„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Felkészülési meccs a japán válogatott ellen

2016. Dec. 05.
  • Facebook

A japán válogatott ellen lép pályára kedden este hat órától csapatunk a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

A téli felkészülési időszakban több edzőmérkőzést is játszik csapatunk, mely pénteken Budaörsön lépett pályára, s válogatottjait, illetve sérült, valamint beteg játékosait nélkülözve aratott 28-27-es győzelmet. Zdravko Zovko tanítványaira az eredeti tervek szerint még négy edzőmeccs várt volna a Kispest elleni bajnoki találkozó előtt, ám ma egy újabb mérkőzéssel bővült a program. Kedden ugyanis a hazánkban edzőtáborozó Japán válogatottal mérik össze erejüket kézilabdázóink, akik este hat órától, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban húznak szerelést az ázsiai csapat ellen. A két együttesnek egyébként rövid időn belül ez lesz a második összecsapása, ugyanis márciusban már megmérkőztünk a japánokkal, s az a találkozó 22-22-es döntetlennel ért véget.

További hírek

Live: DKKA I. - Alba Fehérvár KC (Teener I.)

Live: DKKA I. - Alba Fehérvár KC (Teener I.)

2021. Feb. 03. #DKKA utánpótlás

Our live broadcast of the Teener I. League starts today at 3pm. Let’s follow the match together and cheer for the youngsters even by sitting in front of the screens as well!

The draw is ready in the League Cup

The draw is ready in the League Cup

2021. Feb. 01.

The Hungarian Handball Association held the draw for the Women's Hungarian League Cup.

We got our opponent in the Hungarian Cup

We got our opponent in the Hungarian Cup

2021. Feb. 01.

The Hungarian Handball Association shared the result of today's draw concering the Tippmix Women's Hungarian Cup.

We did not manage to win it this time

We did not manage to win it this time

2021. Jan. 30.

Despite having the lead after the first half, the adult team of our academy made a lot of mistakes in the second, so they suffered a 34-29 defeat at the home of Vác.

What a victory!

What a victory!

2021. Jan. 27.

With a brilliant performance in the second half our team turned and won the game against MTK Budapest.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat