„ACÉL A SZÍV!”
Egy oda, egy ide
A junior bajnoságban egy vereség, míg az NB I/B-s felnőtt pontvadászatban egy győzelem volt fiataljaink hétvégi mérlege.
Nemcsak akadémiánk felnőtt együttese, hanem a juniorokis pályára léptek a hétvégén: György László fiatal tanítványai a Vác elleni junior bajnoki mellett a Rinyamenti elleni NB I/B-s felnőtt találkozón bizonyíthatták felkészültségüket. Juniorjaink először a Vác otthonában léptek pályára a bajnokság hatodik fordulójában, ám az első félidőben nem játszottak jól, ötgólos hátrányba kerültek, s hiába hajráztak nagyot a térfélcsere után, végül csak megszorítaniuk sikerült ellenfelüket, pontot szerezni sajnos nem, mert a váciak örülhettek a 23-20-as sikernek.
Vasárnap már hazai pályán húztak szerelést a dunaújvárosi fiatalok, akik az NB I/B-s felnőtt bajnokságban látták vendégül a Rinyamenti együttesét. Az első félidőben úgy tűnt, hogy a nagyatádiak is megtréfálják a mieinket, hiszen harmincpercnyi játékot követően 13-16-os vendégelőnyt mutatott az eredményjelző, ám ezúttal időben kapcsoltak kézilabdázóink, akik a második félidőben utolérték vetélytársukat, s végül 31-28-as sikert arattak. A DKKA junior csapata a nyolcadik helyről várja a korosztályos pontvadászat folytatását, míg az NB I/B-ben nyolc mérkőzést követően a negyedik helyen áll.
Nem is volt maximálisan elégedett együttese teljesítményével György László edző, aki elsősorban a fiatalok hullámzó teljesítményét okolta a felemás hétvégéért.
"A váci mérkőzést jól kezdtük, vezettünk, volt esélyünk az előny növelésére is, ám egyik pillanatról a másikra szétesett a játékunk, sokat hibáztunk, így a hazaiak a félidőre már ötgólos előnyt szereztek. A második felvonásban továbbra sem ment a csapatnak, már kilenc gól is volt a hátrányunk, mikor hirtelen magunkra találtunk, fokozatosan dolgoztuk le a hátrányunkat, de már nem volt elég időnk arra, hogy kiegyenlítsünk, vagy megfordítsuk az állást. A Rinyamenti elleni hazai meccsen megint nem kezdtünk jól, így a félidő végén a vendégek álltak közelebb a sikerhez, ám ezúttal még időben kapcsoltunk, s a második felvonásban alkalmazott nyitott védekezéssel sikerült megfognunk ellenfelünket, s a meglehetősen érdekes játékvezetői felfogás ellenére is meg tudtuk nyerni a találkozót. A jövőben viszont sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményre lesz szükségünk, nem játszhatunk ennyire hullámzóan" – értékelte a közelmúlt mérkőzéseit junior csapatunk vezetőedzője.
További hírek
4th place finish in the cup
2022. May. 29.Our team did not succeed in winning the third place in the Hungarian Cup, after losing a 27-20 defeat to Siófok in the bronze match in Debrecen.
We play for the bronze tomorrow
2022. May. 28.There was no chance in the semi-finals against Győr, but my bronze medal can still gather for our handball players in the four finals of the Hungarian Cup.
A tearful farewell from the league and from Anita Bulath
2022. May. 21.Our team ended the 2021/2022 league with a one-goal defeat against Kisvárda, and said goodbye to Bulath Anita, who retrires at the end of the season.
The squad stays together
2022. May. 16.We are pleased to announce that the management of our academy has been in successful negotiations with members of this year’s player frame recently.
Farkas Johanna remains in Újváros!
2022. May. 16.This season the young playmaker left her mark among the adults as well with a massive performance.