„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Ahogy vártuk!

2016. Nov. 23.
  • Facebook

Hullámzó játékkal is nagyon sima, 37-28-as győzelmet aratott Kisvárdán együttesünk.

A nyolcadik helyezett Kisvárda otthonában folytatta ma kora délután a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata. A mieink a harmadik helyről várták az összecsapást, ugyanakkor már nem veretlenül, mert a legutóbbi fordulóban 26-23-as vereséget szenvedte a Vác vendégeként. Mai ellenfelünk sem a legjobb előjelekkel várta a találkozót, ugyanis a hét közben kiesett a Magyar Kupából, vagyis két elszánt, javítani vágyó gárda mérkőzésére számíthattak azok, akik megtekintették a mérkőzést.

Melynek első perceiben a hazaiak kétszer is meg tudták szerezni a vezetést, ám gyorsan rendezte védekezést együttesünk, mely sorozatban öt gólt jegyezve igyekezett tudatosítani ellenfelével, hogy sok jóra nem számítson(2-6). Azonnal időt is kért Kovács Péter, hogy rendezze a kisvárdai sorokat. Nem sokat segített ez sem a házigazdákon, akik továbbra sem tudtak mit kezdeni a Kohász védekezésével, miközben együttesünk valósággal átrobogott ellenfelén, így a 10. percben újra magához kellett rendelnie tanítványait a hazaiak szakvezetőjének (3-11).

A következő két gólt is a mieink jegyezték azonban, ám 13-3-nál, Micijevic kiállítása után megtört egy kicsit a Kohász lendülete, így a 17. percben már Zdravko Zovko kérte ki idejét, hogy kissé megnyugtassa tanítványait, akik több támadást is rossz helyzetből lőttek el (5-13). A rövid pauza után sem talált azonban vissza korábbi lendületes játékához együttesünk, mely nem tudta tartani a sorozatban hat gólt szerző Gedroit-ot, ráadásul több tiszta ziccert is kihagytak, így a vendéglátók hatra csökkentették hátrányukat (12-18). A félidő hajrájában kicsit összeszedte magát csapatunk, mely Klujber találataival növelte vezetését, s a szünetre 20-13-as előnnyel vonulhatott.

A második felvonásra szerencsére újra úgy jött ki együttesünk, ahogy magát a meccset is elkezdte, Oguntoye három labdát is fogott, miközben a túloldalon Kovács Anna egyszer, míg Vincze Melinda négy alkalommal is betalált, így 13-25-nél muszáj volt harmadik idejét is kikérnie Kovács Péternek. Tizenhárom gólos előnynél azonban újra kissé lazábban vette a támadások befejezését együttesünk, több tiszta lehetőség is kimaradt, s hiába kért időt Zdravko Zovko, a 46. percben újra "csak" hét gól volt a mieink előnye (23-30). A mérkőzés utolsó tíz percére igyekezett újra felpörögni azért a Kohász, s bár játéka továbbra is hullámzó volt, végül sima, 37-28-as sikerrel erősítette meg harmadik helyét a bajnokságban.

Kisvárda Master Good SE – DKKA 28-37 (13-20)

DKKA. Oguntoye, Dávid-Azari, Kovács 8, Szalai 7, Cifra 3, Micijevic 4, Rácz-Vince 7. Csere: Csapó (kapus), Takács 1, Klujber 3, Karnik 1, Hornyák, Termány 1, Molnár 2, Nick, Gindeli. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

További hírek

They did everything in the end...

They did everything in the end...

2024. May. 04. #DKKA felnőtt csapat

In a thrilling match, our adult handball team suffered a two-goal defeat against MTK at the sports arena this afternoon.

Kohász gears up for its last home match

Kohász gears up for its last home match

2024. May. 03. #DKKA felnőtt csapat

We urge our supporters to wear red tops and be extremely loud during the event. Let's cheer for this victory together!

Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában

Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában

2024. Apr. 26. #DKKA felnőtt csapat

Our academy's adult team could only keep the game tight for just under fifteen minutes against Mosonmagyaróvár.

Assured Victory against Békéscsaba

Assured Victory against Békéscsaba

2024. Apr. 20. #DKKA felnőtt csapat

Leading almost throughout the game, our academy's adult team secured a well-deserved 32-26 victory against the resilient Békéscsaba in today's afternoon match at the sports hall.

Fantastic Finish Leads to Spectacular Victory

Fantastic Finish Leads to Spectacular Victory

2024. Mar. 28. #DKKA felnőtt csapat

Rising from a five-goal deficit and delivering an exceptional final quarter, our academy's adult team secured a twelve-goal victory against NEKA in today's home championship match.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat