„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Bulath Anita segít a Kohásznak

2016. Dec. 01.
  • Facebook

Visszatér a pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia kiválósága, Bulath Anita, aki már a holnapi, Budaörs elleni mérkőzésen magára ölti a DKKA szerelését.

Újabb változás történt akadémiánk felnőtt együttesének játékoskeretében, ám ezúttal nem egy távozóról, hanem egy érkezőről, visszatérőről tudunk beszámolni drukkereinknek. Újra bekapcsolódott ugyanis a közös gyakorlásokba csapatunk korábbi kapitánya, Bulath Anita, aki a jövőben játékával is igyekszik segíteni a DKKA felnőtt együttesét céljai megvalósításában. A korábbi válogatott átlövő "reaktiválására" Termány Rita távozása miatt került sor, a csapat vezetése és Anita is úgy érzi, hogy a jelenlegi helyzetben is képes lehet segíteni akadémiánknak, rutinja sokat érhet edzésmunkában, illetve a fiatalok fejlődésében is, így örömmel vállalta ezt a szerepet. A kiváló balátlövő már bekapcsolódott az edzésekbe, melyeken könnyített munkát végez, de a rá jellemző elszántsággal igyekszik mindent elkövetni azért, hogy a lehető legjobb formában térjen vissza a pályára, már holnap, a Budaörs elleni edzőmérkőzésen is. Anita visszatérése természetesen nem befolyásolja edzői tevékenységét, így továbbra is folytatja megkezdett munkáját akadémiánk U11-es csapatánál.

További hírek

Returning home from Érd with points in the pocket

Returning home from Érd with points in the pocket

2021. Oct. 29.

We had to fight hard for it, but we got the long-awaited victory!

Talented youngsters at our Sports Hall

Talented youngsters at our Sports Hall

2021. Oct. 26. #DKKA utánpótlás

Almost forty young handball players took part in our Academy’s “festive” selection day.

We got our opponent

We got our opponent

2021. Oct. 24.

A difficult but solvable task awaits us in the Hungarian Cup

A huge fight

A huge fight

2021. Oct. 20.

Adult ensemble of our Academy excelled for 45 minutes against the defending title holder, but Ferencváros with a better final part were able to win in the Dunaújváros Sports Hall.

No success this time

No success this time

2021. Oct. 01.

The match was open for almost fifty minutes, but in the end, Mosonmagyaróvár could enjoy the victory.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat