„ACÉL A SZÍV!”
Simán tovább a Magyar Kupában
Fölényes, 49-23-as győzelmet aratott a Magyar Kupa második fordulójában együttesünk a Tököl vendégeként.
A Magyar Kupa második fordulójában lépett pályára ma este hét órától az NB II-es Tököl otthonában akadémiánk felnőtt együttese. A mérkőzés és egyben a továbbjutás esélyesei egyértelműen a mieink voltak, akik legjobb összeállításukban, természetesen a győzelem reményében várták a találkozót.
A rendkívül lelkes hazaiak persze igyekeztek megnehezíteni a mieink feladatát, s az első percekben jól is tartották magukat, hiszen a 6. percben csak 3-2-es dunaújvárosi vezetést mutatott az eredményjelző, s az első tíz perc végéhez közeledve is látótávolságon belül voltak a tököliek (3-6). Idővel azért játékba lendült a Kohász, s amikor ez megtörtént, onnantól már a szoros eredmény elérésére sem volt sansza a hazaiaknak. Kézilabdázóink sorozatban szerezték góljaikat, valósággal átgázoltak a vendéglátókon, 12-6 után sorozatban tizenegyszer találtak kapuba, s bár a hajrára egy kicsit magára talált a Tököl is, a szünetben már 27-9-es előnynek örülhettünk.
A térfélcserét követően már a fiatalok kaptak lehetőséget, de a különbség így sem csökkent a csapatok között. Ugyan a házigazdák is többször voltak eredményesek, mint az első felvonásban, de a hatalmas előny miatt már érthetően nem koncentráltak eléggé játékosaink. A mérkőzés második felének hajrájára azért még inkább kiütközött a két gárda közti különbség, s a mieink végül nagyon sima, 49-23-as győzelmet aratva jutottak tovább a Magyar Kupa harmadik fordulójába.
VSK Tököl – DKKA 23-49 (9-27)
Gólszerzőink: Dávid-Azari 10, Termány 8, Rácz-Vincze 8, Szalai 6, Hornyák 4 (1), Takács D. 3, Klujber 3, Molnár 3, Karnik 2, Cifra 1, Micijevic 1.
További hírek
Summer schedule
2018. Jun. 27.The preparation for the next season starts on the 11th July, while the last friendly of the summer period will take place on the 24th August for the adult team of DKKA.
4th place finish in the league and qualification for the EHF Cup!
2018. May. 23.In a tough game against Alba Fehérvár KC our team managed to win and therefore to keep their 4th place on the league table.
One point from Vác
2018. May. 19.Two rounds before the end of the season DKKA played an away match against Vác. The stakes were high as both teams could still get into a better position in the league, but in case of a bad result, they also could finish below their current position.
A fourteen-goal victory
2018. May. 05.After a close first half a decent victory against Kecskeméti NKSE.
Two points from Kisvárda!
2018. Apr. 29.In a very close game DKKA got a one-goal victory against Kisvárda today!