„ACÉL A SZÍV!”
Esélyek ott, de…
A Kiskunhalas otthonában lép ma pályára együttesünk a bajnokság újabb fordulójában. A mérkőzés esélyeseinek a házigazdák számítanak, ám a mieink is a két pont megszerzésének reményében várják a szezon meglepetés csapata elleni találkozót.
Szépen búcsúzott az elmúlt esztendőtől, s az elképzelések szerint szépen kezdi meg az újat is csapatunk, mely ma este hat órától a Kiskunhalas vendégeként lép pályára a bajnokság újabb játéknapján. Együttesünk jól ismeri hétvégi ellenfelét, ugyanis a közelmúltban már megmérkőzött az idei szezon egyik meglepetés csapatával, ám a nem túl jó emlékű Magyar Kupa találkozón a halasiak 35-32-es sikert arattak a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, s győzelmükkel ők jutottak be a sorozat legjobb nyolc együttese közé.
A Siófok elleni szép bajnoki siker után azonban jó hangulatban, s bizakodva várják a holnapi találkozót kézilabdázóink, s mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző elmondta, annak ellenére is bíznak a pontszerzésben, hogy a szombati meccsnek a házigazdák lesznek az esélyesei.
- A kupamérkőzés nem úgy alakult, ahogy azt elképzeltük, elsősorban védekezésben vétettünk sok hibát, ráadásul a kapusteljesítményünk sem volt megfelelő, ezért a több rutinos játékossal rendelkező Kiskunhalas végül háromgólos sikert aratott ellenünk. A Siófok elleni bajnoki azonban sokkal jobban alakult, itt a küzdőszellem és a hozzáállás mellett a játékkal is elégedettek lehettünk, ezért abban bízom, hogy az elmúlt év utolsó előtt napján mutatott játékból erőt merítve vágunk majd neki a holnapi mérkőzésnek. Felkészülésünk alatt persze igyekeztünk tanulni a Kiskunhalas elleni legutóbbi találkozón elkövetett hibáinkból, s nagyon bízom abban, hogy nem ismételjük meg azokat. Hazai pályán a Kiskunhalas lesz az összecsapás esélyese, ám ez persze nem jelenti azt, hogy feladnánk a meccset sőt, mindent elkövetőnk majd azért, hogy a bajnokságban vágjunk vissza ellenfelünknek a még mindig fájó kupafiaskóért. Kisebb sérültjeink akadnak, ám a remények szerint legerősebb összeállításunkban léphetünk majd pályára az év első bajnoki találkozóján.
További hírek
Useful and pleasant, trip with an advanced training for our photographers!
2017. Nov. 19.Our photo crew has been trying to do their best to immortalize the best moments of DKKA's home games. This time they got a nice present for their persistent work, they could attend to the weekend match of men's handball team, Pick Szeged against the spanish record champion, Barcelona. Of course they needed to watch the game through the objective. The guests of Dunaújváros were nice guests at least they brought some luck, as the home team could defeat the Spaniards for the first time ever since 2008, and this means, they are still in a good position in the group 'A' of EHF Champions League.
According to the participants DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
2017. Nov. 19.According to the participants
DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
Danish triumph at the arena today
2017. Nov. 18.After a one-goal defeat in Denmark we have lost our home game as well against Koebenhavn, that means that DKKA has been eliminated from the EHF Cup.
Only one goal down
2017. Nov. 11.A nice performance from the team, they had the lead most of the time throughout the game, but in the last minutes the Danish team was more precise at finishing.
As we have expected it!
2017. Nov. 08.During the first half there were some problems with the defending, but after the halftime the team took a jump start. With this victory the team got qualified to the fourth round of Hungarian Cup.