„ACÉL A SZÍV!”
Két győzelem, egy vereség
Az Erima bajnokságban két győzelemnek is örülhettek Takács Józsefné tanítványai.
Három mérkőzést játszott a közelmúltban akadémiánk serdülő együttese, mely pénteken délután Gárdonyban lépett pályára, ahol az Országos Serdülő Bajnokság F-csoportjának 5-8. helyért megrendezett alsóházi találkozóján mérette meg magát. Takács Józsefné tanítványain ezúttal nagyon látszott, hogy régóta nem játszottak tétmérkőzést, rengeteg eladott labdával könnyítették meg ellenfelük dolgát a dunaújvárosi fiatalok, így a gárdonyiak 13-6-os első félidő után simán, 26-15-re nyertek serdülőink ellen, s mint azt a csapat edzője elmondta, ugyan voltak szép megoldásaik, ám a pénteken látottnál lényegesen nagyobb koncentrációra lesz szükségük a jövőben a szebb eredmények eléréséhez.
Vasárnap már hazai környezetben lépett pályára a DKKA csapata az Erima bajnokság újabb fordulójában, ahol először a Budaörs együttese volt a mieink ellenfele. Mint az Takács Józsefné beszámolójából kiderült, a mérkőzés elején mindkét csapat sok hibával, idegesen játszott, ám ahogy megnyugodtak serdülőink, jöttek a szebbnél is szebb megoldások, könnyű gólok, így a remélt győzelem sem maradhatott el. A nap második összecsapásán a Hódmezővásárhely volt az ellenfél, s bár ezúttal pontatlanabbul, több hibával játszottak a mieink, mint tették azt az első meccsen, ha nehezen is, de végül itt is sikerült begyűjteni a két bajnoki pontot.
Eredmények
OSB
Gárdony-Pázmánd SE – DKKA 26-15 (13-6)
Erima bajnokság
DKKA – Budaörs 26-15 (11-8)
DKKA – Hódmezővásárhely 17-14 (5-6)
A csapat tagjai: Hódosi Kamilla, Reszegi Dóra, Kátai Edina, Kiss Flóra, Váradi Hanna, Sztanó Kincső, Keresztes Elizabet, Varjas Lara, Gál Borbála, Wenszky Janka, Jánosházi Mónika, Imre Viktória, Slett Enikő, Sohajda Sára. Edző: Takács Józsefné.
További hírek
They did everything in the end...
2024. May. 04. #DKKA felnőtt csapatIn a thrilling match, our adult handball team suffered a two-goal defeat against MTK at the sports arena this afternoon.
Kohász gears up for its last home match
2024. May. 03. #DKKA felnőtt csapatWe urge our supporters to wear red tops and be extremely loud during the event. Let's cheer for this victory together!
Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában
2024. Apr. 26. #DKKA felnőtt csapatOur academy's adult team could only keep the game tight for just under fifteen minutes against Mosonmagyaróvár.
Assured Victory against Békéscsaba
2024. Apr. 20. #DKKA felnőtt csapatLeading almost throughout the game, our academy's adult team secured a well-deserved 32-26 victory against the resilient Békéscsaba in today's afternoon match at the sports hall.
Fantastic Finish Leads to Spectacular Victory
2024. Mar. 28. #DKKA felnőtt csapatRising from a five-goal deficit and delivering an exceptional final quarter, our academy's adult team secured a twelve-goal victory against NEKA in today's home championship match.