„ACÉL A SZÍV!”
Ismét egygólos siker a Budaörs ellen
Ahogy a fővárosban, úgy itthon is 28-27-re győztük le a Budaörs csapatát.
A Budaörs elleni hazai mérkőzéssel folytatta az edzőmérkőzések sorozatát ma este csapatunk. Zdravko Zovko tanítványai már a harmadik felkészülési találkozójukat játszották a téli szünetben, hiszen a fővárosban 28-27-re legyőzték mai ellenfelüket, míg a japán válogatott ellen 32-25-ös sikert arattak. Hazai környezetben természetesen nem lehetett más célja csapatunknak, csak az újabb győzelem megszerzése, még annak ellenére is, hogy Kovács Anna, Camila Micijevic játékára a válogatottbeli kötelezettségek, míg Hornyák Bernadett szereplésére betegség miatt nem számíthatott a szakvezetés.
Ehhez képest az első félidőben nagyon enerváltan, pontatlanul kezdtek a mieink, hiába kért időt Zdravko Zovko igen korán, már a harmadik percben, az első hazai találatra szűk hét percet kellett várni, de ekkor már 1-5-ös állást mutatott az eredményjelző. A vendégek igyekeztek gyorsan támadni, míg a mieinknek komoly nehézséget okozott ennek kivédekezése, igaz ebben valószínűleg szerepet játszott az elmúlt napok megterhelő fizikai munkája is. Ez persze cseppet sem érdekelte a budaörsieket, akik játszották a saját játékukat, s mivel a mieink továbbra sem találták a ritmust, így tovább nőtt a két gárda közti különbség. A 25. percben 7-14-es állásnál kért időt újra a hazai szakvezetés, s a hajrára egy kicsit össze is kapta magát a Kohász, de a félidei szünetre így is magabiztos, 15-10-es vezetéssel vonulhattak a vendégek.
Csak sejtéseink lehetnek, hogy mi hangzott el a hazai öltözőben a két játékrész között, az azonban biztos, hogy a fordulás után egy teljesen más felfogásban játszó DKKA jött vissza a pályára. A mieink négy perc alatt négy gólt szereztek úgy, hogy egyet sem kaptak, s bár innen még egyszer "ellépett" kettővel a vendégcsapat, Rácz-Vincze, Gindeli és Bulath találatai után már egyenlő volt az állást sőt, Bulath újabb találatával a 41. percben már a vezetést is átvette a Kohász (18-17). Együttesünk a folytatásban is rendre megtalálta a rést a vendégek védőfalán, s bár a fővárosiakat Hornyák és Bognár igyekezett meccsben tartani, szűk tíz perccel a lefújás előtt már kényelmes, háromgólos hazai előnynek örülhettek az első félidőben még sokat bosszankodó dunaújvárosi drukkerek (24-21). A véghajrában minden játékosának lehetőséget adott Zdravko Zovko, s ugyan az utolsó percek rohanásából a vendégek jöttek ki jobban, a győzelmet már nem engedte ki a kezéből együttesünk, mely a fővárosi meccshez hasonlóan ezúttal is 28-27-es sikert aratott.
Ahogy az várható volt, Zdravko Zovko vezetőedző elsősorban a második félidőben nyújtott teljesítménnyel volt elégedett a találkozó után.
"Hasznos barátságos mérkőzés volt szerintem mindkét csapat számára, ahogy nálunk, úgy a vendégeknél is játszhatott mindenki, a téli időszakban ez a legfontosabb. Az első félidőben rosszul játszottunk, nem összpontosítottunk, ez bosszantó volt, de az elmúlt napokban elvégzett rengeteg fizikai munka miatt azért valamelyest érthető is. Szerencsére a lányok nagyon jól reagáltak erre a szünetben, s a második félidőben már sokkal jobban, pontosabban játszottak, így végül sikerült fordítanunk" – értékelte a mérkőzést a DKKA szakvezetője.
DKKA – Budaörs 28-27 (10-15)
DKKA. Oguntoye, Molnár 1, Szalai 5, Cifra 1, Kudor 1, Karnik, Klujber 2. Csere: Pálinkás, Csapó (kapusok), Nick 2, Bulath 7, Grosch 2, Rácz-Vincze 4, Gindeli 1, Takács D. 1, Kemény 1. Vezetőedző: Zdravko Zovko.
Főoldali kép forrása: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)
További hírek
The squad for the new season is almost ready
2018. Mar. 24.Four players are leaving and however three new arrivals will definitely part of the sqad in the upcomig season at DKKA.
Very close to a brilliant result
2018. Mar. 17.It was a serious clash until the end, but one of the world's best team, Győr managed to get the two points at the end.
The eighth one in a row
2018. Mar. 10.Adult team of our Academy gained another comfortable 10-goal victory against MTK Budapest.
Another two points in our pocket
2018. Mar. 04.Our first team came up with a decent defending most of the time during the game and got a nice away win against Vasas SC.