„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Kiváló szereplés az Eurofesten

DKKA utánpótlás
2017. Jul. 10.
  • Facebook

Egy arany- és egy ezüstéremmel zárták utánpótlás együtteseink a 25. Eurofest nemzetközi kézilabda fesztivált.

Nagy kihívás, szép feladat várt július elején a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia 2003-as és 2005-ös utánpótlás együtteseire, melyek a huszonötödik alkalommal megrendezett Eurofest kézilabda fesztiválon vettek rész Koperben. A szlovéniai megméretésről Takács Józsefné, a akadémiánk utánpótlás edzője adott részletes beszámolót.

- A közel nyolc órás utazást követően tán kicsit fáradtan, de annál nagyobb izgalommal szálltunk le a buszról. Amíg "beregisztráltuk" a csapatokat, addig a lányok sétáltak egyet a tengerparton. Szerencsére gyorsan el tudtunk mindent intézni, így volt még időnk arra, hogy délután csobbanjunk egyet a tengerben. A torna egyébként igazán komoly mezőnyt vonultatott fel, tizenhat országból közel kétszáz csapat mérette meg magát, ez a 2003-ban született lányoknál nyolc együttest jelentett, s mivel mindenki játszott mindenkivel, így öt nap alatt összesen hét mérkőzésen létünk pályára. A tornát egy francia csapattal kezdtük, méghozzá a centerpályán, melyet a tenger mellett építettek meg. A lányokat szerencsére a meleg nem zavarta, nagyon sima mérkőzést játszottunk. Második nap is csak egy mérkőzés várt ránk, melyen magabiztos játékkal egy dán csapatot is sikerült legyőznünk, míg csütörtökön először egy svéd, majd egy szlovén csapatot fektettünk két vállra. Az eredményeket nézve, itt már láttuk, hogy nagy esélyünk van az aranyra, s mivel pénteken a franciákat is simán legyőztük, így szombaton már úgy keltünk fel, hogy ha a hátralévő kettő meccsünkből egyet megnyerünk, már miénk lesz a kupa. A lányok azonban nagyon fogadkoztak, hogy csak akkor lesznek elégedettek, ha száz százalékos teljesítménnyel zárják a hetet, s mivel a hazaiak mellett a lengyel ellenfél sem tudta megállítani őket, így hibátlan mérleggel nyerték meg a viadalt, ami azért is volt nagy szó, mert több-kevesebb időre mindenkinek játéklehetőséget tudtam adni a mérkőzéseken.

Takács Józsefné a 2005-ös korosztály mérkőzéseiről is beszámolt, s mint azt megtudtuk, Sánta Dóra csapatának sem kellett sok ahhoz, hogy győzelemmel zárják az egyébként remek hangulatú nemzetközi tornát.
- A 2005-ösöknél kilenc együttes nevezett, így kettéosztották a mezőnyt a szervezők, s a mieink a "B" csoportba kerültek, ahol kezdésként három mérkőzést játszottak. Sorrendben egy francia, majd egy cseh és egy dán csapatot sikerült legyőznünk, kettő mérkőzésünk sima volt, s bár a csehekkel megszenvedtünk, végül csoportelsőként jutottunk a legjobb négy közé. Pénteken a döntőbe jutásért játszottunk, méghozzá a dorogi fiatalokkal, s végig koncentrált, fegyelmezett játékkal sikerült 23-13-as sikert aratnunk. A fináléban egy tajvani együttes várt ránk, mely nagyon gyors játékot játszott, s ezzel igen sok gondot okozott nekünk. A kezdeti nehézségek után azért felvettük a tempót, de a hajrára elfáradtunk, az utolsó pillanatokban kapott góllal végül 14-13-ra kikaptunk, így végül a második helyen végeztünk. Összességében azonban így is nagyon büszke vagyok a lányokra, mert kevés cserével játszottuk végig ezt az öt napot, így nagyon elfáradtak a végére. Végig fegyelmezetten játszottak és az utolsó percig küzdöttek minden mérkőzésen. Igazi csapatmunka volt, amit mutattak a pályán és nagyon örülök, hogy a végén sikerült egy ezüstérmet is hazahoznunk.

Persze egy-egy ilyen tornán nemcsak a játékra, a kikapcsolódásra is kell időt szánnia a gyerekeknek, s mint azt Takács Józsefné elárulta, remek szabadidős programokkal igyekeztek teljessé tenni koperi napjaikat.
- Természetesen meccsek mellett jutott idő a pihenésre, kirándulásra is. Egyik délelőtt egy három órás hajókázásra mentünk, ahol nagy élmény volt, hogy a hajóról ugrálhattak a gyerekek a tengerbe.    Egy kis kirándulásra is volt időnk, átmentünk Olaszországba, Trieszt központjában megnéztük a palotákat, a Miramare kastélyban és parkjában is sétáltunk, rengeteg látnivalót csodálhattak meg a csapat tagjai. Eredményes, szép hetet zártunk, a kézilabda mellett a pihenésre, fürdésre, kirándulásra is volt időnk, s reméljük, hogy jövőre is eljutunk erre a szép helyre. Köszönetet szeretnék mondani a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiának, valamint a szülőknek is, hogy segítséget nyújtottak nekünk abban, hogy egy ilyen csodálatos hetet tölthettünk el Koperben.

Eredmények és összeállítások

2003-as csapat
DKKA - Cap Pontarlier (FRA) 22-6
DKKA -  Frederikshavn FI (DEN) 13–4
DKKA – Mölndal HF (SWE) 18-10        
DKKA – Zrk Ormoz (SLO) 12-7
DKKA – US Cagnes (FRA) 15-2
DKKA – ZRK Izola (SLO) 22-8
DKKA – Ukpr Agrykola (POL) 13–3

A csapat tagjai: Reszegi Dóra, Fülöp Fanni, Hódosi Kamilla, Markovics Janka, Kiss Flóra, Kátai Edina, Váradi Hanna, Sztanó Kincső, Imre Viktória, Varjas Lara, Gál Borbála, Wenszky Janka, Jánosházi Mónika, Kecskés Noémi, Szappanos Vivien, Szabó Márta, Sohajda Sára, Farkas Kitti. Edző: Takács Józsefné.

2005-ös csapat:
DKKA – Doubs A (FRA) 16-7
DKKA – Jindrichuv Hradec (CZE) 11-10
DKKA - Frederikshavn FI B (DEN) 14–4
DKKA – Dorog ESE 23-13
DKKA – Da-shin (TPE) 13–14

A csapat tagjai: Abonyi Réka, Péli Dorottya, Balogh Dóra, Dobos Hanna, Bankó Zoé, Tóth Tiffani, Holik Anna, Szekeres Kamilla, Garbacz Petra, Brezovszki Abigél. Edző: Sánta Dóra.

További hírek

A tough season awaits our team

A tough season awaits our team

2017. Sep. 07.

Both the executive and the professional director of our Academy are looking forward to the new league season that starts on Saturday.

 

6 Bllion for our new arena

6 Bllion for our new arena

2017. Sep. 06.

The Hungarian government has given its permission to the renovation of our current Arena and building a new one ant the same time the investment has got the priority task with high importance status.

A future twin town: Vukovar?

A future twin town: Vukovar?

2017. Aug. 30.

Marijan Pavliček, the deputy mayor of Vukovar and his delegation visited our Academy.

A tribute to Nikolett Horváth

A tribute to Nikolett Horváth

2017. Aug. 22. #DKKA utánpótlás

Two age groups, all together eight teams join on Sunday to the tournament organized by our Academy in remembrance of Nikolett Horváth, playmaker of DKKA who tragically passed away at a very young age in 2016.

Kohász Cup has started on Friday

Kohász Cup has started on Friday

2017. Aug. 18.

Six teams will participate on the two-day long contest in the arena of Dunaújváros.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat