„ACÉL A SZÍV!”
Cifra Anita új impulzusokra vágyott
Nagy reményekkel igazolt együttesünkhöz Cifra Anita, aki nem mondott még le a válogatottságról sem.
Akadémiánk felnőtt együttesének új beállósa, Cifra Anita remek éveket töltött el a Ferencváros együttesénél, ám új kihívásokra, még több játéklehetőségre vágyott, így öt sikeres esztendő után pirosra cserélte a zöld-fehér szerelést, s azt reméli, hogy a Kohásznál újra fel tudja építeni magát, mert nem csak klubszinten szeretne bizonyítani.
- Öt szép évet töltöttem a Fradinál, de úgy éreztem, hogy váltanom kell, szerettem volna más csapatban is kipróbálni magam. Sajnos az előző szezonban nem játszottam annyit, amennyit szerettem volna, így hiába éreztem magam remekül a Fradinál, a több játékperc reményében döntöttem úgy, hogy csapatot váltok. Számomra óriási élmény volt, amikor Karl Erik Böhn beválogatott a nemzeti csapatba, jól ment a játék, részt vehettem a szerbiai világbajnokságon, pályafutásom egyik gyönyörű szakasza volt. Éppen ezért is igazoltam Dunaújvárosba, mert nagyon bízom abban, hogy több játéklehetőséggel képes leszek visszatornászni magam arra a szintre, hogy újra válogatott lehessek. Egyáltalán nem mondtam még le erről, úgy érzem, hogy minden váltás hoz egy kis újat az ember életében, olyan impulzusok érhetnek itt Dunaújvárosban, amitől újabb lendületet kaphat a pályafutásom. Nem volt ez ugyanakkor könnyű döntés, mert nagyon szép öt évet töltöttem a Fradinál, ebben a közegben fradistának lenni csodálatos érzés, amit nagyon nehezen lehet felülmúlni, de a pályafutásom érdekében ezt a döntést most meg kellett hoznom.
S, ha már váltásnál tartunk, természetesen kíváncsiak voltunk arra is, hogy milyen benyomásokat szerzett csapatunknál az elmúlt napokban. Nem meglepő módon, Anita számára is nagyon megterhelő ez az időszak, de tisztában van azzal is, hogy csak kemény és kitartó munkával lehet képes arra, hogy megvalósítsa elképzeléseit.
- Munka terén még szoknia kell a szervezetemnek, hogy itt rengeteget futunk, ráadásul igen hosszú távokat, ami elég új nekem, eddig más volt a felkészülésem, s az is furcsa, hogy egyelőre még nem labdáztunk, sokkal keményebben megyünk rá az erőnlétre, mint a Fradinál. Szóval ez nem könnyű időszak, de a lányok rendkívül kedvesek, a várost amennyire lehetett feltérképeztem, de Budapest után ez is furcsa még, sokkal csendesebb, nyugodtabb, de jól érzem magam, s bízom benne, hogy ez így lesz a jövőben is. Tisztában vagyok vele, hogy a formámat nem egyik percről a másikra fogom visszanyerni, sokat kell dolgozni és játszani ahhoz, hogy az erőnlétemet, önbizalmamat és a játékomat visszanyerjem, de türelmesnek kell lennem magammal szemben, s akkor ez menni fog és komoly segítségére lehetek a Kohásznak. Az életben is nagyon elszánt és kitartó vagyok, ez jellemez játékosként is, mindent el fogok követni azért, hogy hasznos tagja legyek a csapatnak. Az biztos, hogy a nyári felkészülés ideje alatt nem fogunk unatkozni, hiszen rengeteg, összesen tizennyolc edzőmeccs vár ránk, így bőven lesz lehetőségünk a gyakorlásra, amiből mindannyian profitálhatunk. Már csak azért is, mert az idei szezon igen kiegyenlítettnek ígérkezik, az úgymond kiscsapatok is jól erősítettek, így sok kemény mérkőzés vár ránk a szezonban, de azért dolgozunk most ilyen keményen, hogy a bajnokságban és a nemzetközi kupában is minél sikeresebbek legyünk – árulta el Cifra Anita.
Csapatunk új játékosáról megkérdeztük Zdravko Zovko vezetőedzőt is, s ahogy az sejthető volt, a horvát szakember is nagyon bízik Anita képességeiben.
- Rutinos, jó játékosnak tartom Anitát, a Ferencvárosban többet védekezett, mint támadott az utóbbi időszakban, de úgy gondolom, hogy számunkra támadásban és védekezésben is nagyon hasznos lehet. Fizikailag erős, az előző szezon végén már többet játszott, bizonyította is, hogy van benne lehetőség. Azért is kötöttünk le ennyi edzőmeccset a nyárra, hogy mindenkit igyekezzünk játékba hozni, szóval nagyon bízom abban, hogy komoly segítséget jelent majd csapatunk számára az új idényben – fogalmazott vezetőedzőnk.
További hírek
4th place finish in the cup
2022. May. 29.Our team did not succeed in winning the third place in the Hungarian Cup, after losing a 27-20 defeat to Siófok in the bronze match in Debrecen.
We play for the bronze tomorrow
2022. May. 28.There was no chance in the semi-finals against Győr, but my bronze medal can still gather for our handball players in the four finals of the Hungarian Cup.
A tearful farewell from the league and from Anita Bulath
2022. May. 21.Our team ended the 2021/2022 league with a one-goal defeat against Kisvárda, and said goodbye to Bulath Anita, who retrires at the end of the season.
The squad stays together
2022. May. 16.We are pleased to announce that the management of our academy has been in successful negotiations with members of this year’s player frame recently.
Farkas Johanna remains in Újváros!
2022. May. 16.This season the young playmaker left her mark among the adults as well with a massive performance.