„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Átgázolt rajtunk a Metzingen

2016. Aug. 21.
  • Facebook

Nem tudta megnehezíteni a Metzingen dolgát együttesünk a két gárda szombat esti felkészülési mérkőzésén.

Harmadik németországi edzőmérkőzését játszotta szombaton este a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely ezúttal a Metzingen csapata ellen lépett pályára. A deréksérüléséből már itthon lábadozó Oguntoye Viktória után sajnos Kudor Kitti és Cifra Anita is kidőlt sérülés miatt, így ezúttal rájuk sem számíthatott Zdravko Zokvo vezetőedző. A horvát szakember meglehetősen szomorúan figyelhette tanítványai teljesítményét, hiszen a házigazda németek valósággal átgázoltak kézilabdázóinkon, s már az első félidőben tizennégy góllal (!), 26-12-re vezettek.

A térfélcserét követően valamelyest feljavult a mieink támadójátéka, ugyanakkor a védekezést továbbra sem tudtuk megoldani, így a hazaiak végül nagyon simán, 45-30-ra nyerték az összecsapást. Csapatunk a mérkőzést követően el is indult hazafelé, ám a jövő héttől már újra munkába állnak a lányok, mert a jelek szerint bőven van még megoldásra váró feladat a csapatépítésben.

Metzingen – DKKA 45-30 (26-12)

Gólszerzőink: Kovács A. 9, Szalai 5, Vincze 4, Takács D. 3, Micijevic 3, Hornyák 3, Klujber 1, Termány 1, Karnik 1.

További hírek

Never a worse start of the season than this!

Never a worse start of the season than this!

2020. Jul. 05.
Our adult team and the professional staff took part in a three-day team building in Bogács. Attila Vágó, head coach, was asked to evaluate the experiences of the first days.
 
We could welcome an old-new player

We could welcome an old-new player

2020. Jul. 01.

"A new task, a very exciting challenge awaits me in Dunaújváros..."
We started the preparation for the new season with the 106 times capped international playmaker, Anita Bulath.

We begin our season against Szombathelyi KKA

We begin our season against Szombathelyi KKA

2020. Jun. 19.

This morning, the draw for the NB I for the 2020/2021 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy.

The future belongs to our Academists

The future belongs to our Academists

2020. Jun. 17. #DKKA utánpótlás

Following successful negotiations, DKKA’s new management signed three new sponsorship contracts last week with youth players.

Addicted to handball and adrenaline

Addicted to handball and adrenaline

2020. Jun. 15.

The new pivot of our adult team, Sanja Dabevska, offers the maximum in every match.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat