„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Nem volt esély a bajnok ellen

2016. Sep. 07.
  • Facebook

Ugyan húsz percig jól tartotta magát, végül sima, 38-20-as vereséget szenvedett csapatunk az ETO otthonában.

A bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC otthonában lépett pályára ma este hat órától felnőtt együttesünk. Zdravko Zovko tanítványai nem a legjobb előjelekkel várták újabb felkészülési mérkőzésüket, ugyanis a térdsérüléséből lábadozó Kudor Kitti mellett a lázas beteg Szalai Babett sem állhatott a csapat rendelkezésére. A mérkőzés előtt az volt a legnagyobb kérdés, hogy a nem túl jól sikerült váci torna után miként tudja megnehezíteni ellenfele dolgát a Kohász, s bár az ETO igen korán, már a negyedik perchez érve kétgólos előnyre tett szert, kézilabdázóink egyáltalán nem adták olcsón a bőrüket.

A játékrész derekáig ugyanis tartotta vetélytársával a lépést együttesünk, mely védekezésben keményen, határozottan játszott, s támadásain sem látszott, hogy két irányítója sem lehet ott a pályán, így a félidő derekán kettő, míg a huszadik percben már csak egy gól volt a mieink hátránya (10-9). A játékrész utolsó tíz perce azonban nem sikerült jól, az ETO feljavult, miközben a Kohász támadása és védekezése is visszaesett, így a hajrát hat góllal megnyerte a házigazda, mely 18-11-es vezetéssel vonulhatott a szünetre.

A térfélcserét követően sajnos továbbra is a vendéglátók domináltak, akik a következő szűk negyed órában újabb hét alaklommal mattolták a mieinket úgy, hogy cserébe csak három gólt kaptak (25-14). A mérkőzés hajrája már sajnos semmi izgalmat nem tartogatott, a cserék is szerepet kaptak mindkét oldalon, de a hazaiak így is növelni tudták előnyüket, s végül nagyon sima, 38-20-as győzelmet arattak.

Győri Audi ETO KC – DKKA 38-20 (18-11)

Jegyzőkönyv később

További hírek

This time we won!

This time we won!

2017. Aug. 16.

Our team scored two more goals than its opponent and won the match with a final a score 35-33!

A calm win at the arena

A calm win at the arena

2017. Aug. 10.

Our team has won easily against its second league opponent, Szeged KKSE during today's pre-season friendly.

Teener and youth tournaments

Teener and youth tournaments

2017. Aug. 09. #DKKA utánpótlás

Dunaújvárosi Kohász Handball Academy is organizing youth tournaments this week on Thursday and Friday. All the kind supporters are welcome.

The schedule of the pre-season is ready

The schedule of the pre-season is ready

2017. Jul. 19.

The adult team of DKKA will play several matches until the start of the season

We got our opponent in EHF Cup

We got our opponent in EHF Cup

2017. Jul. 18.

Bosnian HZRK Grude or Romanian CSM Roman will be our opponent in the second round of the international competition.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat