„ACÉL A SZÍV!”
Sikerek az NB I/B-ben
Junior és ifjúsági csapatunk is nyerni tudott a Szekszárd ellen az NB I/B-ben.
A Szekszárd elleni hazai találkozókkal folytatta az NB I/B-s bajnokság küzdelmeit szombaton délután akadémiánk ifjúsági és junior csapata. Ifjúsági együttesünk a másodosztályú junior pontvadászatban volt érdekelt, s ahogy arra számítani is lehetett, magabiztosan hozta a kötelező győzelmet a vendégek ellen. Vártok Ákos tanítványai már az első félidő végén tizennégy góllal, 19-5-re vezettek, s mivel a fordulás után sem lazítottak, végül kiütéses, 31-12-es sikerrel örvendeztették meg az értük szurkolókat, amivel továbbra is tartják hatodik helyüket a bajnoki táblázaton.
A juniorok igazi rangadót játszottak a mögöttük két ponttal álló szekszárdiak ellen az NB I/B-s felnőtt bajnokságban, ráadásul úgy, hogy csapatunk két játékosa, Pálinkás Viktória és Gindeli Panna is a vendégeket erősítette ezúttal. A találkozó igen komoly csatát hozott, melynek első félidejében jobbára a Szekszárd vezetett, de a szünetre azért sikerült kétgólos előnnyel vonulnia fiataljainknak. A térfélcsere után már négy góllal is meglépett ellenfelétől a DKKA, s bár a szekszárdiak nyílttá tették a véghajrát, a meccs végén juniorjaink örülhettek a 29-27-es sikernek, így tizenkét forduló elteltével is a negyedik helyet foglalják el a tabellán.
A siker ellenére nem volt teljesen elégedett együttese teljesítményével György László edző, aki szerint ezúttal túl sok hibával játszottak tanítványai.
"Nagyon nehéz volt ez a meccs, mert rosszul kezdtünk, s bár azért sikerült felébrednünk, ezt követően is elég lassan játszottunk támadásban, míg a védekezésünk igen laza volt. Nem tudtuk megoldani a páros kapcsolatokat, nem tudtunk gyors és könnyű gólokat lőni, a jó kapusteljesítmény is hiányzott, de ennek ellenére is nyerni tudtunk, ami mindenképpen dicséretes, s a jövő szempontjából fontos is. Természetesen nem csak a csapatot figyeltem a meccs közben, hanem az ellenfélnél játszó dunaújvárosi játékosokat is, ezúttal ők sem brillíroztak, de biztos vagyok abban, hogy tudnak ennél jobban is játszani" – értékelte a látottakat a DKKA juniorjainak edzője.
Főoldali kép: dunaujvaros.com/Sándor Judit felvétele
További hírek
DKKA won the U14 tournament at home
2018. Aug. 26. #DKKA utánpótlásThis weekend the 2nd Horváth Nikolett memorial tournament took place in Dunaújváros. Among the U12s Kozármisleny got the first place, but our U14 academists kept the trophy home.
Second place finish in Kohász Cup
2018. Aug. 17.Kohász Cup finished for the home team with a competitive draw against Budaörs.
Viborg could cheer after today's game
2018. Aug. 15.The good starts of both halves were in vain. The Danish team left the court victorious after the first match of Kohász Cup.
Short-cut Kohász Cup
2018. Aug. 15.After Fehérvár KC, also Váci NKSE resigned from the competition.
Good first 30 minutes, but a bad defeat
2018. Aug. 09.Unfortunately we could only keep up during the first half with our opponent, the Slovenian champion, RK Krim Ljubljana in this afternoon's friendly match.