Beside Gábor and Attila Vágó, from the players' side Silje Solberg, and Neszta Fodor were asked to share their views on today's game.
A clear ETO victory
2021. Mar. 24.The Győri Audi ETO KC won 40-22 against the adult team of our Academy at "home".
Bába Mihály passed away
2021. Mar. 23.We are deeply saddened to announce that our masseur, Mihály Bába died following his serious accident last week!
Second two points in the pocket too
2021. Mar. 22. #DKKA utánpótlásWithin three days our youngsters competing in NB II gathered two victories.
Nice away victory
2021. Mar. 20. #DKKA utánpótlásWhile the youth tournaments are still suspended, the fight among the adults for the Academics has continued.