„ACÉL A SZÍV!”
Balaton-parti rangadó vár csapatunkra
A Siófok otthonában folytatjuk a bajnoki küzdelmeket ma este hat órától.
Három mérkőzésen aratott három győzelmével jelenleg a második helyen áll a bajnokság tabelláján felnőtt együttesünk, mely ma este eddigi legnehezebbnek ígérkező találkozóján lép pályára. Zdravko Zovko tanítványai hat órától ugyanis annál a Siófoknál vendégeskednek, mely az Érd elleni hazai vereséggel kezdték a szezont, ám azóta két sikert is feljegyezhettek Triscsuk Krisztinálék, akik előbb Mosonmagyaróváron arattak tízgólos győzelmet, majd simán, 27-22-re legyőzték az Alba Fehérvár KC gárdáját is.
Együttesünk jól ismerheti mai ellenfelét, ugyanis a nyári felkészülési időszakban kétszer is megmérkőzött a Balaton-partiakkal, s a mérleg meglehetősen felemásra sikeredett, hiszen a kaproncai nemzetközi tornán 33-23-ra a mieink nyertek, míg a Vác négycsapatos tornáján a Siófok örülhetett a hasonlóan sima, 28-22-es sikernek. Az biztos, ahhoz, hogy ponttal, netán pontokkal távozzon csapatunk a mai mérkőzésről, nem engedheti meg magának azt, hogy olyan teljesítményt nyújtson, mint a Békéscsaba elleni találkozó első félidejében, s ezt erősítette meg a Kohász szakmai igazgatója, Radulovics Bojana is, aki szerint a veretlenség megtartásához hatvan percen keresztül egymást segítve, keményen kell kézilabdáznia játékosainknak.
"Nehéz mérkőzés vár ránk Siófokon, hasonlóan nagy csatára számítok, mint a székesfehérváriak ellen. A Siófok jó csapat, nálunk mindenkinek nagyot kell küzdenie azért, hogy elhozzuk a pontokat vetélytársunktól, de az biztos, hogy az akarattal nem is lesz gondunk a mai összecsapáson. Azt azért látni kell, hogy a tavalyi szezon óta sokat változott a csapatunk, még mindig építkezünk, ráadásul sérülések is hátráltatták a felkészülésünket, most is lesznek hiányzóink. Szóval, ami esetleg nem megy még játékban, azt a hozzáállásunkkal kell ellensúlyoznunk, az első perctől az utolsóig egymást segítve, elszántan és keményen kell játszanunk, jó védekezéssel segíteni kapusainkat, s akkor Siófokról is győztesen térhetünk haza – fogalmazott csapatunk szakmai igazgatója.
További hírek
Calm victory in Budaörs
2018. Feb. 15.The team of Dunaújváros played well in attack and won their away match comfortably with 9 goals.
A Nice win next door
2018. Feb. 03.On the clash of the two regional rivals DKKA managed to win the away match by one goal.
Anita Bulath's return on a winning match
2018. Jan. 13.In the first half the team-play did not look well and yet being level with the opponent at halftime, the second part of the match was excellent. We gained a comfortable 11-goal victory at the end against Kecskemét.
According to the odds
2017. Dec. 30.Our team was beaten with seven goals 30-23 by the league leader, Ferencváros today.