„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Négyből négy győzelem

DKKA utánpótlás
2016. Apr. 28.
  • Facebook

Mindegyik bajnoki mérkőzését magabiztosan nyerte a közelmúltban akadémiánk második számú serdülő együttese.

Négy találkozón is megmérette magukat akadémiánk második számú serdülő együttese, mely hazai környezetben és idegenben is biztosan hozta az újabb sikereket az Országos Serdülő Bajnokság alsóházi rájátszásában. Ferling Bernadett tanítványai mind a négy összecapáson nagy kedvvel, fokozatosan javuló játékot nyújtva szerezték meg a remélt sikereket. Mint azt serdülőink edzője elmondta, fokozatosan próbálgatja csapatával a különböző felállásokat, de a játéksok ebben is partnerek, s bármilyen összetételben is játszanak, igyekeznek tudásuk legjavát nyújtani.

Eredmények, gólszerzők

DKKA II - Szent Istvan SE 32-26 (15-13)
Gólszerzők: Borbás 12, Szabó 10, Somogyi 2, Panczák 2, Ongai 2, Tancsa 1, Matucza 1, Wenszky 1, Gróf 1

Szigetszentmiklós - DKKA II 16-22 (7-9)
Gólszerzők: Szabó 6, Borbás 6, Panczák 4, Matucza 1, Hetyei 1, Ongai 1, Szalai V. 1

Kispest KC - DKKA II 14-27 (7-16)
Gólszerzők: Borbás 5, Panczák 4, Matucza 4, Szalai V. 3, Wenszky 2, Hetyei 2, Gróf 2, Ongai 2, Jilling 2, Tancsa 1.

DKKA - Csepeli KSE 37-27 (18-10)
Gólszerzők: Szabo V. 7, Borbás Dzs. 7, Panczák P. 5, Wenszky D. 4, Ongai R. 3, Matucza G. 3, Gál Cs. 2, Ludányi B. 1, Hetyei K. 1, Gróf  L. 1.

További hírek

German pivot to arrive

German pivot to arrive

2021. May. 24.

Saskia Weisheitel will change the jersey of the French band Dijon to Dunaújváros in the 2021/2022 season.

Squad is almost complete

Squad is almost complete

2021. May. 23.

A young and talented playmaker, Panna Borgyos joins our team on loan for the upcoming season.

Three goalkeepers will be part of the squad

Three goalkeepers will be part of the squad

2021. May. 22.

A goalkeeper with serious international experience will join the adult team of our academy for the 2021/2022 season.

Nice win in front of visitors

Nice win in front of visitors

2021. May. 21.

Thanks to the good performance in the second half DKKA won against Kisvárda.

Tímea Polics signed for DKKA!

Tímea Polics signed for DKKA!

2021. May. 21.

Tímea Polics, the top goalscorer of Kozármisleny, who is excellent both the NB I/B  league and in the League Cup contest, will also join the adult team of our Academy.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat