„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Háromfrontos küzdelem az Érd ellen

2013. Jan. 13.
  • Facebook

Újabb nehéz feladat vár együttesünkre, mely a bajnokság negyedik helyén álló Érd gárdáját látja vendégül a sportcsarnokban ma este. A több válogatott játékossal felálló vendégek ellen a szép eredmény elérése a cél, ám erre csak egységes játékkal van esély.

A Győr elleni mérkőzés után sem pihenhettek sokat játékosaink, hiszen ma már újabb nehéz mérkőzés vár Ferlingékre, akik este hat órától a negyedik helyen álló Érd gárdáját látják vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Csapatként van esély

A mieink nagyon készülnek az előttük álló újabb feladatra, ám mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző érdeklődésünkre elárulta, csak egységes, jó játékkal lehet esély egy esetleges bravúros eredmény elérésére.
- Amit kértem, azt a Győr elleni találkozón betartották a lányok, vagyis a hozzáállásunkkal sem gond nem volt a bajnok otthonában. Ez a mérkőzés igen jó felkészülést jelentett nekünk a vasárnap esti összecsapásra, melyen szintén egy remek csapat ellen lépünk pályára. Ellenfelünk már tavaly is erős volt, s azóta tovább erősödött, így esélyeként érkeznek hozzánk is, de ez nem jelenti azt, hogy feladnánk a találkozót sőt, mindent elfogunk követni azért, hogy meglepjük vetélytársunkat. Ehhez azonban elengedhetetlen a jó egyéni teljesítmények mellett az is, hogy csapatként, egymásért küzdve játsszunk újra, pont úgy, ahogy tettük azt a Siófok elleni mérkőzésen. Fontos tehát, hogy fegyelmezettség, illetve az is, hogy az utóbbi időben jól működő védelmünk mellett a kapusok is jól teljesítsenek, s támadásainkat is kevés technikai hibával, a helyzeteinket jól kihasználva fejezzük be. A feladat nem lesz egyszerű, ám a két gárda legutóbbi bajnokiján is mutattunk be számunkra biztató dolgokat, s vasárnapig igyekszünk a lehető legjobban felkészülni ellenfelünkből azért, hogy hazai pályán tudjunk örömöt szerezni az értünk szurkolóknak. Sérültünk, betegünk nincs szerencsére, vasárnapig három edzés vár a csapat tagjaira, s bízom benne, hogy a lehető legjobb felállásban vághatunk majd neki az összecsapásnak.

Győzelmekre készülő utánpótlás

Ma délután a szomszédvár Érd csapatai érkeznek a Dunaújvárosi Sportcsarnokba, az NB I. 13. (remélhetőleg nekünk szerencsét hozó) fordulójában. Legnyugodtabban talán az ifjúságiak várhatják az ellenfelet, hiszen a 6 győzelemmel, 12 ponttal a 8. helyen álló akadémisták ősszel idegenben is magabiztosan, 34:22-re hozták a meccset a mindössze 4 ponttal a 10. helyen szerénykedő érdiekkel szemben. Az előjelek is biztatóak, hiszen szerdán, Győrben sikerült fantasztikus, 6 gólos diadalt aratni. Rapatyi Tamás edző a megtanult elemek folyamatos, biztos használatát kéri játékosaitól, akik közül Szabó Janka és Fodor Noémi sérülés miatti hiányzása érzékeny veszteség. A győzelem így is kötelező. Kezdés: 14.00 óra.
A folytatásban a juniorok szeretnének javítani helyezésükön, és erre a legjobb alkalom a mai nap. A 7. helyen tanyázó érdiek mindössze 1 ponttal gyűjtöttek többet, ezért hazai győzelem esetén automatikus a helycsere a tabellán. Érden szeptemberben a hazaiak nyertek 34:25 -re, van miért visszavágnia tehát a Dunai Johannát nélkülöző korosztályos csapatnak. Takácsné Gyöngyi néni elmondta, hogy kulcskérdés lehet, hogy a szűk utánpótlás keret játékosait hogyan tudják "forgatni", vagyis mennyit vesz ki a több fronton is bevetésre váró játékosokból az ifjúsági mérkőzés. A hazai Győr és  Siófok elleni mérkőzéseken mutatott harcosság ma pontokat érhet.. Kezdés: 16.00 Óra

További hírek

Friendlies during the long break

Friendlies during the long break

2019. Nov. 27.

Our adult team will use well the usual international break in the league and will play some friendly matches as well.

We do not travel to Siófok tomorrow

We do not travel to Siófok tomorrow

2019. Nov. 12.

BREAKING NEWS! Tomorrow's match of the first team Siófok KC - DKKA has been postponed.

Back on track

Back on track

2019. Nov. 08.

After last week's bad performance we managed to correct the key points in our game which meant that we got our first victory in our second home, Szekszárd.

Without goals...

Without goals...

2019. Nov. 02.

In offense nothing seemed to work against Szombathey and this led to a clear defeat.

DKKA got into the next round

DKKA got into the next round

2019. Oct. 22.

In a close contest, but leadig throughout most of the game DKKA won 31-29 in the third round of the Hungarian Cup against Mosonmagyaróvár.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
Sep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat