„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Vereség a végére is

2016. Sep. 04.
  • Facebook

Védekezése továbbra sem működött, támadásban is akadtak hibák, így a váciaktól is kikapott csapatunk az Ipress Kupán.

A házigazda Vác ellen fejezte be a kétnapos Ipress Kupa küzdelmeit ma délután együtteüsnk A végeredmény szempontjából már túl sokat nem számított a mieink mérkőzése, hiszen az már korábban eldőlt, hogy a hazaiak nyerik a kupát, míg a mieink a negyedik helyen végeznek, ugyanakkor azt reméltük, hogy a tegnapi két vereség után összekapja magát a Kohász, s megnehezíti a Siófokot és a Hypot is könnyedén elintéző váciakat.

A kezdés mindenestre nem erre utalt, ugyanis alig telt el hat perc a mérkőzésből, mikor már négy góllal, 6-2-re vezetett az ellenfél, mely gyakorlatilag minden támadásából betalált, így Zdravko Zovkonak igen hamar időt kellett kérnie. A kis szünet után valamelyest magára talált a Kohász, bár védekezése továbbra sem működött, az ellenfél kapuja előtt már nem hibáztak annyit Vinczéék, mint az első percekben, így tartani tudták három-négyfás hátrányukat (10-6). Magabiztos előnyük tudatában a váciak többet cseréltek, így játékuk kissé szétesett, s ezt ki is használták a mieink, akik fokozatosan megközelítették ellenfelüket, s a 23. percben ki is egyenlítettek (13-13). Ekkor azonban a Kohászon volt a hibázás sora, s mivel kézilabdázóink sajnos gyakran követtek el hibákat, így sorozatban ötször talált Oguntoye kapujába a Vác, mely újra meglógott, s az első felvonás végére 19-15-ös vezetésnek örülhetett.

A térfélcserét követően sok hibával kezdett mindkét együttes, az első hat percben egy-egy gólt szereztek csak a felek, de a váciak előbb pontosítottak játékukon, s miközben a mieink ziccert, majd hetest is kihagytak, a 38. percre hét találattal léptek meg a Kohásztól (23-16). Jött is a menetrendszerű időkérés, ami meg is akasztotta a vendéglátókat, ugyanis a mieink sorozatban négy gólt szerezve csökkentették le háromra hátrányukat, ám a váciak is gyorsan váltottak, így tíz perccel a meccs vége előtt újra biztosan vezettek (27-22). A mieink becsületére váljék, hogy ekkor sem adták fel a küzdelmet, s Hornyák, valamint Karnik révén feljöttek 28-26-ra, ám ennél közelebb már nem kerültek a váciakhoz, mert a hajrában több helyzetet is kihagytak, így a hazaiak ismét meglógtak, s végül sima, 33-28-as győzelmet arattak.

Ipress Center-Vác – DKKA 33-28 (19-15)

Gólszerzőink: Szalai 7, Kovács 4, Takács D. 4, Molnár 3, Azari 2, Cifra 2, Hornyák 2, Termány 1, Vincze 1, Micijevic 1, Karnik 1.

További hírek

Into the next round in the cup!

Into the next round in the cup!

2021. Jan. 23.

The adult team of our academy advanced to the fourth round of the Hungarian Cup, after winning today's clash in Szombathely.

They were hungry for success

They were hungry for success

2021. Jan. 23. #DKKA utánpótlás

Our U20 team achieved a ten-goal victory in the NB I/ B adult championship.

Girls on fire!

Girls on fire!

2021. Jan. 20. #DKKA utánpótlás

Both our teeners and youths kept the points home today.

Munkában az utánpótlás

The teeners in work already

2020. Jul. 28. #DKKA utánpótlás

They aim forefront finish in the league.

The youngsters played a double

The youngsters played a double

2020. Jul. 24.

Our youngsters competed against the Szombathely KKA both in the morning and in the afternoon.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat