„ACÉL A SZÍV!”
Fejben is erősnek kell lenni
Nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is maximálisan fel kell készülni az EHF Kupa döntőjére.
Nem pont úgy alakult akadémiánk legutóbbi, Vác elleni mérkőzése, ahogy azt a csapat vezetői, játékosai, valamint szurkolói remélték, hiszen hiába vezetett már hét góllal is együttesünk, az elrontott második félidő miatt csak kétgólos előnyből várhatják a párharc váci visszavágóját. Előtte azonban kettő, nagyságrendekkel fontosabb találkozó vár kézilabdázóinkra, akik most szombaton, illetve jövő hét pénteken is az EHF Kupa döntőjében lépnek pályára a német Metzingen ellenében.
Éppen ezért nem is volt ideje a búslakodásra csapatunk tagjainak, akik hétfőn már újra munkába álltak, hogy a lehető legjobban felkészüljenek a nemzetközi kupasorozat fináléjára. Tisztában van a feladat fontosságával a DKKA vezetőedzője, Zdravko Zovko is, aki szerint a Metzingen gyors, jó csapatot alkot, mely ellen csak akkor lehet esély a jó eredményre, ha nem követjük el a közelmúlt hibáit.
- Több mérkőzését is láttuk most már a német csapatnak, mely nagyon gyors játékot játszik, még az elődöntőben felülmúlt Randersnál is tempósabb kézilabdára számíthatunk tőlük. Kulcsjátékosuk a kiválóan szervező irányítójuk, kapuban is jók, s beálló poszton is van egy támadásban és védekezésben is rettentően erős játékosuk, akikre nagy figyelmet kell fordítanunk. Nem tagadom, a közelmúlt mérkőzései nem úgy alakultak, ahogy azt szerettük volna, aminek egyértelműen az volt az oka, hogy nem tudtunk hatvan percen keresztül odafigyelni, s emiatt nagyon hullámzó volt a játékunk. Ahhoz azonban, hogy sikerrel vegyük az EHF Kupa döntőjét, ezt a luxust már nem engedhetjük meg magunknak, itt nem elég húsz, negyven, vagy éppen ötven perc koncentráció, mindkét mérkőzés első percétől az utolsóig oda kell figyelnünk a játék minden elemére. Nagyon fontos lesz, hogy idejében meg tudjuk akasztani a németek gyors támadásait, de ehhez megint csak az kell, hogy odafigyeljünk minden részletre, s a taktikát, a megbeszélteket fegyelmezetten betartva kézilabdázzunk. A szezon végén járunk, ezért nem gondolom, hogy az eddig látottaktól bármelyik csapat eltérne a döntő két mérkőzésén, szóval rendkívül sokat fog számítani az, hogy ki tudja az akaratát ráerőltetni a másikra, s ki bírja fejben is jól a párharcot, a döntő okozta feszültséget – árulta el vezetőedzőnk.
Hasonló véleményen volt szakmai igazgatónk, Radulovics Bojana is, aki szerint fejben kell nagyon összeszednie magukat játékosainknak a finálé megnyeréséhez.
- Természetesen mindenkinek nagy csalódás volt az, hogy nem jutottunk be a bajnokság legjobb négy csapata közé, majd a Vác elleni találkozó sem úgy alakult, ahogy azt reméltük, szóval volt mit átbeszélni egymással a csapat tagjainak, akik remélhetőleg maguk mögött hagyják ezt a komoly hullámvölgyekkel tarkított időszakot. Egy nemzetközi kupa döntőjére készülünk, vagyis a motivációval egészen egyszerűen nem lehet gond, mert pályafutásuk egyik nagy lehetősége előtt állnak a csapat tagjai. Sokszor bizonyítottuk már az idei szezonban, hogy tudunk nagyon szépen és nagyon eredményesen játszani, de csakis akkor, ha mindenki a célra koncentrál, s igazi csapatként küzdünk. Éppen ezért én sem várok, remélek mást a lányoktól, csak azt, hogy ragadják meg ezt a lehetőséget, azzal a hozzáállással, abban a szellemben játsszanak, aminek az eddigi sikereiket is köszönhették, mert csak akkor van reális esély a végső győzelemre, ha kompromisszumok nélkül, mindenki a célt maga előtt tartva, s ezért mindent elkövetve játszik az EHF Kupa döntőjének mindkét mérkőzésén – fogalmazott Radulovics Bojana.
További hírek
Friendlies during the long break
2019. Nov. 27.Our adult team will use well the usual international break in the league and will play some friendly matches as well.
We do not travel to Siófok tomorrow
2019. Nov. 12.BREAKING NEWS! Tomorrow's match of the first team Siófok KC - DKKA has been postponed.
Back on track
2019. Nov. 08.After last week's bad performance we managed to correct the key points in our game which meant that we got our first victory in our second home, Szekszárd.
Without goals...
2019. Nov. 02.In offense nothing seemed to work against Szombathey and this led to a clear defeat.
DKKA got into the next round
2019. Oct. 22.In a close contest, but leadig throughout most of the game DKKA won 31-29 in the third round of the Hungarian Cup against Mosonmagyaróvár.