„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Bátrabb játék kell a fiataloktól

DKKA utánpótlás
2016. Oct. 09.
  • Facebook

Akadtak biztató jelek, de végül öt vereséggel zárta a közelmúlt összecsapásait akadémiánk U13-as együttese.

Újabb öt összecsapás várt a közelmúltban akadémiánk U13-as együttesére, mely előbb az Országos Serdülő Bajnokságban mérette meg magát, majd az Erima bajnokságban húzott szerelést. A serdülők mezőnyben három vereség volt Takács Józsefné tanítványainak mérlege, ám mint azt a csapat edzője elmondta, mindhárom mérkőzésen akadtak olyan biztató jelek, amelyekre lehet építeni a jövőben.

Védekezésben ugyanakkor még sokszor elviszi a hév a játékosokat, s emiatt sajnos nem mindig hoznak jó döntéseket, s a megfelelő kapusteljesítmény is hiányzik még, pedig ez jelentősen segítené azt, hogy több könnyű gólt tudjanak szerezni. Támadásban akadnak szép megoldások, de a befejezések még nagyon pontatlanok, illetve többen sem mernek kapura lőni, mert félnek a hibázástól, ezért jó lenne, ha a lányok ráéreznének arra, hogy a kézilabda szeretetéért játszanak, s nyugodtan lehet bátrabban kézilabdázni.

Az Erima bajnokságban sajnos szintén két vereséggel zárták meccseiket fiataljaink, akik a Siófok ellen nagyon rossz felfogásban léptek pályára, ráadásul semmi sem sikerült a játékosoknak, egyszerűen nem találták meg a jó megoldásokat. A Rinyamenti ellen már összeszedettebb játékot nyújtottak az akadémisták, ám Takács Józsefné szerint a csapat és a játékvezetők szabályértelmezése komolyan eltért egymástól, s ez jelentősen megnehezítette fiataljaink dolgát. Az edzői értékelés szerint ezúttal nem érdemeltek vereséget, ám végül mégis az ellenfél örülhetett a 22-16-os sikernek. A mérkőzéseket ezzel együtt kiértékelte a játékosokkal, igyekeznek tanulni a hibákból, s dolgozni tovább, mert a következő héten újabb három összecsapás vár a csapatra.

Eredmények

OSB
DKKA III. – Szigetszentmiklós 11–28 (5–14)
DKKA III. – Érd II. 10–26 (5–11)
DKKA III. – Gárdony-Pázmánd 11–19 (7–11)

Erima bajnokság
Siófok KC – DKKA 20–7 (8-2)
DKKA – Rinyamenti KC 16–22 (8–11)

További hírek

German pivot to arrive

German pivot to arrive

2021. May. 24.

Saskia Weisheitel will change the jersey of the French band Dijon to Dunaújváros in the 2021/2022 season.

Squad is almost complete

Squad is almost complete

2021. May. 23.

A young and talented playmaker, Panna Borgyos joins our team on loan for the upcoming season.

Three goalkeepers will be part of the squad

Three goalkeepers will be part of the squad

2021. May. 22.

A goalkeeper with serious international experience will join the adult team of our academy for the 2021/2022 season.

Nice win in front of visitors

Nice win in front of visitors

2021. May. 21.

Thanks to the good performance in the second half DKKA won against Kisvárda.

Tímea Polics signed for DKKA!

Tímea Polics signed for DKKA!

2021. May. 21.

Tímea Polics, the top goalscorer of Kozármisleny, who is excellent both the NB I/B  league and in the League Cup contest, will also join the adult team of our Academy.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat