„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Kezdődik a bajnokság!

2016. Sep. 17.
  • Facebook

Az MTK Budapest otthonában kezdi meg együttesünk a 2016/2017-es bajnoki szezon küzdelmeit.

Hosszú, kéthónapos felkészülés után végre tétmérkőzést játszik együttesünk, mely vasárnap délután fél öttől, az MTK otthonában kezdi meg az élvonalbeli bajnokság küzdelmeit. Együttesünk ugyanakkor nincs könnyű helyzetben, mert a rendkívül hosszú és kemény felkészülés folyamatosan szedte áldozatait, s ez a hajrára csak rosszabb lett, hiszen Kudor Kittire és Karnik Szabinára sem számíthat a szakvezetés a bajnoki nyitányon, mely így különösen nehéznek ígérkezik.

Szintén problémát okoz kézilabdázóinak, hogy védekezésben még nincs meg a teljes összhang a játékosok között, amit sajnos a felkészülési mérkőzések is alátámasztottak, márpedig ahhoz, hogy a csapat sikeres legyen, s elérje kitűzött céljait, elengedhetetlen az a stabilitás, amire támaszkodni lehet az igencsak izgalmasnak ígérkező szezonban. A 2016/2017-es bajnokságban ugyanis már nem lesz rájátszás, vagyis a kétfordulós "alapszakasz" után kialakul a végleges bajnoki sorrend, ami azt is jelenti, hogy gyakorlatilag minden meccs élet-halál harc lesz a pontokért, s ahogy haladunk előre a sorozatban, úgy lesz egyre kevesebb lehetőség a javításra.

Az ellenfelek ráadásul jól erősítettek, a Győr, a Fradi úgy tűnik, hogy kiemelkedik a jelenlegi mezőnyből is, míg a tavalyi középmezőny együttesei jó igazolásokkal, légiósokkal igyekeznek előrébb lépni az előző szezonhoz képest. Igaz ez hétvégi ellenfelünkre, az MTK-ra is, mely több remek játékossal frissítette tavalyi keretét, s abban vezetőedzőnk, Zdravko Zovko, valamint csapatkapitányunk, Kovács Anna is egyetért, hogy nagyon nehéz hatvan perc vár a mieinkre.

Zdravko Zovko: - Nagyon sok felkészülési mérkőzést játszottunk, melyeken sajnos hullámzó volt a játékunk, akadt, hogy kiválóan játszottunk, de volt olyan is, hogy nagyon rosszul. Az elvégzett munkával azonban nem volt gond, a játékosok nagyon becsületesen tették a dolgukat, de a felkészülésünket több sérülés is nehezítette, Kudor Kittire és Karnik Szabinára a bajnoki nyitányon sem számíthatunk. Az MTK ellen nehéz lesz, láttam két felkészülési mérkőzésüket is, egy erős, jó csapat, három-négy rutinos játékossal. Elsősorban védekezésben kell előrébb lépnünk, az egyelőre nem állt még össze, erőszakosan, keményen, egymást kisegítve kell óvnunk a kapunkat, csak így lehet esélyünk a sikerre.

Kovács Anna: - Egy elég nehéz mérkőzés elé nézünk, hiszen tavalyis nagyon megszenvedtünk, s csak nehézkesen tudtunk nyerni az MTK ellen. Én most sem számítok könnyű mérkőzésre sőt, azt gondolom, hogy még nehezebb meccs vár ránk vasárnap. A felkészülésünk felemásan alakult, az elején elég jól mentünk, megnyertük a Kohász Kupát, a Podravka nemzetközi tornáján is az első helyen végeztünk. Ezt követően mentünk el Vácra, ahol már nem voltunk eredményesek, több sérülés is sújtotta a csapatot, a játékunk sem volt megfelelő, de így is egy remek erőfelmérőnek bizonyult, hiszen a bajnoki riválisaink ellen játszhattunk. Nem vagyunk elég kemények védekezésben, nem tudom igazából az okát, lehet az összeszokatlanság miatt van ez, úgy látszik ez a két hónap még nem volt elég arra, hogy teljesen összeálljunk. Van még mit csiszolni tehát a játékunkon, de remélem, hogy vasárnapra megfelelő állapotban leszünk és egy jó mérkőzésen sikerül megszereznünk a győzelmet. Megnéztük az MTK-t, kielemeztük őket, mindenre oda kell figyelnünk ahhoz, hogy sikerrel hagyhassuk el a pályát, nem lesz egyszerű mérkőzés, már csak azért sem, mert az idei szezonban ugye eltörölték a rájátszást, s minden meccs élet-halál harcot jelent majd a minél jobb helyezésekért. Nekem ez nem probléma, szeretem a kihívásokat, megvan annak is a szépsége, hogy nem nagyon van hibázási lehetőség, szóval nagy érdeklődéssel és bizakodva várom a vasárnapi bemutatkozásunkat.

További hírek

Counting on the youths

Counting on the youths

2018. Aug. 09.

Recently there has been a change in the executive manager position at DKKA Kft, the company responsible for running our Academy. István Szemenyei was replaced by Zsolt Nyakacska, who was previously part of the greatest successes concerning the women's handball sport of Dunaújváros around the millennium.  The question seem fair, can be our aim again to become a standard Champions League team?

We defended our title in Viborg

We defended our title in Viborg

2018. Aug. 04.

A flawless performance from the DKKA II. girls' U19 team at the Generation Handball tournament in Viborg.

A victorious closing of the handball camp

A victorious closing of the handball camp

2018. Aug. 03.

Our adult team finished the training camp in Viborg with a  two-goal victory against the hosts.

This time a defeat

This time a defeat

2018. Aug. 02.

Our team suffered a nine-goal defeat from the team of Silkeborg on today's friendly match in Denmark.

A win against the silver medalist of Denmark

A win against the silver medalist of Denmark

2018. Aug. 01.

On a close game Kohász won with a score of 29-27 against Odense Handbold in Viborg.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Sep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat