„ACÉL A SZÍV!”
A Siófok ellen folytatjuk a bajnokságot!
Nem számíthatunk könnyű mérkőzésre a nyolcadik helyezett Siófok ellen sem.
Hosszabb szünet után hazai környezetben folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese, mely ma este hat órától a Siófokot látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Ugyan a mieink a negyedik, míg a Siófok a nyolcadik helyen áll a tabellán, nem számíthatnak könnyű mérkőzésre kézilabdázóink, akik ezzel együtt persze abban bíznak, hogy sikerül itthon tartaniuk a két bajnoki pontot. Már csak azért is, mert a két gárda őszi, siófoki összecsapását magabiztosan, 26-19-re nyerte a Kohász, mely a hazai pálya előnyében is bízva igyekszik elkövetni mindent azért, hogy megtartsa jelenlegi negyedik helyét.
Az biztos, hogy a Siófok a visszavágás reményében vág neki a szombati meccsnek, s mivel játékosállománya még mindig a jobbak közé tartozik a mezőnyben, izgalmas, kiélezett csatára számíthatnak azok, akik a helyszínen tekintik meg a találkozót. György László tanítványainak felkészülését valamelyest megakasztotta a válogatott szünet, ám mint azt a DKKA vezetőedzője elárulta, kedd óta már csak és kizárólag a ma esti mérkőzésre koncentrálnak.
"Ismét volt egy hosszabb szünet a bajnokságban, de ez nem jelenti azt, hogy ne dolgoztunk volna becsülettel sőt, a napi gyakorlások mellett egy edzőmérkőzést is játszottunk, igaz ugyan, hogy meglehetősen tartalékos összeállításban léptünk pályára a Mosonmagyaróvár vendégeként. Felnőtt és utánpótlás válogatottjaink kedden csatlakoztak a csapathoz, azóta már csak és kizárólag a hétvégi találkozóval foglalkozunk, s ne gondolja azt senki, hogy azért, mert ott biztosan nyerni tudtunk, most is hasonlóan sima meccs vár ránk. Többször elmondtam már, rendkívül szoros az idei bajnokság, ezért ahhoz, hogy győzni tudjunk a Siófok ellen, minden pályára lépő játékosunknak tudása legjavát kell nyújtania. Sokat dolgoztunk, igyekeztünk finomítani a játékunkon, az elmúlt két hétben jól dolgoztak a lányok, a hozzáállásra sem lehet panaszom, s remélem, ma este le is tudjuk majd aratni a munka gyümölcsét" – fogalmazott csapatunk szakvezetője.
Ahogy azt már szurkolóink megszokhatták, a ma esti összecsapásról is élő videoközvetítéssel jelentkezünk, melyet este hat órától ide kattintva érhetnek el az érdeklődők.
További hírek
They did everything in the end...
2024. May. 04. #DKKA felnőtt csapatIn a thrilling match, our adult handball team suffered a two-goal defeat against MTK at the sports arena this afternoon.
Kohász gears up for its last home match
2024. May. 03. #DKKA felnőtt csapatWe urge our supporters to wear red tops and be extremely loud during the event. Let's cheer for this victory together!
Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában
2024. Apr. 26. #DKKA felnőtt csapatOur academy's adult team could only keep the game tight for just under fifteen minutes against Mosonmagyaróvár.
Assured Victory against Békéscsaba
2024. Apr. 20. #DKKA felnőtt csapatLeading almost throughout the game, our academy's adult team secured a well-deserved 32-26 victory against the resilient Békéscsaba in today's afternoon match at the sports hall.
Fantastic Finish Leads to Spectacular Victory
2024. Mar. 28. #DKKA felnőtt csapatRising from a five-goal deficit and delivering an exceptional final quarter, our academy's adult team secured a twelve-goal victory against NEKA in today's home championship match.