„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Knezovics távozott, Rádl visszatért

2012. Nov. 22.
  • Facebook

Nem tudtak megállapodni a folytatásról, ezért elváltak csapatunk, illetve az együttes immáron volt kapusának, Sanela Knezovicsnak az útjai. A neves távozó mellett azonban egy érkezőről is beszámolhatunk: Rádl Tímea újra Dunaújvárosban folytatja pályafutását.

Komoly személyi változások történtek felnőtt együttesünknél a közelmúltban. Mint azt a klub vezetősége elárulta, november 9-én lejárt a csapat horvát hálóőrének, Sanela Knezovicnak a próbaszerződése. A klubvezetés és a játékos ezt követően közösen áttekintette az elmúlt időszak tapasztalatait, ám a folytatásról már nem tudtak megállapodni, így nem hosszabbították meg a kapus szerződését. Sanela Knezovics munkáját az együttes vezetése ezzel együtt is köszöni, s további sok sikert kíván neki pályafutásában.
Eddigi elsőszámú kapusunk távozása mellett azonban egy érkezőről is beszámolhatunk, ugyanis újra Dunaújvárosban folytatja a játékot Rádl Tímea, aki a Fehérvár KC mezét cserélte le a Kohászéra. A 26 éves beálló a bajnokság végéig, 2013. június 31-ig írta alá szerződését együttesünkkel, s tulajdonképpen visszatér Dunaújvárosba, ahol 2000 és 2006 között pallérozódott, s Kiss Szilárd irányítása mellett mutatkozott be a felnőttek mezőnyében is.

További hírek

Kincső Gerháth at DKKA

Kincső Gerháth at DKKA

2024. Mar. 22. #DKKA felnőtt csapat

Following the announcement of Dóra Kellermann, we welcome another player arriving from Érd among our lineup for next year.

 Dora Kellermann Joins

Dora Kellermann Joins

2024. Mar. 21. #DKKA felnőtt csapat

We are strengthening our team in the playmaker position.

Dominant Debrecen

Dominant Debrecen

2024. Mar. 20. #DKKA felnőtt csapat

For a little over a quarter of an hour, our academy's adult team managed to make it difficult for Debrecen in today's championship match at the Dunaújváros Sports Hall.

Excellent Fight

Excellent Fight

2024. Mar. 09. #DKKA felnőtt csapat

In a tremendous battle, our academy's adult team secured a two-goal victory, winning 23-21 against Budaörs in the championship match at the sports hall tonight.

This was much needed!

This was much needed!

2024. Mar. 02. #DKKA felnőtt csapat

After a tight first half, our academy's adult team secured a 32-19 victory against Kozármisleny with a good performance in the sports hall tonight.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Sep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat