„ACÉL A SZÍV!”
Pompás diadal, hatalmas öröm (Forrás dunaujvaros online)
Kilenc góllal és parádés játékkal verte meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a Ferencváros együttesét NB I pénteki játéknapján.
Csapetegység, jó taktika, kiugró egyéni teljesítmények mindez parázs hangulatban egy nagyon jó közönség előtt. Visszatekintő.
A bajnoki tabella második helyén álló, friss Magyar Kupa győztes Ferencváros gárdáját fogadja pénteken este negyed hattól a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata. György László alaposan felkészítette csapatát az összecsapásra, de ilyen nagy arányú győzelemre nem számított a meccs előtt.
- Nagyon boldog vagyok, hiszen nem számítottunk erre a nagyarányú győzelemre, de titkon reméltük, hogy megcsíphetjük a Ferencvárost. A mérkőzés előtt azt mondtam a lányoknak, hogy ahhoz, hogy győzni tudjunk, hat játékos extra játéka kevés, de tizenhat emberrel sikerülhet legyőznünk az FTC-t. Nagyon jól alakult a mérkőzés, mely egyértelműen a fegyelmezett, koncentrált játékunknak volt köszönhető. Azokat a taktikai elemeket, melyeket kértünk a lányoktól, vagyis a gyors indulásokat, határozott védekezést pontosan megcsinálta a csapat, ezzel állandó nyomás alá helyeztük ellenfelünk védelmét. Ezáltal a kézilabdában könnyűnek mondott gólokat tudtunk lőni, amivel tetemes előnyt szereztünk. Ehhez mindenre, így a kiváló kapusteljesítményre, a jó védekezésre és a bátor, pontos támadás befejezésekre is egyaránt szükség volt.
Az első félidőben megszerzett tízgólos előnyünk meghatározta a játék végkimenetelét is, bár a második játékrészben voltak holtpontok játékunkban. Ekkor elmaradtak a gyorsindításos támadások, lassabban vittük fel a labdát, és támadásainkba becsúsztak olyan hibák, melyek után nem tudtunk gyorsan visszarendeződni. Ebben az időszakban támadásban és védekezésben próbáltunk kettős, vagy hármas cserével frissíteni, és ekkor nem tudtuk rendezni a védekezésünket. Ezt gyors gólokkal próbálta meg kihasználni a Ferencváros, melyekre nem tudtunk válaszolni. Akkor úgy éreztem, hogy belefáradtunk a nagy sebességű játékba, de ekkor a kulcsjátékosokat sikerült pihentetnem pár percre, akik a végjátékra nagyszerűen álltak vissza. Nagyon kellett, hogy például Kovács Annát egy-egy védekezés erejéig be tudtuk küldeni, Camilla és Szalai Babett pár percet tudtak pihenni, akik, miután visszamentek, nagyon sokat hozzátettek a sikerhez. Azok a játékosok, akik csak pár percet voltak a pályán tudásuk legjavát adták hozzá védekezésben, gyors indításoknál. A teljes csapat a kellő pillanatban tudott megállj-t parancsolni, melyek fontos momentumok voltak. Így tudtuk végigvinni azt az elképzelést, hogy fegyelmezett, masszív játékkal, gyors ellentámadásokat végrehajtva, nem kiengedve az előnyünket, igazi csapatként megszerezzük a két pontot. Az öltözőben egyértelműen nagy volt az öröm és a boldogság, hiszen egy kitűnő csapatot győztünk le nem akármilyen különbséggel. Ehhez hozzátartozik, hogy amíg nekünk nagyon sok minden sikerült, addig a Ferencvárosnál ez nem mindig volt így. Igazán jó napot fogtunk ki, melyhez kellett csapatom fantasztikus akarata, alázatossága, lendülete, tudatossága.
A mérkőzés legeredményesebb játékosa Kovács Anna volt 12 góllal. A lélektanilag nagyon fontos pillanatokban nem remegett meg a keze, erőn felül teljesített, tucatnyi gólja önmagáért beszél.
- Nagyon fáradt, egyben nagyon boldog vagyok a Ferencváros elleni győzelem után. Ehhez kellett a jó kezdés, ahol kialakítottuk a tízgólos előnyt, miután mindenki elhitte, hogy meglehet a győzelem. Ezt a második félidőben meg kellett tudnunk tartani. Igazi csapatmunka volt, hiszen a kellő időpontban mindenki pluszt tudott hozzátenni. György László vezetőedzőnk a félidőben azt mondta, amely nekem nagyon tetszett, hogy akár vezethetnénk tizenhárommal is, mellyel még inkább megerősített bennünket. Azt a meccs előtt tudtuk, hogy a Ferencvárost csak úgy lehet legyőzni, ha mindannyian a maximumunkat nyújtjuk. Ők tudásukhoz képest gyengébben játszottak, míg nekünk nagyszerűen sikerültek a dolgaink. Keményen dolgoztunk, mely meghozta a sikert. A meccs után az öltözőben természetesen nagy volt az örömünk, melyhez vezetőedzőnk gratulált, aki kiemelte, hogy az volt a győzelem kulcsa, hogy teljes mértékben sikerült megvalósítanunk az elképzeléseket. Ez a győzelem erőt ad a Győr elleni rangadóhoz, de tudjuk, hogy ezt a szép sikert a helyén kell kezelnünk. Annak a találkozónak nem mi vagyunk az esélyesei, de ez a mostani találkozó is megmutatta, hogy a győzelmet előre senkinek nem lehet odaadni.
Szalai Babett a tőle megszokott harcossággal küzdött a pályán, hat góllal járult hozzá ehhez a szép sikerhez.
- Még mindig a fellegekben járok az örömtől, melyet a győzelmünk okozott. Rengeteget tettünk azért, hogy most boldogok lehessünk. Szinte fel sem fogom, hogy ez lett a meccs vége, de nagyon örülök, hogy ezt kiváló csapatjátékkal véghez tudtuk vinni. Mint minden mérkőzésen most is próbáltunk maximálisan odafigyelni a találkozó legelejére, melyre vezetőedzőnk mindig fel is hívja figyelmünket, hiszen ekkor tudjuk ellenfelünkre erőltetni saját akaratunkat. Ez most is sikerült. Emellett a védekezésünket kellett minél stabilabbá, keményebbé tennünk. A folytatásban mindent megpróbáltunk úgy csinálni, mint azt György László kérte tőlünk. A tegnapi sikernek több összetevője volt, így az előbb említett kemény védekezés, a kiváló kapusteljesítmény, mellyel a Fradit 24 gólon tudtuk tartani. A második félidőben, amikor védekezésben és támadásban hármakat cseréltünk volt olyan szakasza a találkozónak, amikor úgy éreztem, hogy akár baj is lehet, és szurkoltam azért, nehogy elrontsuk az első félidőben mutatott jó játékunkat, de ebből is sikerült kilábalnunk. Rendeztük védekezésünket és gondolatainkat egyaránt, még jobban odafigyeltünk játékunkra, és a végén nagyon szép tizenöt percet produkáltunk, így nem volt kérdéses, hogy megnyerjük-e a meccset.
Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia – FTC-Rail Cargo Hungaria 33-24 (19-9) Vezették: Bonifert Ferenc, Oláh Viktor DKKA: Csapó Kyra Vivien 1 - Szalai Babett 6, Micijevic Camila 4, Rácz-Vincze Melinda, Klujber Katrin 5, Cifra Anita 1, Kovács Anna 12. Cserék: Vártok Ramóna, Pálinkás Viktória - Takács Dusmáta 2, Grosch Vivien, Molnár Beatrix, Braun Csenge, Karnik Szabina 1, Nick Viktória, Kudor Kitti 1. Vezetőedző: György László FTC: Bíró Blanka - Schatzl Nadine, Lukács Viktória 1, Sneider Danick Albertine 4, Pena Nerea 5, Jovanovic Marija 2, Kovacsics Anikó 5. Cserék: Szikora Melinda - Szöllősi-Zácsik Szandra, Szarka Adrienn, Szekeres Klára, Mészáros Rea Réka 1, Mód Noémi, Monori Orsolya Tekla, Faluvégi Dorottya 3. Hornyák Dóra 3. Vezetőedző: Elek Gábor |
További hírek
A tough season awaits our team
2017. Sep. 07.Both the executive and the professional director of our Academy are looking forward to the new league season that starts on Saturday.
6 Bllion for our new arena
2017. Sep. 06.The Hungarian government has given its permission to the renovation of our current Arena and building a new one ant the same time the investment has got the priority task with high importance status.
A future twin town: Vukovar?
2017. Aug. 30.Marijan Pavliček, the deputy mayor of Vukovar and his delegation visited our Academy.
A tribute to Nikolett Horváth
2017. Aug. 22. #DKKA utánpótlásTwo age groups, all together eight teams join on Sunday to the tournament organized by our Academy in remembrance of Nikolett Horváth, playmaker of DKKA who tragically passed away at a very young age in 2016.
Kohász Cup has started on Friday
2017. Aug. 18.Six teams will participate on the two-day long contest in the arena of Dunaújváros.