„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Tartani kell a tempót

2017. Mar. 29.
  • Facebook

A tabella tizedik helyén álló Budaörs otthonában sem számíthatunk könnyű mérkőzésre, ám a cél nem lehet más, mint a két bajnoki pont megszerzése.

Meggyőző játékkal aratott fölényes, 35-21-es sikert a Siófok elleni szombati bajnokin akadémiánk felnőtt együttese, mely tizenhét fordulót követően továbbra is a negyedik helyen áll a K&H női kézilabda liga tabelláján. Sokáig azonban nem örülhetett biztos sikerének együttesünk, ugyanis ma már újabb találkozó vár a mieinkre, akik este hat órától Budaörsön lépnek pályára, egy várhatóan keménynek ígérkező összecsapáson. A házigazda budaörsiek ugyanis hiába állnak a táblázat tizedik helyén, a legutóbbi fordulóban nagyon simán, hét góllal tudtak nyerni Békéscsabán, s biztosak lehetünk abban, hogy mindent el fognak követni a mieink ellen is azért, hogy visszavágjanak az október derekán elszenvedett 40-22-es dunaújvárosi vereségért.

Tisztában van ezzel együttesünk szakvezetése is, s mint azt György László vezetőedző elmondta, nem szabad, hogy befolyásolja csapatát a házigazdák bajnoki helyezése, s a két pont megszerzéséhez ugyanazt a gyors és hatékony játékot kell nyújtaniuk, mint tették azt a Siófok ellen is.
"Ismét egy nehéznek ígérkező mérkőzés előtt állunk, egy jó formában lévő csapathoz látogatunk, mely a látottak alapján egy gyors, lerohanós játékot játszik, mindegy, hogy gól, vagy labdaszerzés után, de azonnal igyekeznek nyomás alá helyezni aktuális ellenfelüket, s rendezetlen védelem ellen sok gólt is szereznek. A védekezésük is agresszív, feltolják akár kilenc-tíz méterre is, s nehéz dolog elé állítják az átlövőket. Nekünk ezeket kell megoldanunk, igyekeztünk is felkészülni, tovább kell vinnünk azt a szemléletet és tempót, amit a Siófok ellen nyújtottunk, s ha ez sikerül, akkor eredményesek tudunk lenni a Budaörs ellen is. Fontos, hogy a helyzeteinkkel jól gazdálkodjunk, a visszarendeződést megoldjuk, s Pálos-Bognár Barbara szervező játékát is semlegesítsük. Nagyon fontos számunkra a ma esti mérkőzés, s mindent el fogunk követni azért, hogy elhozzuk a két pontot Budaörsről is" – fogalmazott együttesünk vezetőedzője.

Ahogy azt a csapatért szurkolók már megszokhatták az utóbbi időben, a sportstream.hu gárdájának, illetve akadémiánk média csapatának is köszönhetően újra élőképes közvetítés segítségével követhetjük végig az este hat órakor kezdődő összecsapást, melyet az alábbi linken érhetnek majd el a sportág szerelmesei.

 

További hírek

Friendlies during the long break

Friendlies during the long break

2019. Nov. 27.

Our adult team will use well the usual international break in the league and will play some friendly matches as well.

We do not travel to Siófok tomorrow

We do not travel to Siófok tomorrow

2019. Nov. 12.

BREAKING NEWS! Tomorrow's match of the first team Siófok KC - DKKA has been postponed.

Back on track

Back on track

2019. Nov. 08.

After last week's bad performance we managed to correct the key points in our game which meant that we got our first victory in our second home, Szekszárd.

Without goals...

Without goals...

2019. Nov. 02.

In offense nothing seemed to work against Szombathey and this led to a clear defeat.

DKKA got into the next round

DKKA got into the next round

2019. Oct. 22.

In a close contest, but leadig throughout most of the game DKKA won 31-29 in the third round of the Hungarian Cup against Mosonmagyaróvár.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat