„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Simán tovább a Magyar Kupában

2016. Nov. 23.
  • Facebook

Fölényes, 49-23-as győzelmet aratott a Magyar Kupa második fordulójában együttesünk a Tököl vendégeként.

A Magyar Kupa második fordulójában lépett pályára ma este hét órától az NB II-es Tököl otthonában akadémiánk felnőtt együttese. A mérkőzés és egyben a továbbjutás esélyesei egyértelműen a mieink voltak, akik legjobb összeállításukban, természetesen a győzelem reményében várták a találkozót.

A rendkívül lelkes hazaiak persze igyekeztek megnehezíteni a mieink feladatát, s az első percekben jól is tartották magukat, hiszen a 6. percben csak 3-2-es dunaújvárosi vezetést mutatott az eredményjelző, s az első tíz perc végéhez közeledve is látótávolságon belül voltak a tököliek (3-6). Idővel azért játékba lendült a Kohász, s amikor ez megtörtént, onnantól már a szoros eredmény elérésére sem volt sansza a hazaiaknak. Kézilabdázóink sorozatban szerezték góljaikat, valósággal átgázoltak a vendéglátókon, 12-6 után sorozatban tizenegyszer találtak kapuba, s bár a hajrára egy kicsit magára talált a Tököl is, a szünetben már 27-9-es előnynek örülhettünk.

A térfélcserét követően már a fiatalok kaptak lehetőséget, de a különbség így sem csökkent a csapatok között. Ugyan a házigazdák is többször voltak eredményesek, mint az első felvonásban, de a hatalmas előny miatt már érthetően nem koncentráltak eléggé játékosaink. A mérkőzés második felének hajrájára azért még inkább kiütközött a két gárda közti különbség, s a mieink végül nagyon sima, 49-23-as győzelmet aratva jutottak tovább a Magyar Kupa harmadik fordulójába.

VSK Tököl – DKKA 23-49 (9-27)
Gólszerzőink: Dávid-Azari 10, Termány 8, Rácz-Vincze 8, Szalai 6, Hornyák 4 (1), Takács D. 3, Klujber 3, Molnár 3, Karnik 2, Cifra 1, Micijevic 1.

További hírek

It's allways sunny in Dunaújváros

It's allways sunny in Dunaújváros

2023. Dec. 14.

We are very pleased to welcome Solar Future System Kft. among our team's supporters.

Even with a wobbly game, progress is assured

Even with a wobbly game, progress is assured

2023. Nov. 14.

After a good first half a second half of suffering, yet our academy's senior team qualified for the fourth round of the Hungarian Cup against Komárom with confidence.

Coaching duo to lead DKKA

Coaching duo to lead DKKA

2023. Nov. 13.

Róbert Paic and Roland Virág will replace Tamás Rapatyi as head coach of the Dunaújváros Kohász Kézilabda Akadémia.

Not our day either

Not our day either

2023. Nov. 09.

The MTK got their first win of the season against the adult team of our academy.

Away victory in Budaörs

Away victory in Budaörs

2023. Nov. 01.

We didn't catch a good day, so the adult team of our academy had no chance to score points in the championship against Vác.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat