„ACÉL A SZÍV!”
Vereség és búcsú a kupától
Hazai pályán sem tudott nyerni csapatunk az Érd ellen, s kettős vereséggel mondott búcsút az EHF Kupa küzdelmeinek.
Nehéz helyzetből, hétgólos hátrányból várta az Érd elleni EHF Kupa párharc ma esti, dunaújvárosi mérkőzését csapatunk. A remélt győzelemhez és továbbjutáshoz a játék minden elemében jobb teljesítményre volt szükség együttesünktől, mint az elmúlt heti, érdi összecsapáson, de játékosaink elszántan, sikerre éhesen vágtak neki a meccsnek. Melyet sajnos gyászszünet vezetett fel, ugyanis hosszan tartó súlyos betegség után tegnap este elhunyt a DKKA fiatal játékosa, Horváth Nikolett, s az ő emléke előtt adóztak egy perces néma csenddel a résztvevők.
A találkozót aztán parádésan kezdték a mieink, hiszen az első öt percben valósággal állva hagyták ellenfelüket, sorozatban öt gólt szereztek, így pillanatok alatt eltüntették hátrányuk nagyobbik részét (5-0). Micijevic kiállítása sajnos megtörte a mieink lendületét, miközben a vendégek támadásban és védekezésben is feljavultak, ezúttal ők szereztek négy találatot zsinórban, így összesítésben ismét hatra növelték előnyüket (5-4). Sajnos együttesünk emberelőnyben is ziccereket hibázott, így nem tudott újra meglépni ellenfelétől, ráadásul védekezése sem működött, így az érdiek a 18. percben kiegyenlítettek, majd Kovács Anna kiállítása alatt a vezetést is átvették (7-8).
Ekkor semmi nem jött be a mieinknek, a távoli lövések pontatlanok voltak, így a vendégek háromra növelték előnyüket, s ezzel gyakorlatilag el is döntötték a továbbjutást, hiszen a 23. percben már tíz találat volt a mieink hátránya. Micijevic két átlövéssel igyekezett közelebb hozni csapatunkat, de az érdiek rendre válaszolni tudtak, így könnyedén tartották magabiztos előnyüket (10-13). A félidő utolsó perceire kettős emberhátrányba került a teljesen elbizonytalanodó Kohász, így a vendégek megszerezték tizennegyedik találatukat is, s megnyugtató előnnyel vonulhattak a félidei pihenőre (10-14).
A térfélcsere után már nem a továbbjutás lehetett a mieink célja, hanem az, hogy legalább megnyerjék a mérkőzést, ám ehhez hatalmas változásra lett volna szükség főleg a támadások befejezésénél, hiszen az első öt percben szerzett öt találat után látványosan visszaesett együttesünk hatékonysága. Sajnos a második felvonást már nem kezdte annyira jól csapatunk, mint az elsőt, mert a vendégek pillanatok alatt hatra növelték előnyüket, s hiába duplázott gyorsan Kovács Anna, a következő három találatot is a vendégek szerezték, s ezzel már a remélt győzelem is komoly távolságba került csapatunktól (12-19).
Kézilabdázóink közül egyedül Kovács Anna próbálkozott egy-egy átlövéssel, a többiek rendkívül passzívak voltak, így nem volt esély arra, hogy feljebb zárkózzon együttesünk, így a 45. percben 15-23-as állásnál időt kért Zdravko Zovko, hogy a hajrára legalább a különbséget tudják csökkenteni tanítványai. Az utolsó negyed órában már mindkét csapatnál azok kaptak lehetőséget, akik korábban kevesebbet játszottak, s bár a mieink valamelyest csökkenteni tudták hátrányukat, végül 25-31 arányban kikaptak, s kettős vereséggel búcsúztak az EHF Kupa további küzdelmeitől.
György László: - Álomszerűen kezdődött a meccs, de hamar rémálom lett belőle. A mérkőzés elején még működött a védekezésünk, de aztán támadásban nem tudtunk túljutni az érdiek hatos falán, ez elbizonytalanította a lányokat, míg a vendégek feljöttek, kiegyenlítettek, s a vezetést is átvették. Próbálkoztunk, de túl sok volt a hiba a játékunkban ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Az Érd egy jó csapat, ezt ma is bizonyította, s azt kell mondanom, hogy megérdemelten győzött még ilyen arányban is.
DKKA – Érd 25-31 (10-14)
DKKA: Oguntoye, Rácz-Vincze 4, Micijevic 5, Szalai 2, Cifra 1, Kovács 5, Klujber 3. Csere: Csapó (kapus), Hornyák, Karnik 2, Kudor 3, Molnár, Nick, Grosch. Vezetőedző: Zdravko Zovko.
-főoldali kép: dunaujvaros.com-
További hírek
It's allways sunny in Dunaújváros
2023. Dec. 14.We are very pleased to welcome Solar Future System Kft. among our team's supporters.
Even with a wobbly game, progress is assured
2023. Nov. 14.After a good first half a second half of suffering, yet our academy's senior team qualified for the fourth round of the Hungarian Cup against Komárom with confidence.
Coaching duo to lead DKKA
2023. Nov. 13.Róbert Paic and Roland Virág will replace Tamás Rapatyi as head coach of the Dunaújváros Kohász Kézilabda Akadémia.
Not our day either
2023. Nov. 09.The MTK got their first win of the season against the adult team of our academy.
Away victory in Budaörs
2023. Nov. 01.We didn't catch a good day, so the adult team of our academy had no chance to score points in the championship against Vác.