„ACÉL A SZÍV!”
Ezúttal vereség
Ötgólos, 30-25-ös vereséget szenvedtünk a Randers elleni edzőmérkőzésen
Második nyári edzőmérkőzésén lépett pályára ma este akadémiánk felnőtt együttese, mely a Vasas elleni hazai sikert követően ezúttal Viborgban mérte össze erejét a dán bajnokság ötödik helyezettjével, a Randers gárdájával. A több kulcsjátékosát (Kovács Anna, Oguntoye Viktória, Klujber Katrin, Cifra Anita) is nélkülöző Kohász számára ezúttal nem az eredmény volt az elsődleges, s mint azt György László az elutazás előtt érdeklődésünkre elárulta, a felkészülési időszak legkeményebb hete vár a mieinkre, ugyanakkor arra azért kíváncsiak voltunk, hogy ebből a munkából érkezve milyen teljesítményre lehetünk képesek a jó erőkből álló dán csapat ellen.
A mérkőzés első perceiben még felváltva szerezték góljaikat a csapatok, ám 3-3 után egyre inkább meglépett csapatunktól a Randers, így 8-4-es dán muszáj volt időt kérnie György Lászlónak, hogy rendezze a sorokat. A rövid szünet alatt sikerült is hatni a játékosokra, a jó védekezés mellett megérkeztek a gólok is, így a 16. perchez érve sikerült újra egálra hozni az eredményt (8-8). A játékrész második fele azonban újra a dánok perceit hozta, hiszen a szünetig újabb nyolc alkalommal találtak be együttesünk kapujába úgy, hogy a túloldalon csak három dunaújvárosi találatnak örülhettünk, így a félidő végén 16-11es Randers-előnnyel vonultak pihenőre a felek.
A térfélcserét követően tovább nehezedett a mieink helyzet, egymás után három kiállítást is összeszedtek György László tanítványai, s 21-13-as dán vezetésnél ismét időt kellett kérnie szakvezetőnknek. A "fejmosás" ezúttal is használt kézilabdázóinknak, akik ismét összekapták védekezésüket, s mivel támadásban is egyre többször hozták megoldhatatlan helyzetbe ellenfelüket, szűk negyed óra alatt megfelezték hátrányukat (24-20). Ugyan a véghajrában egyszer sikerült feljönnie három gólra is a mieinknek, az utolsó percekben két dán gólt láthattak a viborgi nézők, így a Randers végül 30-25-ös győzelmet aratott a Kohász ellen. Sok pihenésre a mai meccs után sem számíthatnak azonban játékosaink, holnaptól újabb edzések várnak együttesünkre, mely legközelebb szombaton, a Viborg elleni felkészülési találkozón lép pályára.
További hírek
Useful and pleasant, trip with an advanced training for our photographers!
2017. Nov. 19.Our photo crew has been trying to do their best to immortalize the best moments of DKKA's home games. This time they got a nice present for their persistent work, they could attend to the weekend match of men's handball team, Pick Szeged against the spanish record champion, Barcelona. Of course they needed to watch the game through the objective. The guests of Dunaújváros were nice guests at least they brought some luck, as the home team could defeat the Spaniards for the first time ever since 2008, and this means, they are still in a good position in the group 'A' of EHF Champions League.
According to the participants DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
2017. Nov. 19.According to the participants
DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
Danish triumph at the arena today
2017. Nov. 18.After a one-goal defeat in Denmark we have lost our home game as well against Koebenhavn, that means that DKKA has been eliminated from the EHF Cup.
Only one goal down
2017. Nov. 11.A nice performance from the team, they had the lead most of the time throughout the game, but in the last minutes the Danish team was more precise at finishing.
As we have expected it!
2017. Nov. 08.During the first half there were some problems with the defending, but after the halftime the team took a jump start. With this victory the team got qualified to the fourth round of Hungarian Cup.