„ACÉL A SZÍV!”
Egy vereség, három győzelem
Az Országos és a Nyílt Serdülő Bajnokságban is pályára léptek utánpótlás együtteseink.
Akadémiánk serdülő csapatai is sorozatban játsszák mérkőzéseiket. Első számú együttesünk az Országos Serdülő Bajnokság küzdelmeiben látta vendégül hétvégén a Szigetszentmiklós csapatát, s mint arról Takács Józsefé edző beszámolt, a dunaújvárosi fiatalok végig bátran küzdöttek a két évvel idősebb játékosokból álló vetélytárs ellen. Amíg el nem fáradtak, igyekeztek megnehezíteni ellenfelük dolgát, s bár a 2-es labdát még nem mindig tudják pontosan irányítani, ebben is látni a fejlődést a játékosokon. Az edzői értékelésből megtudhattuk, hogy a csapat tagjainak még szokniuk kell azt, hogy az ellenfél keményebb ütközései után is tovább kell menni, s passzal keresni a szabadon álló társat, de idővel ezeket a tapasztalatokat is sikerrel fogják hasznosítani a játékosok, akiktől hasonlóan nagy küzdelmet, de egy kicsivel pontosabb játékot remél a jövőben a szakvezetés.
Három találkozót játszott eddig a nyílt serdülő bajnokságban második számú serdülő együttesünk, s mint azt a csapat edzője, Ferling Bernadett elárulta, az első kettő összecsapás könnyebbnek ígérkezett, így ezekre még a nyári hathetes felkészülés részeként tekintettek. Fiataljaink előbb házon belül, akadémiánk harmadik számú csapatával meccseltek, s 13-5-ös félidő után sima, 26-10-es sikert arattak, majd a DAC gárdáját is könnyedén, 44-10-re győzték le.
A harmadik találkozó már lényegesen nehezebbnek ígérkezett, ugyanis azzal a Vecséssel csaptak össze serdülőink, ahol remek utánpótlásképzés folyik. A mérkőzés igazolta is az előzetes várakozásokat, hiszen az ellenfél nem könnyítette meg a mieink dolgát, ám a szoros első félidőt követően remek 3-2-1-es védekezéssel, jó kapusteljesítménnyel és okosabb játékkal végül sikerült itthon tartani a bajnoki pontokat (20-16).
Eredmények
Országos Serdülő Bajnokság
DKKA – Szigetszentmiklósi NKSE 11-28 (5–14)
DKKA: Fülöp Fanni, Reszegi Dóra – Kátai Edina 2, Kiss Flóra, Rőder Adél, Váradi Hanna, Sztanó Kincső 1, Kersztes Elizabet 2, Varjas Lara, Slett Enikő 1, Imre Viktória, Tímár Annamária 1, Szappanos Vivien, Wenszky Janka, Gál Borbála 3, Jánosházi Mónika 1.
Nyílt Serdülő Bajnokság
DKKA II. – DKKA III. 26-10 (13-5)
Gólszerzők: Hetyei 1, Veres 4, Matucza 2, Illés 2, Tancsa 2, Koronczai 6, Stachó N. 3, Somogyi 3, Pál 3.
DKKA II. – DAC 44-10 (20-5)
Gólszerzők: Hetyei 1, Veres 5, Matucza 3, Tancsa 3, Koronczai P. 14, Stachó N. 2, Somogyi 1, Vargyas 2, Jilling 4, Cserepes 5.
DKKA II. – Vecsés 20-16 (10-9)
Gólszerzők: Hetyei 1, Veres 4, Matucza 5, Illés 1, Koronczai P. 6, Stachó N. 2, Pál 1.
További hírek
Counting on the youths
2018. Aug. 09.Recently there has been a change in the executive manager position at DKKA Kft, the company responsible for running our Academy. István Szemenyei was replaced by Zsolt Nyakacska, who was previously part of the greatest successes concerning the women's handball sport of Dunaújváros around the millennium. The question seem fair, can be our aim again to become a standard Champions League team?
We defended our title in Viborg
2018. Aug. 04.A flawless performance from the DKKA II. girls' U19 team at the Generation Handball tournament in Viborg.
A victorious closing of the handball camp
2018. Aug. 03.Our adult team finished the training camp in Viborg with a two-goal victory against the hosts.
This time a defeat
2018. Aug. 02.Our team suffered a nine-goal defeat from the team of Silkeborg on today's friendly match in Denmark.
A win against the silver medalist of Denmark
2018. Aug. 01.On a close game Kohász won with a score of 29-27 against Odense Handbold in Viborg.