„ACÉL A SZÍV!”
Szép tornasiker Kecskeméten
A csoportmeccsek felemás eredményei után a zárónapra nagyon összeszedte magát, s végül megnyerte a kecskeméti Ferropatent Kupát akadémiánk junior együttese.
Kecskeméten, a kétnapos Ferropatent Kupa elnevezésű hatcsapatos viadalon vett részt szombaton és vasárnap akadémiánk második számú együttese. György László tanítványai a "B" csoportba kaptak besorolást, ahol először az NB I/B Nyugati Csoportjának 11. helyén álló Szentendre ellen léptek pályára, s a várakozásoknak megfelelően sima, 32-19-es győzelmet arattak. Alig másfél óra pihenés után egy újabb NB I/B-s csapat, a Kozármisleny várt a mieinkre, ám ezen a találkozón már kevésbé szép arcát mutatta együttesünk, mely hiába állt csak kétgólos hátrányban az első félidő végén, a második felvonásban fizikailag és fejben is erősebb volt az ellenfél, mely végül 33-22-re győzte le juniorjainkat.
Nagyon úgy tűnt, hogy ezzel csoportjuk második helyén végeznek fiataljaink, ám a nap utolsó meccsén a Szentendre végül 43-30-ra legyőzte a Kozármislenyt, s a hármas körbeverésből végül a mieink jöttek ki a legjobban, így vasárnap délután a házigazda Kecskeméttel játszhattak a tornagyőzelemért. A fináléban újra remekeltek kézilabdázóink, akik az első perctől az utolsóig nagy odafigyeléssel játszottak, az első félidő végén négy góllal vezettek, s előnyüket a lefújásig megőrizve arattak értékes, 24-20-as sikert, ami egyben a Ferropatent Kupa első helyét is jelentette akadémiánk számára.
Összességében elégedett volt tanítványai teljesítményével György László edző is, aki őszintén elárulta, a Kozármisleny elleni mérkőzés után nem gondolta volna, hogy döntőt játszhat együttese.
"A Szentendre ellen jól játszottunk, s bár a sérülések, betegségek miatt eléggé csonka volt a keretünk, a Kozármisleny elleni első félidővel sem volt komolyabb gond. Ott azonban a második harminc perce elfogytunk, elfáradtunk fejben, fegyelmezetlenek voltunk, s végül komoly zakóba futottunk bele. Hazaérkezésünk után telefonáltak utánunk Kecskemétről, hogy mégis az első helyért játszunk, ami komoly meglepetés volt, ám az NB I/B Keleti Csoportját vezető házigazdák ellen végül kiváló meccset tudtunk játszani. A csapat minden tagja hatalmas odaadással, fegyelmezetten tette a dolgát, s a kemény munka meg is hozta a gyümölcsét, mert végül megérdemelt, 24-20-as győzelmet arattunk az erős kecskemétiek ellen, amiért természetesen jár a gratuláció mindenkinek.
Eredmények
'A' csoport
Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE - Kézilabda Szeged SE 29-18
Kézilabda Szeged SE - Pilisvörösvári KSK 21-22
Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE - Pilisvörösvári KSK 31-20
'B' csoport
Dunaújvárosi Kohász KA II - Szentendrei NKE 32-19
Kozármisleny SE - Dunaújvárosi Kohász KA II 33-22
Kozármisleny SE - Szentendrei NKE 30-43
5. helyért:
Kozármisleny SE - Kézilabda Szeged SE 27-19
3. helyért:
Szentendrei NKE - Pilisvörösvári KSK 31-25
Döntő:
Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE - Dunaújvárosi Kohász KA II 20-24
További hírek
A tough season awaits our team
2017. Sep. 07.Both the executive and the professional director of our Academy are looking forward to the new league season that starts on Saturday.
6 Bllion for our new arena
2017. Sep. 06.The Hungarian government has given its permission to the renovation of our current Arena and building a new one ant the same time the investment has got the priority task with high importance status.
A future twin town: Vukovar?
2017. Aug. 30.Marijan Pavliček, the deputy mayor of Vukovar and his delegation visited our Academy.
A tribute to Nikolett Horváth
2017. Aug. 22. #DKKA utánpótlásTwo age groups, all together eight teams join on Sunday to the tournament organized by our Academy in remembrance of Nikolett Horváth, playmaker of DKKA who tragically passed away at a very young age in 2016.
Kohász Cup has started on Friday
2017. Aug. 18.Six teams will participate on the two-day long contest in the arena of Dunaújváros.