„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Újabb szép győzelem

2016. Sep. 24.
  • Facebook

A védelem és Oguntoye Viktória végig remekelt, s mivel a második félidőre támadásban is feljavult csapatunk, megérdemelten tartotta itthon a pontokat a Fehérvár KC elleni megyei rangadón.

Különleges mérkőzés várt ma este hat órától akadémiánk felnőtt együttesére. A bajnokságot az MTK elleni sima győzelemmel kezdő Zovko-tanítványok ugyanis a megyei rivális Alba Fehérvár KC ellen húztak szerelést a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, méghozzá egy olyan összecsapáson, mely nagyon nehéznek ígérkezett a nyáron remekül erősítő fehérváriakkal szemben. Zdravko Zovko vezetőedző az összecsapás előtt abban bízott, hogy együttese itthon tudja tartani a bajnoki pontokat, ám mint azt elmondta, ehhez támadásban és védekezésben is muszáj lesz jó teljesítményt nyújtania játékosainak.

Ehhez képest a mérkőzés első tíz percében nagyon idegesen, pontatlanul kézilabdáztak a mieink, akik elsősorban támadásban hibáztak sokat, így a jobban kezdő fehérváriak nagyon hamar két-háromgólos előnybe kerültek. 3-6-os állásnál muszáj volt időt kérnie Zdravko Zovkonak, mert az ellenfél kapuja előtt továbbra is nagyon bizonytalanul játszottak tanítványai, akik három-négy tiszta ziccert is kihagytak. A rövid pauza után úgy tűnt, hogy magára talál együttesünk, mely Azari és Molnár találataival csökkentette minimálisra hátrányát, de elég volt újabb kettő, támadásban elkövetett hiba, s megint meglógott hárommal a vendégcsapat (6-9).

A játékrész második felére szerencsére a fehérváriak is elbizonytalanodtak, ami azért nem volt meglepő, mert a DKKA jól védekezett, s Oguntoye is egyre több labdát fogott, ráadásul támadásban pontosított játékán a Kohász, mely Hornyák kettő és Azari egy góljával végre utolérte ellenfelét (9-9). A játékrész hajrája komoly izgalmakat hozott, mert a fehérváriak újra megléptek kettővel, ám 9-11 után sorozatban háromszor mattolta vetélytársát a Zovko-csapat, mely a 30. percben vette át először a vezetést a mérkőzésen (12-11). A szünetre így is egállal vonultak a felek, mert Piedade utolsó másodpercekben szerzett találatára már nem volt válasza a mieinknek, vagyis bőven ígért még izgalmakat a folytatás (12-12).

A térfélcserét követően szerencsére nem változott a mieink védekezése, s Oguntoye is ott folytatta, ahol abbahagyta, s mikor támadásban is magára talált együttesünk, szépen lassan elkezdett meglógni ellenfelétől. A két csapat hatalmas tempót diktált, 16-14-es állásnál éppen ezért be is ragadtak a felek, mert a versenyfutásban mindkét oldalon sok volt a hiba, a kihagyott helyzet, de a közel hatperces gólcsendet végül Micijevic törte meg, s végre hárommal vezetett együttesünk (17-14). A vendégek persze nem adták fel, de hiába tettek meg mindent a felzárkózásért, a nagyon erőszakos Kohász-védelem, valamint Oguntoye Viktória is sok kellemetlenséget okozott nekik, s ha nehezen találtak is egy-egy gólt, rendre jött a válasz a túloldalon, így a véghajrá előtt is a Kohász állt közelebb a győzelemhez (19-16).

A nyugalomra azonban még ekkor sem volt oka a hazai drukkereknek, mert két kihagyott DKKA-lehetőséget is góllal büntették a vendégek, de az utolsó öt percre megrázta magát a mieink jobb oldala, mely Azari és Kovács remek megoldásaival döntötte el végleg a meccset. A végre megérdemelt 24-20-as győzelem, s a siker értékét csak növeli, hogy egy nagyon jól felkészített megyei riválist kellett ehhez felülmúlnia kézilabdázóinknak.

Mestermérleg

Zdravko Zovko: A fehérváriak bizoinyították, hogy remek csapatot alkotnak, nagyon jó külföldi játékosaik vannak. Az első félidőben nagyon rosszul támadtunk, a védekezésünk ekkor is rendben volt, de a kihagyott helyzetek, a pontatlan támadások miatt magunkat hoztuk nehéz helyzetbe. A második félidőben összeállt a támadójáték is, kevesebbet hibáztunk, de védekezésünk és kapusteljesítményünk továbbra is jó volt, s ezzel tudtunk a vendégek fölé kerekedni.

Deli Rita: - Az első meccsünk volt a bajnokságban, látszik, hogy még nem állt azért össze a játékunk. Sajnos tovább tart az Oguntoye-fóbiánk, ha ezt le tudjuk győzni, akkor a jövőben megverhetjük a Dunaújvárost. Nagyot küzdöttünk, kialakítottuk a helyzeteket, de ennyi kihagyott lehetőséggel nem tudtunk pontot szerezni.

DKKA – Alba Fehérvár KC 24-20 (12-12)

DKKA: Oguntoye, Dávid-Azari 5, Kovács 8, Cifra 2, Szalai, Micijevic 3, Rácz-Vincze 2. Csere: Takács, Molnár 1, Hornyák 2, Termány 1, Nick. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

Alba Fehérvár KC: Herr, Pelczéder, Ishitate, Lavko 1, Piedade 2, Bandelier 4, Hajduch 3. Csere: Sipeki (kapus), Mendy 5, Tilinger 1, Kazai 1, Májer, Hudra, Gjorgjijevska 3, Boldizsár, Rideg. Vezetőedző: Deli Rita.

Főoldali kép forrása: dunaujvaros.com/Sándor Judit felvétele

További hírek

DKKA won the U14 tournament at home

DKKA won the U14 tournament at home

2018. Aug. 26. #DKKA utánpótlás

This weekend the 2nd Horváth Nikolett memorial tournament took place in Dunaújváros. Among the U12s Kozármisleny got the first place, but our U14 academists kept the trophy home.

Second place finish in Kohász Cup

Second place finish in Kohász Cup

2018. Aug. 17.

Kohász Cup finished for the home team with a competitive draw against Budaörs.

Viborg could cheer after today's game

Viborg could cheer after today's game

2018. Aug. 15.

The good starts of both halves were in vain. The Danish team left the court victorious after the first match of Kohász Cup.

Short-cut Kohász Cup

Short-cut Kohász Cup

2018. Aug. 15.

After Fehérvár KC, also Váci NKSE resigned from the competition.

Good first 30 minutes, but a bad defeat

Good first 30 minutes, but a bad defeat

2018. Aug. 09.

Unfortunately we could only keep up during the first half with our opponent, the Slovenian champion, RK Krim Ljubljana in this afternoon's friendly match.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat