„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Sima vereség a bronzmeccsen

2017. Apr. 02.
  • Facebook

Nagyon sok hibával játszott, így nem volt reális esélye a győzelemre csapatunknak a Magyar Kupa bronzmérkőzésén, s a Debrecen magabiztos, 30-24-es sikerrel szerezte meg a sorozat harmadik helyét.

Azok után, hogy tegnap 33-29-es vereséget szenvedett a Ferencváros elleni elődöntőben, ma délután háromnegyed kettőtől a bronzéremért lépett pályára csapatunk a Magyar Kupa kecskeméti négyes döntőjében. Együttesünk ellenfele ezúttal az a Debrecen volt, mely 34-14-es vereséget szenvedett a címvédő győriektől, ám abban biztosak lehettünk, hogy a tegnapi meccsük után a mait már biztosan nem adják fel a DVSC játékosai, hiszen a Magyar Kupa harmadik helye a Loki és a Kohász számára is biztosította volna a következő szezonra szóló nemzetközi kupaszereplést.

A mérkőzést együttesünk kezdte jobban, első két támadásából egyaránt betalált, ám hiába lépett meg kettő góllal ellenfelétől, két apróbb hibát követően az ötödik perc végére egyenlíteni tudott a Debrecen (3-3). A folytatásban rendre góllal fejezte be támadásait a Kohász, ám védekezése hagyott kívánni valót maga után, így a Loki rendre egyenlíteni tudott (7-7). A játékrész derekán a debreceniek rendezték előbb védekezésüket, s Despotovic két találatával átvették a vezetést sőt, a 17. percben már 10-8-ra a Loki vezetett. Hiába kért időt György László, támadásban továbbra is gyengélkedett a Kohász, s bár több lehetősége is volt arra, hogy egyenlítsen, a technikai hibák, rossz befejezések miatt tartotta egy-kétgólos előnyét a Debrecen. A 26. percben Micijevic harmadik góljával azért a hibák ellenére is sikerült egyenlíteni (11-11), ám a hajrá sajnos nem úgy alakult, ahogy elképzeltük.

A Kohász horvát átlövője ugyanis a 27. percben egy labdaszerzés után ráesett az Európa-bajnokságon megsérült könyökére, nem tudta folytatni a játékot, s ez érezhetően rányomta bélyegét a mieink játékára. Az utolsó percekben egymás után hibázta el támadásait csapatunk, melynek védekezése is szétesett Micijevic kiválásával, így a debreceniek sorozatban három gólt szerezve 14-11-re megléptek a játékrész végéig. A második felvonásra szerencsére Micijevic visszatért a pályára, ám a Kohász játéka sajnos nem javult fel, s 17-12-es debreceni vezetésnél muszáj volt ismét időt kérnie György Lászlónak, hogy fegyelmezettebb játékra kérje tanítványait. Sajnos a rövid pauzát követően is rengeteget hibáztak játékosaink, s hiába törte meg a hosszabb gólcsendet Micijevic, a 39. percben már hattal ment a Debrecen, s bizony ekkor elúszni látszott a meccs (19-13). Tetemes hátránya miatt védekezést váltott a Kohász, s a nyitott formációnak köszönhetően több labdát is szerzett, melyekből megfelezte hátrányát, s újra nyíltabbá tette a véghajrát (19-16).

Sajnos nem sokáig, mert kulcspillanatokban ismét előjöttek a korábban is látott hibák, s egy újabb 3-0-s etappal visszaállította korábbi előnyét a Debrecen (22-16). Ez végleg el is döntötte a találkozót, főleg úgy, hogy nyolc perccel a meccs vége előtt már nyolccal ment a Debrecen, s bár a véghajrában valamelyest faragni tudott hátrányából a Kohász, a meccset simán, 30-24-re nyerte a Debrecen. A Loki ezzel megszerezte a nemzetközi kupaindulást jelentő bronzérmet, míg a mieinknek a bajnokságban kellene ezt kivívniuk, ám ehhez a ma látottnál lényegesen jobb teljesítményre lesz szüksége csapatunknak.

DVSC-TVP – DKKA 30-24 (14-11)

DKKA: Csapó – Rácz-Vincze 1, Micijevic 4, Szalai 2, Cifra, Kovács A. 8, Klujber 2. Csere: Pálinkás, Vártok (kapusok), Takács D. 2, Kudor 4, Nick, Karnik, Grosch 1. Vezetőedző: György László.

-főoldali kép forrása: dunaujvaros.com-

További hírek

Never a worse start of the season than this!

Never a worse start of the season than this!

2020. Jul. 05.
Our adult team and the professional staff took part in a three-day team building in Bogács. Attila Vágó, head coach, was asked to evaluate the experiences of the first days.
 
We could welcome an old-new player

We could welcome an old-new player

2020. Jul. 01.

"A new task, a very exciting challenge awaits me in Dunaújváros..."
We started the preparation for the new season with the 106 times capped international playmaker, Anita Bulath.

We begin our season against Szombathelyi KKA

We begin our season against Szombathelyi KKA

2020. Jun. 19.

This morning, the draw for the NB I for the 2020/2021 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy.

The future belongs to our Academists

The future belongs to our Academists

2020. Jun. 17. #DKKA utánpótlás

Following successful negotiations, DKKA’s new management signed three new sponsorship contracts last week with youth players.

Addicted to handball and adrenaline

Addicted to handball and adrenaline

2020. Jun. 15.

The new pivot of our adult team, Sanja Dabevska, offers the maximum in every match.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat