„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

A zöldeké a rangadó

2017. Jan. 07.
  • Facebook

Keményen küzdött, de támadásban sokat hibázott, így végül 27-23-as vereséget szenvedett csapatunk a Ferencváros elleni fővárosi mérkőzésen.

A Kispest elleni könnyed bajnoki siker után egy lényegesen nehezebb feladat várt ma este hat órától csapatunkra, mely a Ferencváros vendégeként lépett pályára az NB I alapszakaszának tizedik fordulójában. Együttesünk két "állandó hiányzója", Dávid-Azari Fruzsina és Camila Micijevic mellett Bulath Anita sem állt ezúttal a szakvezetés rendelkezésére, mely azt remélte, hogy sikerül szoros, jó meccset játszani a fővárosiakkal.

A kezdésre mindenestre nem lehetett különösebb panasza Zdravko Zovkonak, mert hiába szerezte a meccs első két gólját a fővárosi alakulat, Molnár Beatrix, majd Szalai Babett is mattolta Bíró Blankát, így az 5. percben 2-2-es állást mutatott az eredményjelző. Ugyan Snelder ejtésével újra átvette a vezetést a Fradi, de Karnik előbb egy gyors indítást fejezett be pontosan, majd Szalai lőtt át remekül, s a 10. percben már a Kohász állt jobban ellenfelénél (3-4). Ezúttal a hazaiakon volt az egyenlítés sora, amit Szucsánszki meg is oldott, de Szalai újra jól célzott, majd Oguntoye védése után Klujber is betalált, s a 13. percben már 6-4-re vezetettünk.

Ekkor azonban jött egy kisebb megtorpanás a mieink részéről, amit sorozatban lőtt három találattal torolt meg a Ferencváros, mely újra visszavette a vezetést sőt, Kudor egyenlítése után egy 3-0-s etapot produkáltak a zöld-fehérek, s a meccsen először megléptek három találattal a Kohásztól (10-7). Innen ugyan még sikerült visszajönnie 11-10-re kézilabdázóinknak, de a félidő utolsó hét percéből hatot emberelőnyben játszó hazaiak Pena találataival megléptek 14-10-re, s végül 15-11-es vezetéssel zárták az első félidőt.A térfélcsere után Pena ott folytatta, ahol abbahagyta, majd Kovács hagyott ki hétméterest, s bár Szalai gyorsan javított, a fővárosiak rendre válaszolni tudtak a mieink találataira, így továbbra is tartották négy-ötgólos vezetésüket (18-13).

A félidő derekához közeledve Oguntoye mutatott be több bravúros védést is, míg a túloldalon végre Kovács Anna is megvillant párszor, így háromra csökkentette hátrányát a Kohász, s úgy tűnt, hogy izgalmas lesz a mérkőzés véghajrája (21-18). A Szalai Babett kiállítása alatt azonban újra meglépett öttel a Fradi, s hiába kért időt Zdravko Zovko, a támadások befejezésébe nagyon sok hiba csúszott ekkor, s ezt sajnos védekezésben sem tudta kompenzálni együttesünk, így a Fradi újabb gólokat szerezve már 27-19-re húzott el a Kohásztól, s ezzel gyakorlatilag el is döntötte a meccset. A hajrára már nem maradt izgalom, s bár valamelyest sikerült a mieinknek kozmetikáznia az eredményen, végül a Fradi örülhetett a 27-23-as sikernek.

FTC – DKKA 27-23 (15-11)
DKKA: Oguntoye, Klujber 3, Kovács 3, Cifra 2, Karnik 2, Szalai 7, Molnár 1. Csere: Csapó (kapus), Kudor 1, Takács D. 1, Rácz-Vincze 2, Hornyák 1, Grosch, Nick. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

További hírek

Friendlies during the long break

Friendlies during the long break

2019. Nov. 27.

Our adult team will use well the usual international break in the league and will play some friendly matches as well.

We do not travel to Siófok tomorrow

We do not travel to Siófok tomorrow

2019. Nov. 12.

BREAKING NEWS! Tomorrow's match of the first team Siófok KC - DKKA has been postponed.

Back on track

Back on track

2019. Nov. 08.

After last week's bad performance we managed to correct the key points in our game which meant that we got our first victory in our second home, Szekszárd.

Without goals...

Without goals...

2019. Nov. 02.

In offense nothing seemed to work against Szombathey and this led to a clear defeat.

DKKA got into the next round

DKKA got into the next round

2019. Oct. 22.

In a close contest, but leadig throughout most of the game DKKA won 31-29 in the third round of the Hungarian Cup against Mosonmagyaróvár.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat