„ACÉL A SZÍV!”
Ma már a Vác ellen
Kétgólos előnyből várja a ma esti, Vác elleni bajnoki párharc visszavágóját együttesünk.
Nem sokáig ünnepelhették a csodálatos EHF Kupa győzelmet csapatunk tagjai, hiszen a Metzingen elleni pénteki sikert követően bő kétnapnyi pihenő jutott a játékosoknak, akik hétfőn délután már újra edzésre jelentkeztek, hogy felkészüljenek a Vác elleni bajnoki találkozóra. Sajnos a Debrecennel szemben elveszített negyeddöntő, s az, hogy csak az 5-8. helyért játszhat csapatunk a bajnokságban, még érezhető volt a váciak elleni első, dunaújvárosi mérkőzésen, melyen hiába vezettek már hét góllal is Zdravko Zovko tanítványai, mindössze kettővel, 27-25-re tudtak nyerni, ami komoly izgalmakat ígér a ma este fél hétkor kezdődő visszavágó előtt.
A találkozó előtt az a legnagyobb kérdés, hogy az EHF Kupa megnyerése okozta eufória után képes lesz-e újra felhúzni a "munkásruhát" együttesünk, hiszen abban biztosak lehetünk, hogy a váciak nagyon komolyan veszik majd az összecsapást. A hazaiaknak erre minden okuk meg is van, ugyanis a kétgólos hátrány egyáltalán nem ledolgozható, otthon játszanak majd, várhatóan telt ház előtt, s mi más okozhatna számukra örömöt, ha nem az, hogy felülmúlják az EHF Kupa győztesét?
Ami pedig a mieinket illeti: játékosaink a közelmúltban többször is bizonyították, hogy képesek rendkívül magas színvonalú játékra, ám az is nyilvánvaló, hogy csak akkor tudják elkerülni a hullámvölgyeket, ha hatvan percen keresztül koncentrálnak, pont úgy, ahogy tették azt a Metzingen elleni veszprémi találkozón. Nem könnyíti meg a mieink helyzetét, hogy többen is kisebb sérüléssel bajlódnak a pénteki mérkőzés óta, ám remélhetőleg ma este már minden játékosára számíthat Zdravko Zovko vezetőedző. A horvát szakember tisztában van a feladat nehézségével, s azzal, hogy egy ilyen szép siker után nehéz lesz újra felpörögnie a játékosoknak, ám abban bízik, hogy képesek lesznek újra koncentrált, jó játékot nyújtani tanítványai, s ahogy az alapszakaszban, úgy ezúttal is nyerni tudnak a váciak otthonában.
További hírek
They did everything in the end...
2024. May. 04. #DKKA felnőtt csapatIn a thrilling match, our adult handball team suffered a two-goal defeat against MTK at the sports arena this afternoon.
Kohász gears up for its last home match
2024. May. 03. #DKKA felnőtt csapatWe urge our supporters to wear red tops and be extremely loud during the event. Let's cheer for this victory together!
Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában
2024. Apr. 26. #DKKA felnőtt csapatOur academy's adult team could only keep the game tight for just under fifteen minutes against Mosonmagyaróvár.
Assured Victory against Békéscsaba
2024. Apr. 20. #DKKA felnőtt csapatLeading almost throughout the game, our academy's adult team secured a well-deserved 32-26 victory against the resilient Békéscsaba in today's afternoon match at the sports hall.
Fantastic Finish Leads to Spectacular Victory
2024. Mar. 28. #DKKA felnőtt csapatRising from a five-goal deficit and delivering an exceptional final quarter, our academy's adult team secured a twelve-goal victory against NEKA in today's home championship match.