„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Magabiztos siker az MTK ellen

2017. Feb. 18.
  • Facebook

Végig vezetve aratott magabiztos, 33-20-as sikert együttesünk az MTK elleni bajnokin.

Az MTK elleni hazai mérkőzéssel folytatta a bajnoki küzdelmeket ma este hat órától akadémiánk felnőtt csapata. Ugyan a két gárda között jelentős különbség volt a táblázaton, nem számított könnyű mérkőzésre a hazai szakvezetés, mely ezzel együtt bízott abban, hogy sikerül itthon tartani a pontokat.
A kezdésre azzal együtt sem lehetett panasza a hazai drukkereknek, hogy Szalai első két góljára rendre válaszolni tudott az ellenfél, Cifra találatát Szalai harmadik pontos lövése követte, így az 5. percben már 4-2-re ment a Kohász. A fővárosiakat elsősorban a volt dunaújvárosi Termány igyekezett vállára venni, ám túloldalon Micijevic is bekapcsolódott a góllövésbe, s mikor már a hetedik dunaújvárosi találatnak örülhettünk, muszáj volt időt kérnie a vendégek szakvezetésének (7-4).

A rövid pauza alatt azonban nem sikerült felráznia tanítványait Vladimir Golovinnak,mert a Kohász könnyedén tartotta három-négyfás vezetését, igaz ebben az időszakban ez elsősorban a kapusoknak volt köszönhető, mert Oguntoye, valamint Abramovics is ziccerek sokaságát hárította. A játékrész véghajrájában szerencsére tudtak újítani a mieink, akik sokkal jobban odafigyeltek a támadások befejezésére, s 9-6 után sorozatban négyszer is eredményesek voltak, így 13-6-ra megléptek ellenfelüktől. A félidő utolsó perceiben már felváltva szerezték góljaikat a csapatok, s bár György László rettentően mérges volt az utolsó másodpercekben, kettős emberhátrányban bekapott utolsó gól miatt, a mieink mégis magabiztos, 14-8-as vezetéssel vonulhattak a szünetre.

A térfélcserét követően emberhátrányban is növelte előnyét együttesünk, s bár Termány ismét erősen kezdte a félidőt, sorozatban három góllal szomorította Oguntoye Viktóriát, így sem változott a különbség, mert a Kohász támadójátéka is működött, Grosch, Molnár a szélről, Takács beállóból volt rendre eredményes, így nem volt miért izgulnunk (21-13).

A játékrész derekához érve ismét szigorított védekezésén a DKKA, s Oguntoye is hozta a védéseket, s egy újabb 3-0-s hazai roham után megint magához kellett hívnia tanítványait Golovin mesternek, hogy megússzák a csúnya zakót (24-13). Az utolsó negyed órában már mindkét oldalon azok kaptak lehetőséget, akik addig kevesebbet játszottak, de ebben az időszakban is pontosabb, jobb volt együttesünk, s bár a védekezésben valamelyest visszaesett a teljesítmény, a támadójáték továbbra is működött, így végül nagyon sima, 33-20-as dunaújvárosi sikerrel ért véget a mérkőzés.

György László: - Nagyon örülünk a győzelemnek, sokat jelentett számunkra a hétközi kupasiker, megadta a megfelelő önbizalmat a mai mérkőzéshez is. A különbséget ma az jelentette, hogy jól működött a védekezésünk, a kapuban is remek teljesítményt nyújtottunk, s a harminchárom lőtt gól alapján a támadásokra sem lehetett különösebb panaszunk. Akit ma pályára kerültek, mind hozzá tudtak tenni valamit a játékunkhoz, gratulálok a csapatnak!

DKKA – MTK 33-20 (14-8)

DKKA: Oguntoye – Rácz-Vincze, Micijevic 4, Szalai 6, Cifra 1, Kovács 2, Klujber 3. Csere: Csapó (kapus), Takács D. 3, Grosch 4, Molnár 5, Karnik 1, Kudor 1, Nick 2, Gindeli, Hornyák 1. Vezetőedző: György László.

További hírek

Goalkeeper on loan

Goalkeeper on loan

2022. Feb. 04.

Our young goalie to continue at MTK until the end of the season.

No miracle this time

No miracle this time

2022. Feb. 02.

Our team fought really well, but in the end the better team won, we suffered a 36-26 defeat in the home match against Győr.

After a close game a defeat in the final stage

After a close game a defeat in the final stage

2022. Jan. 30.

Kohász did not find any antidote to the massive defense of the home team, so unfortunately we are leaving Kisvárda without a point.

We're into the next round in the Hugarian Cup

We're into the next round in the Hugarian Cup

2022. Jan. 26.

Fighting huge for sixty minutes, but playing extremely tactically, our team got qualified into the best eight teams in the Hungarian Cup against MTK.

All the players got a chance

All the players got a chance

2021. Dec. 17.

The adult ensemble of our academy played a close match with Mosonmagyaróvár with some youth players in the squad. 

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat